Imádságban is együtt vannak Krisztus hívei
Az idei ökumenikus imahét a mai, január 15-ei nappal indul 17 órakor. Ekkor a hívek az esztergom-kertvárosi templomban gyülekeznek, ahol Fehér Lajos plébános, egyetemi lelkész prédikál. 16-án, hétfőn 18 órakor a Kossuth Lajos utcán lévő görög katolikus templomban lesz mise, ahol igét hirdet Ágostonné Apáti Gabriella református lelkész. 17-én, kedden 18 órától a Belvárosi plébániatemplomban folytatódik az imahét, itt Révfalviné Budai Julianna református lelkész áll a szószékre. 18-án szerdán, 18 órai kezdettel a Simor János utca evangélikus templomban lesz az imahét központi eseménye, melyen az egyházak magas rangú vezetői állnak majd a gyülekezet élén.

A szerdai alkalmon Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, Paskai László bíboros, Steinbach József református püspök, Szemerei János evangélikus püspök és Székely János római katolikus püspök vezeti az istentiszteletet. 19-én csütörtökön, 18 órakor a Szent Anna (Kerek-) templomban Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész hirdeti Isten igéjét. 20-án pénteken, 18 órától a Szentgyörgymezői templomban Ágoston Csaba református lelkész prédikál. 21-én, szombaton 18 órától a Petőfi Sándor utcai református templomban Papp Szabolcs görög katolikus paróchus hirdeti az igét. Az ökumenikus imahét utolsó alkalma a 22-ei vasárnap lesz, amikor is 18 órától a Bazilikába várják Krisztus híveit, a főszékesegyházban Kulcsár Sándor diakónus végzi majd a szószéki szolgálatot.
Hozzászólások
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











