Japán belharc
Teszt: Honda Accord Tourer és Subaru Legacy
Érdemes átböngészni az autók adatlapját, így gyorsan megértik, hogy került egy tesztbe a Legacy és az Accord. Ha valaki jól felszerelt, 8-9 millió forint körüli árú, 150 lóerős, dízel japán autót keresgél, a Subarunál és a Hondánál is tudnak jó ajánlatot tenni. A kedves vevő ráadásul szinte gyakorlatilag ugyanannyit kap a pénzéért mindenütt, igaz, a végső összeg más-más juttatásokból tevődik össze.
A két tesztautó között a legfőbb különbség, hogy míg a Subaru összkerékhajtású, kéziváltós, a motorháztető alatt a már ismert kétliteres boxerdízel duruzsol, addig a Honda 2,2-es motorja automata váltóval párosul, és nem jár hozzá az összkerékhajtás.

A Subaru nem tagadja meg hagyományait, minden pillanatban azt érezteti velünk, hogy nem holmi magától gyorsító, lassító, parkoló űrhajóban ülünk, hanem egy autóban, ahol minden kuplungolás az átlagosnál jobban igénybe veszi a vádlit. A műszerfal is tárgyilagos, már-már puritán, cserébe azonban remekül leolvasható, a kéken derengő megvilágítás pedig ismételten utal a márka sportsikereire. Egyszóval a Legacy elsősorban nem kényeztetni, masszírozni akar, hanem autóztatni, a vezetés itt nem holmi elterülős, puhány ténfergés, hanem nagyon is férfias munka - és élmény. A váltó a márkától megszokottól érzésre mintha egy kicsit reszelősebben járt volna, de a fokozatok pontosan kapcsolhatóak. A boxerdiesel igazi különlegesség, de csak annak, aki becsülni tudja a Subaru mérnökeinek eltökélt makacsságát és elkötelezettségét a boxermotorok iránt.

A kétliteres dízelegység ugyanis nem feltétlenül a legjobb erőforrás a kategóriájában, igaz, szégyenkeznie sincs miért. Hidegen meglehetősen hangos, bemelegedve azonban elhalkul, maximális nyomatéka pedig korán, már 1800-as fordulattól a rendelkezésünkre áll, igaz, 3800 körül elfogy belőle a szufla. Az előzéseknél érdemes erre figyelni, szerencsére hat fokozat közül válogathatunk kedvünkre. Ráadásként pedig ott van velünk mindig a Legacy legnagyobb előnye, az évtizedek óta csiszolt összkerékhajtás, ami nem csak havas időben, de a mostanában mifelénk is uralkodó extrém esős-trópusi időben is biztonságos úttartást biztosít.
A belső tér visszafogott, a felhasznált anyagok minősége átlagos, a helykínálatban viszont nyerésre áll a Legacy: a hátsó ülésen utazók lábtere hatalmas, és a remekül pakolható csomagtartó mérete is bőven elfogadható, 526 liternyi hely a legtöbb esetben bőven elegendő, ha mégsem, akkor a csomagtér felől egy mozdulattal bővíthető a rendelkezésre álló tér.

A Honda Accord szűkösebb, különösen a csomagtartó 406 litere karcsú, igaz, a bővítés itt is egyszerűen megy. A hátsó sorban is valamivel kisebb a hely, de azért szorongania nem igazán kell az itt utazóknak, az első két fotel pedig minden igényt kielégít. A felhasznált anyagok kifejezetten jó minőségűek, a Subaruhoz hasonlóan jól áttekinthető minden, és rakodóhelyből sincs hiány.

Vezetni sem rosszabb az Accordot, amely sokkal többet tesz a vezető kényelméért: a 2,2-es dízel nagyon csendes és valamivel tovább is bírja szusszal, mint a Legacy boxere. A váltásokkal nem kell foglalkozni, az Accordban, az ötsebességes automata remekül teszi a dolgát, egyedül forszírozott üzemmódban érdemes kézbe venni az irányítást, ilyenkor a kormány mögötti fülekkel válthatunk. A Honda valahogy sokkal szelídebbnek tűnik vetélytársánál, kevesebb kompromisszumot igényel, a futóműve is valamivel lágyabb hangolású.

Lehet persze ezzel is gyorsan autózni, de valahogy sokkal kevésbé közvetlen a kapcsolat az Accorddal, mint a Legacyval. A Honda mindenben készséges, a sofőr alá dolgozik, a Subaru sokkal markánsabban jelzi, hogy hűséges szolgálatáért azért meg kell küzdeni.
A két sportkombi külsejét ugyebár csak szubjektív módon lehet megítélni, de ha csak az „előfordulási sűrűséget" nézzük, akkor úgy tűnik, az Accord többeknek „jön be", mint a Legacy Subaru hagyományokhoz hűen különc formavilága.
Használati értéküket tekintve is kicsi a különbség, de az tény, hogy az automataváltós Accord sokkal inkább a kényelmet igénylők autója, míg a Subaru azoké, akik járművükben nem csak a kényelmet értékelik, hanem a nagybetűs autót, azt a gépet, amelyet uralni kell.
S hogy én melyiket választanám: mindennapokra, dugóban ácsorgásra, hosszú tengerparti utazásra az Accordot. Egy rövid hétvégi kiruccanásra, a Pilis szerpentinjeire, vagy csak úgy, mókából egy néhány órás jó kis autózásra - tudják, amikor az ember nem azért ül autóba, hogy eljusson valahová, hanem pusztán a vezetés öröméért - akkor egészen biztosan a Subarut. És valószínűleg egészen biztosan a két és fél literes benzines boxermotorral, kerül, amibe kerül.
adatok
Honda Accord Tourer
Méretek (mm): hosszúság 4750, szélesség 1840 magasság 1470 tengelytáv 2705, saját tömeg 1703 kg, megengedett össztömeg 2170, csomagtér 406 l.
Motor: 2199 cm3, max. teljesítmény: (110 kW) 150 LE/4000 ford/perc, maximális nyomaték: 350Nm/2000-2750 ford/perc; átlagfogyasztás 5,4-8,6 l, tesztfogyasztás 8,3 l; CO2 kibocsátás (g/km) 174, gyorsulás (0-100 km/h): 9,8 végsebesség 202 km/h.
Alapár: 8 849 000 Ft
adatok
Subaru Legacy
Méretek (mm): hosszúság 4775, szélesség 1780 magasság 1535 tengelytáv 2750, saját tömeg 1460 kg, megengedett össztömeg 2000, csomagtér 526 l.
Motor: 1998 cm3, max. teljesítmény: (110 kW) 150 LE/3600 ford/perc, maximális nyomaték: 350Nm/1800-2400 ford/perc; átlagfogyasztás 5,3-7,6 l, tesztfogyasztás 8,2 l; CO2 kibocsátás (g/km) 161 gyorsulás (0-100 km/h): 9,6végsebesség 203 km/h.
Alapár: 8 590 000 Ft
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











