Iskolapadban és tornateremben is jeles
Jó tanulók, jó sportolók Esztergomban
A Himnusszal kezdődött a jó tanuló-jó sportoló díjak átadási ünnepsége, mely után Németh József megnyitóbeszéde következett. Az alpolgármester köszöntőjében kiemelte, az egyik legnagyszerűbb hagyomány Esztergomban, hogy az év végeztével a város díjazza azokat a fiatalokat, akik az iskolapadban és a tornateremben is kiemelkedően teljesítenek. „Hálásnak kell lennünk azoknak a fiataloknak, akik tanulmányaikkal és sportteljesítményükkel kiemelkednek” – tette hozzá Németh József. A közelgő ünnepekre előretekintve az alpolgármester beszéde zárásaként áldott ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új évet kívánt a jelenlévőknek.

A köszöntőt követően a díjak átadása következett, az elismeréseket az alpolgármesteren kívül Buzánszky Jenő, az aranycsapat egykori legendás focistája és Kálmán Sándor az önkormányzat Oktatási Kulturális- és Sport Bizottságának elnöke adta át. A II. korcsoport leány kategóriájában egy első helyezés született, a díjat Puksa Franciska a Carmen TSE táncosa nyerte. A korcsoportban két második helyezett lett, Tomicskó Flóra, a Triatlon Sport Egyesület sportolója, valamint Galambosi Zsófia a Mozdulat Táncművészeti Egyesület táncosa. A beérkezett pályázatok alapján ebben a korcsoportban harmadik helyen díjazták Hurai Rebekát, aki a szakszövetség által kiírt magyar bajnokságon disco szóló kategóriában második helyezést ért el.
Az III. korcsoportos leány kategóriájában kilenc beérkezett pályázatból három első helyezés született, az Esztergomi Kick-box SE sportolója Ébele Fruzsina, a Mozdulat Táncművészeti Egyesület táncosa, Meszes Klaudia, valamint szintén a mozdulat egyesület tagja, Galambosi Emese kapta a kitüntetést. Ebben a kategóriában másodikként díjazták Kiffer Dorinát, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének sportolóját. Köles Fatima, az Esztergomi Kajak-kenu Sport Egyesület sportolója pedig a kategória harmadik díját vehette át.

A IV. korcsoport lány kategóriájában hét pályázat érkezett, ebből két első helyezés született az Esztergomi Úszó Klub sportolója, Orbán Sára és a Mozdulat Táncművészeti Egyesület táncosa Keresztes Fanni büszkélkedhetnek az eredménnyel. A kategóriában második helyezett lett a városi ötpróbán első helyezést elért Uresch Viktória, valamint az Esztergomi Úszó Klub sportolója, György Adrienn. Ugyanebben a kategóriában harmadik helyen kapott elismerést Farkas Liliána az Esztergomi Kajak-kenu SE sportolója, valamint Füzék Zsófia, az Esztergomi Úszó Klub sportolója a Kids kupa 100 méteres hátúszásban harmadik helyezett lett.
Az V-VI. leány korcsoportban három első helyezés született, a legjobbak közé az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete sportolója, Sáska Beáta, az Esztergom-kertvárosi Kempo-karate Klub sportolója Révész Zsanett, valamint a Montágh Diák SE sportolója Kara Anita került. A korcsoportban beérkezett hat pályázat közül a második helyezett díját a Montágh Diák SE sportolója, Máté Andrea vehette át. Beták Eszter az Esztergomi Úszó Klub sportolója pedig a kategória harmadik helyének egyetlen díjazottja.

A lányok után a legeredményesebb fiúk kitűntetése következett. A II. fiú korcsoport kategóriájában 47 pályázat érkezett be, akik közül hatan részesültek első díjban: az Esztergomi Vitézek Rugby SE sportolói közül Fejes Marcell, Erős Ambrus, Szőlősi Dárius és Visi Balázs. A képzeletbeli dobogó felső fokára állhatott még Kismóni Botond birkózó, valamint Molnár Csanád a Mozdulat Táncművészeti Egyesület táncosa. A II. fiú korcsoport kategóriájában két második helyezett lett, Suiogán Tímár és Kiss István, akik mindketten az Esztergomi Vitézek Rugby SE versenyzői. A kategóriában három harmadik helyezetett hirdettek ki, díjat kapott a Triatlon Sport Egyesület tagja Pál Kristóf, az Esztergomi Birkózó Sportegyesület sportolója Kismóni Móric és az Esztergomi Vitézek Rugby Sportegyesület versenyzője, Rózsár Bálint.
A III. korcsoportos fiú kategóriában 21 beérkezett pályázat volt, a tanulmányi eredmények és a sportteljesítmények alapján. Ebben a korcsoportban három első helyezés született, Mécsei Máté, Hunyadi Márton és Török Viktor az Esztergomi Kajak-kenu SE sportolói végeztek a dobogó legfelső fokán. A kategóriában másodikként jutalmazták Hertlik Pétert, a Triatlon Sport Egyesület tagját. Szlovák Bence, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének sportolója a kategória harmadik helyezettje lett.

Egy első helyezés született a IV. korcsoportos fiú kategóriában, a díjat az Esztergomi Birkózó Sportegyesület sportolója, Romanek Ferenc kapta. Második helyen végzett Sólyom Gellért, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletből. A korcsoport harmadik helyét is egy fiatalember birtokolja, a címet a szintén evezős Nagy Marcell tudhatja a magáénak.
Az V-VI. korcsoportos fiúk kategóriájában hat pályázatból első helyen díjazták Pokorni Milán Gábort, a Kempo-karate Klub tagját. Második helyezést ért el a kategóriában testvére, a szintén kempos Pokorni Ádám. Két fiatalember végzett a harmadik helyen, Bajai Tamás, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének, valamint Markovics Mátyás az Esztergomi Úszó Klub sportolója vehette át az elismerést. Az egyéni díjazottak mellett emléklapban részesült a Dobó Katalin Gimnázium III-IV. korosztályos lány tornacsapata, valamint szintén a Dobó gimnázium V. korosztályos lány tornacsapata és az V-VI. korosztályos lány röplabda csapata, továbbá a József Attila Általános Iskola I-II. korcsoport fiú labdarúgó csapata is.
Hozzászólások
- > Nyári élmények a Nap-Út Alapítvánnyal
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
hét képe












