In Memoriam Csordás András
Csordás András 1929. június 29-én született Abaújszántón. Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon a Fráter György Minorita Gimnáziumban végezte, ott érettségizett 1949-ben. Majd a Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karon szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1953-ban. Első tanári állását az esztergomi István Gimnáziumban kapta, akkor került Esztergomba. Feleségével Marikával, aki Szeged mellett tanított 1959-ben házasodott össze. András 1961-ben, Zoltán fia 1970-ben született. 1962-ben az azóta megszűnt Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumban kapott állást, ahol docensi kinevezéssel tanított a matematika tanszéken. A főiskola megszűnése után a Hell József Károly Szakközépiskola tanára lett Kenyérmezőn, onnan is ment nyugdíjba. Nyugdíjasként sem hagyta abba a tanítást: a Bottyán János Szakközépiskolában tanított, és 72 éves korában érettségiztetett utoljára.
1997-ben a Templomos Lovagrend lovagjává ütötték a budapesti Szent Imre-templomban. Szívügyének tekintette a tanítást, de emellett matematikai kutatásokat is végzett.
„Szomorú szívvel veszünk végső búcsút Csordás András kollégánktól, barátunktól, a Hell József Károly Gépészeti Szakközépiskola matematika-fizika szakos tanárától, aki 1962-től félállású, majd 1973-tól nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig teljes állományú tanár volt, de ezután is, mint óraadó tanár az anyaiskolában, illetve annak megszűnésével a jogutód intézményben, 72 éves koráig tanított, de nemcsak tanított, nevelt is. A mindig segítőkész Csordás tanár úr, - Bandi - nincs már köztünk, de szelleme, emléke itt marad. Életműve befejezett egész, melyben harmonikus egységbe kovácsolódott megvalósított törekvése: oktató-nevelő tanárrá lenni, s ugyanakkor megközelíteni egy emberi magatartás egészét átható etikai eszményt. Állhatatos, kitartó és fáradhatatlan volt a munkában, példát állítva, utat mutatva munkatársainak, tanítványainak. Harcos alkat volt, aki nem kerülte ki az akadályokat, hanem igyekezett legyőzni azt, általában sikerrel, szakmai téren minden esetben. A matematika-fizika előírt tananyagának átadásán túl, az ifjúság hazafias nevelésére is gondot fordított. Diákjai szerették, ezt tükrözi az a 24 soros - diák által írt - versike, mely az iskola jubileumi évkönyvében olvasható, címe: Matek. A költeményben a neve is szerepel, így egyértelmű, hogy hozzá íródott. A vers két sora így hangzik: „Figyelmeztet eleget, tanuljatok gyerekek!" Tanári ténykedése mellett, rendszeresen és aktívan részt vett a szakterületén kívüli egyéb munkában is. Széles körű tudása, az oktatás fejlesztésében kifejtett munkássága, valamint emberi tulajdonsága számos barátot és tisztelőt szerzett Neki, akik a hosszú, eredményekben gazdag munkásságának lezártával őszinte gyásszal emlékeznek, emlékszünk. A múltnak képviselői az emlékek, ezek testesítik meg azt a köteléket, mely bennünket összefűz. Ez a kapocs erős, megbonthatatlan, még akkor is, ha idővel látszólag halványul, de megmarad. Az értékes munkatárs és jó barát elvesztése feletti fájdalmunkban magunk is csak az őszinte együttérzés kifejezésével próbáljuk enyhíteni a család fájdalmát. Munkatársaid, diákjaid, vagyis a HELL-esek nagy családja nevében Kosztolányi Dezső soraival búcsúzom. „...milyen csendesek egyszerre a lármás emberek, hogy hangzik ki beszédük a csendbe és az örökkévalóságba."
Nyugodj békében! Isten Veled Bandi!
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











