Jógázó olvasókör

2012-01-19 09:50:00
Jóga tanfolyamok indulnak a Szentgyörgymezői Olvasókörben, melyekre akár kezdők, akár haladók is jelentkezhetnek. A testet és lelket erősítő foglalkozásokat vizsgázott jógaoktatók tartják.

Két szinten is indul jóga tanfolyam a Szentgyörgymezői Olvasókörben. A kezdő jóga, vagyis az első szint ajánlott mindenkinek, aki már találkozott a jógával és annak is, aki még nem. A tizenkét alkalmas, alkalmanként kétórás tanfolyam bevezet a meditációba, a jóga speciális mozgáskultúrájába test- és légzőgyakorlatokkal, stresszoldó lazítással valamint koncentrációs gyakorlatokkal. Mindezt vizsgázott jógaoktatók közreműködésével sajátíthatják el az érdeklődők. A kurzus végére a gyakorlók megtanulnak annyi könnyed, de hatásos jógagyakorlatot, melyek ismeretében saját, folyamatos otthoni gyakorlásukhoz komplett gyakorlatsort képesek összeállítani. A mindennapi életben már a kezdő kurzus hatásai is észrevehetők: javul a közérzet, az erőnlét fokozódik, energikusabb lesz a mozgás, javul a figyelem összpontosítás, a tanulási képesség és a memória valamint csökkennek a feszültségek.

 

A haladó jóga, vagyis a második és harmadik szint azoknak ajánlott, akik a „Jóga a mindennapi életben” rendszer első szintjét már begyakorolták. A rendszeres tanfolyam látogatásnak és napi otthoni gyakorlásnak köszönhetően megnő a gyakorló erőnléte, hajlékonysága, általános jó közérzete, fittsége pedig állandósul. A haladó jógázónak nő a mindennapi életben a stresszkezelő képessége, a betegségekkel szembeni ellenálló képessége, önértékelése javul és sikeresebbnek érezheti magát minden területen. További információ kérhető a tanfolyamokról a Szentgyörgymezői Olvasókörben valamint a 33/413-464-es telefonszámon.

-hídlap-
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe