hídlap.net

Érdemes néhány gondolatot szentel­ni Hartvik, győri püspök későbbi le­gendájának, aki Könyves Kálmán idején a következőképpen meséli el első szent királyunk születésének csodás történe­tét: „… az említett Géza fejedelem fele­ségét, kihez már közeledett a szülés órá­ja, az isteni kegyelem vígasztalni íly láto­mással akarta. Megjelent ugyanis boldog István levita és első vértanú előtte, s így kezdett szólni hozzá: Bízz az Urban as­szony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szül­ni, akinek e nemzetségben elszőr jár ko­rona és királyság, és az én nevemet ru­házd reá! Rácsodálkozván az asszony így válaszolt. Ki vagy uram vagy mely néven neveznek? Én vagyok István, első vérta­nú, aki először szenvedett vértanúságot Krisztus nevéért. Ezt mondván eltűnt. Közben megszületett Géza fejedelem Is­tentől megjövendölt fia… akit Adalbert püspök a kereszténység fehér ruhájába öltöztette és ő lett lelki gyámola. A bol­dog István király – akit megkeresztelke­dése előtt a pogányok Vajknak neveztek – Esztergom városában született… A kis­dedévek elmúltával, miután a serdülőkor első lépcsőfokára lépett, apja összehív­ta Magyarország főembereit és a közös tárgyalás szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék őutána és en­nek megerősítésére mindet külön-külön megeskette. Ezután betelvén napjai… e világ haszontalan viszontagságait égi örömmel cserélte fel…” Noha Hartvik szerint, a főemberek esküt tettek István mellett, trónutódlása korántsem volt zökkenőmentes. Hogy a történetek­ben trónkövetelőként fellépő Koppány milyen rokoni kapcsolatban állt Árpád nemzetségével, pontosan nem tudjuk, annyi azonban a Géza által kicsikart es­küből kiderül: az ősi törvény szerint va­lószínűleg nem István volt a fejedelmi cím egyedüli várományosa. Kettejük üt­közetéből mindenesetre István került ki győztesen, aki fogadalmához híven monostort építtetett Szent Márton he­gyén, vagyis Pannonhalmán a bencés rendi szerzeteseknek.

Ám a magyarság fennmaradása a Kárpát-medencében mindennek ellenére még mindig kockán forgott. A biztosíték kizárólag a keresz­ténység felvétele volt. István meggyőző­dése szerint járt el, szinte drákói szigor­ral látott neki a pogányság felszámolásá­nak. Előbb azonban törvényessé kellett tennie uralkodását Európa keresztény fejedelmei előtt. „Atyja halála után a ne­gyedik évben elküldte hát Asztrik püs­pököt a szent apostolok küszöbéhez, hogy Szent Péternek, az apos­tolok fejedelmének örökösét megkérje: a Pannónia tájain kivirult zsenge keresztény­ségnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat alá­írásának tekintélyével fő­egyházzá emelje és a többi püspökséget is áldásával erősítse. Érdemesítse őt is arra, hogy kirá­lyi diadémával izmo­sítsa, hogy e tiszt­ségre támaszkod­va, amit Isten kegyelméből el­kezdett, még keményebb­re szilárdítsa” – írja a króni­ka. II. Szilveszter pápa meg is küldte Istvánnak az ere­detileg Mieszko lengyel fejedelem­nek szánt koronát, egyben megerősí­tette minden kéré­sében. A koronázás­ra 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén került sor Eszter­gomban. Mindeközben István folytatta a Géza fejedelem által meg­kezdett magyar állam kiépítését. A nép egyházi életének, a keresztény tanok hirdetésének központjai a templomok voltak. Törvényben rendelte el, hogy minden „…tíz falu építsen egy temp­lomot, amelyet két telekkel és ugyan­annyi rabszolgával lássanak el… Ruhá­ról és oltárakról a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspök”. Az egy­ház működését tíz püspökség megszer­vezésével szabályozta, amelyek közül kiemelkedő helyet biztosított az esz­tergomi főszékesegyháznak, amelyet a pápa rövidesen érseki rangra emelt. Említést érdemel, hogy a királyi udvar szellemi élete a korhoz képest is fejlett volt. Bár első királyunk oklevelei nem, vagy csak másolatban maradtak fenn, Gellért püspök munkái és István tör­vénykönyvei, valamint Imre herceghez írott Intelmei csodálatos bizonyságai a pezsgő szellemi életnek ebben az írás­talan korban. Az Intelmek jelzik mikép­pen igyekezett Szent István felkészíteni az uralkodásra egyetlen, a felnőtt kort megért fiát, Imre herceget. „Ha becsüle­tes akarsz lenni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet. Ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Vala­hányszor, kedves fiam, ítéletet érdem­lő ügy kerül eléd, türelmetlenül ne vi­selkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbüntesd. Bizony, ez ingatag lenne és mulandó, mert a bo­lond fogadalmat megszegi az ember. A türelmes királyok királykodnak, a türel­metlenek pedig zsar­nokoskodnak…” Mindezek ellené­re a szent király életének talán legnagyobb tra­gédiája, éppen szeretett fia vá­ratlan és tragi­kus halála volt. 1031-ben Imre herceg egy vad­kanvadászaton ha­lálos sérülést szen­vedett. Szent István egyetlen örökösét ve­szítette el, mi több, az egyetlen olyan embert, akit alkalmasnak tar­tott műve folytatására. Gyökeres változás kö­vetkezett be Szent István életében – ám ez már egy másik történet.