Japán bűvös kocka
Teszt: Toyota Urban Cruiser
A modell Amerikában már két éve rója az utakat, igaz a japánok ott Scion xD néven árulják ugyanezt az autót. A Toyota már ötvenezer eladott amcsi darabszámot követően Európába is behozta kockaautóját. Nálunk tavaly jelent meg az Urban Cruiser, ettől függetlenül egyelőre még sokat nem látni az utakon belőle, pedig egy feltűnő jelenség. A Yaris padlólemezére épült az autó, ebből látszik, hogy tényleg egy városi kisautóról van szó, ami azonban testvérét méretekben azért túlnőtte, ráadásul sokkal vagányabb, kissé emelt kockás külsőt kapott. Megjelenése nagyvonalakban – szó szerint vonalakban – a Mininél és már mondhatni a Kia Soul-nál illetve a Citroën C3 Picasso-nál bevált stílust követi.

A kockaságán kívül külsejét illetően leginkább az eleje a legmegnyerőbb, a morcos, agressziót sugárzó orrész – a kettéosztott hűtőráccsal, a masszív lökhárítóval és a kicsi, hátrafelé nyúló fényszórókkal – ugyanis egyből magára vonja a tekintetet. Az Urban Cruiser szemből a Toyota SUV-ok, mint a RAV4, vagy az inkább amerikai piacra gyártott 4Runner megjelenését próbálja megidézni. Alapvetően sikerül is azt a benyomást keltenie, hogy ez egy erős, nagy autó, közben pedig igazából csupán egy jól megtervezett városi, kis cirkáló. Oldalról nem nyújt se kevesebbet, se többet, mint hasonló vetélytársai. Hátulja hosszas nézelődés, megszokás után nyerte el a tetszésemet, viszont akkor már megrendíthetetlenül. Formaterve összességében biztonságérzetet ad, ám azért némileg óvatosságra int, hogy az EuroNCAP törésteszten csupán háromcsillagos minősítést kapott az Urban Cruiser. A tesztautó színe érdekes módon – hivatalosan mély ametisztlila metál – nem zavarta annyira férfiúi színvilágomat, mint mondjuk a Fiesta esetében a hot magenta fényezés, bár továbbra is tartom, az autó színe, nem lila. Igaz mindehhez hozzátartozik, hogy a megcélzott vásárlók körébe nem is elsősorban jómagam, hanem a gyerekekért óvodába, iskolába és a bevásárolni járó anyukák tartoznak, illetve azok a fiatalok, akiknek nem olyan „szűklátókörű” az autós, férfias színviláguk, mint nekem.

Az intelligens kulcsnak köszönhetően, már ha náluk van, a zárt autót egyből nyithatjuk, bezárni pedig a kilincsen lévő kis gombbal tudjuk. Beülve az első, amit észreveszünk a középkonzolon a navigációs rendszer hatalmas kijelzője, a másik pedig elsősorban a sofőr előtt szembetűnő, ez pedig a három részre osztott műszerfal.

Érdekes megoldást választottak a toyotás tervezők, a kilométeróra illetve a fordulatszámmérő ugyanis egyetlen körben kapott helyet. Első ránézésre kissé furcsa volt, sokszor csak a sebességmérő állása tűnt fel, de viszonylag hamar hozzá lehetett szokni. A mutatók indításkor pedig végigpörögnek a maximumig, majd visszakúsznak alaphelyzetbe. A többi műszeregység visszajelzője két külön „fakkot” kapott a műszerfalon elválasztva a középső egységtől. A beltér egyébként négy felnőttnek elegendő, főleg, ha a hátsó üléssort kissé hátrébb csúsztatjuk, igaz ezzel a mozdulattal csökkentjük az amúgy átlagos 314 litertől majd 390 literig bővíthető csomagteret.

Az autó egy gombnyomásra beindul, ezt azonban a műszerek világításával vesszük csak észre, a motor ugyanis olyan nagyon halk, hogy először el kell gondolkodnom, hogy egyáltalán jár-e. Menetközben az első, amit az Urban Cruiserben felfedez sofőrje, hogy ez az autó bizony elképesztően stabil, a futóművének köszönhetően rendkívül jó a kanyarokban az úttartása. Tesztautónk 1,4-es 90 lóerős dízelmotorja, még ha nem is egy erőgép, de nagyon kellemesen mozgatja a kevesebb mint 1200 kilós kasztnit. Ráadásul az erőforráshoz egy pontos váltó is tartozik, igaz a tengelykapcsolóval akadtak kisebb nehézségeim, egy hét alatt nem tudtam teljesen hozzászokni, váltáskor időnként felpörgött a motor, induláskor pedig – be kell valljam – akadt, hogy lefulladtam az autóval. Ez persze hosszabb összeszokással kiküszöbölhető. Az Urban Cruiser vegyes használatban alig fogyasztott többet, mint hat liter, ám ezt még lejjebb is lehet tornázni, főleg, ha betartjuk az optimális váltásokra figyelmeztető rendszer jelzéseit, amely mellé a modellbe még egy üzemanyagspóroló berendezést, a start-stop rendszert is bepakolták a japán mérnökök. Így ha menetközben megállunk például a piros lámpánál, akkor egy pillanat alatt leáll a motor, ám ha indulni szeretnénk, kinyomjuk a kuplungot és még mielőtt egyesbe tudnánk tenni a kocsit, már újra is startolt.

Ezzel pedig akár négy százalékkal csökkenhetjük az Urban Cruiser fogyasztását és CO2-kibocsátást. Persze az okos rendszer előrébb rangsorolja a kényelmi berendezéseket, így ha esetleg álló motorral nem lenne annyira hatékony a légkondi vagy, ami most aktuálisabb a fűtés, akkor természetesen hamarabb újraindul a motor. Ezenfelül még az alapfelszereltséghez tartozik a kipörgésgátló, az elektronikus járműstabilitás-vezérlő, hat hangszórós mp3-as CD-lejátszó, elektromos fűthető külső tükrök, manuális klíma, hét légzsák, elektromos ablakemelők, persze még néhány plusz extrát bele lehet pakoltatni a kocsiba, sőt akár négykerék-meghajtással is kérhető. Természetesen mindezekért alaposan a zsebünkbe kell nyúlni, hiszen az Urban Cruiser alapára 4 millió 600 ezer forint.
Adatok
Motor: 1364 cm3, teljesítmény: 66 kW (90 LE)/3800, nyomaték: 205 Nm/1800-2800 min. Méretek: hosszúság 3930 mm, szélesség 1725 mm, magasság 1525 mm, tengelytáv 2460 mm. Saját tömeg 1155 kg, megengedett össztömeg 1590 kg, csomagtartó 314–388 l. Menetteljesítmények: gyorsulás (0–100 km/óra): 11,7 mp, végsebesség: 175 km/óra. Fogyasztás: 4–6,6 liter/100 km. Tesztfogyasztás 6,2 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 118 g/km. Alapár: 4 600 000 Ft, tesztelt autó ára: 5 375 000 Ft.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











