Jelesre végzett közösség

Január 3-án adják át az Esztergom Közösségeiért kitüntetést

2009-01-02 10:00:00
December 18-ai határozata alapján a városi önkormányzat az Esztergom Közösségeiért-díjat a január 3-ai átadón ismét egy jeles civil közösségnek adományozza. A két éve létező elismerést eddig a helyi rögbisek és az Esztergomi Városi Gazdakör Egyesülete vehette át.
A díj alapításának ötletét Meggyes Tamás polgármester terjesztette a képviselő-testület elé két éve, akik elfogadták a javaslatot és létrehozták az „Esztergomi Közösségeiért” díjat. Az elismerést a kiírás értelmében azon csoportok és közösségek kaphatják meg, akik a város életének egyes szakmai területeiért, a város lelki, anyagi felemelkedéséért végeztek kiemelkedő munkát. A városvezetés úgy döntött, hogy az elismerést hagyományosan minden évben január elsején, illetve első napjaiban adják át a díjazottaknak. Idén Meggyes Tamás polgármester azzal indokolta javaslatát, hogy a következő díjazott szervezett (kinek neve csak az elismerés átadása után kerülhet be a sajtóba) több évtizede munkálkodik saját szakterületén, jelentősen hozzájárulva ezáltal nemcsak a maga, de a város szellemi, anyagi gyarapodásához. Az csak hab a tortán, hogy a jeles közösség idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. A korábbi években két jól ismert esztergomi közösség érdemelte el ezt a díjat. 2007. január 1-jén az Esztergomi Vitézek Rugby Sportegyesület 33 tagja kapott a város hírnevének öregbítéséért és a kiemelkedő sportteljesítményért Esztergom Közösségeiért díjat. Egy év múlva az Esztergomi Városi Gazdakör Egyesülete vehette át a rangos elismerést. A díjátadásra 2009-ben egy patinás helyszínen kerül sor, a korábbi évek hagyományaihoz ragaszkodva ezúttal is zenés-irodalmi műsorral körítve tartják meg a rendezvényt.
p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe