Imre Norbert lett ismét a Suli bikája

Megvan a legerősebb Balassás

2011-05-29 06:57:00
Idén is Imre Norbert nyerte el a „Suli bikája” vagyis a Balassa iskola legerősebb tanulója címet. Az intézményben működő Súly-pont klub konditerem idén már másodszor rendezte meg ezt a megmérettetést, melynek második fordulója május 10-én zajlott le.

Az iskola legerősebbjei idén két fordulón keresztül küzdöttek meg a Suli bikája elnevezésű versenyen. A megmérettetés célja, Zámbó Tibor szervező szerint, hogy a verseny egyrészt megmozgassa a diákokat, másrészt pedig az egészséges életmódra neveljen, de ezenfelül a résztvevők le is vezethették iskolai fáradalmaikat. A résztvevő balassások több versenyszámban is megmérkőztek, így egyebek között guggolás, fekve nyomás és páros bicepsz számokban. A résztvevők például guggolásból felállva emeltek súlyokat, de emellett fekve nyomásban is megküzdöttek, de francia rúddal páros bicepsz gyakorlatot is végeztek. A feladatokból két sorozatot is végre kellett hajtaniuk az indulóknak, akik sorozatonként maximum tizenkétszer ismételhettek. A kétfordulós verseny első küzdelme április 19-én zajlott le, a tíz résztvevő diák közül pedig már akkor látszott, hogy a címvédő Imre Norbert idén is legyőzhetetlen. Mindezt a május 10-ei második fordulóban meg is erősítette a versenyző, aki toronymagasan nyerte el idén is a Suli bikája címet, köszönhetően annak, hogy a két forduló során összesen 14190 kilogrammot mozgatott meg. Az úgynevezett Wilks táblázat alapján – a megmozgatott súlyhoz egy szorzószám társul a testsúlyt figyelembe véve – is az élen zárt.

 

 

A Wilks táblázat alapján második lett Erdei Kristóf, harmadik pedig Horváth János. A negyedik helyen Lakatos István végzett, az ötödiken Németi László, a hatodikon Erdei Csanád. A hetedik pozíciót versenyen kívül Farkas Gergő szerezte meg, a nyolcadikat pedig Horváth László. A megmérettetésen a második fordulóban már nem vett részt Török László és Kiss László, akik így a kilencedik és tizedik helyet szerezték meg. A versenyt követően a díjátadásra a közeljövőben kerül sor, mely után a sorozat győztese nemcsak a Suli bikája, az iskola legerősebb diákja címet viselheti egy évig, de emellett értékes ajándékot is kap. A győztes ötezer forint, a második háromezer, a harmadik helyezett pedig kétezer forint értékben vehet át táplálék-kiegészítő utalványt.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe