Időtálló
Peugeot 407 sw Premium Pack
A 407-es sorozattal megvetette a lábát a Peugeot a középkategóriában. Idehaza is szép számmal találkozunk a szedán és a kombi, azaz sw kivitelekkel, mi több, nem egy cég flottájában is felbukkan a Peugeot modellje. A franciák középosztályosa sikere több mindennel is magyarázható. Az első, legszembetűnőbb ok az – ennyi idő után bátran mondhatjuk – időtálló formaterv.

Igaz, a megjelenésekor még nagyon újnak ható forma mára talán kicsit beleszürkült az utcaképbe, de azért továbbra is megakad rajta a szem. A harcsaszáj e modellel vált Peugeot-jeggyé, s jelent meg szép sorban a kisebb modelleken is, csakúgy, mint a hosszú, elnyújtott első fényszórók. A második oka az oroszlános autó sikerének, hogy a franciák elkezdtek minőségi beltereket gyártani, többek között ehhez a modellhez köthető annak az időszaknak a kezdete, amikortól a Peugeotok nem csak felnőttek, de helyenként túltettek vetélytársaikon.

Ez a tendencia azután szintén folytatódott a kisebb modelleken, azaz a 407-es egyfajta úttörőként is szolgált, egyben pedig arra is hivatott volt – különösen a máig ritka coupé változattal – hogy demonstrálja a francia autóipar minőségét. Persze a korábbi évek, évtizedek alatt felépített, ritkán hízelgő sztereotípiákat nem könnyű legyőzni, de véleményem szerint jó úton jár ezen a téren a francia gyártó. Nézzük azonban részletesebben, hogy mit tud felmutatni a korosodó 407-es, pontosabban a tesztre kölcsönkapott sw változat a konkurenciával szemben. A formatervről már beszéltünk, itt talán csak annyit érdemes hozzátenni, hogy a kombi változat is jól sikerült, szerintem még arányosabb is, mint a szedán kivitel.

Oldalról klasszikus vonalakt idén az sw, egyedül a hosszú orr szokatlan, amelyben esetünkben a 2,2-es négyhengeres dízelmotor lapult. A farrész a leggyengébb pontja a Peugeot újkori autóinak, sajnos nincs ez másképp az sw-nél sem: a vastag, krómozott díszléc ellenére kissé bumfordi a fenék, igaz, cserébe jókora csomagtér maradt, ráadásul külön nyitható a szélvédő is. Úgy tűnik, ez esetben a praktikum volt a jelszó, ami további helyeken is tetten érhető: erős fém védi a küszöböt a pakolás során előforduló karcoktól, bent pedig kampók és rögzítőfülek segítenek a csomagok megregulázásában.

A bézs színű kárpitozás azonban jelzi, hogy nem afféle „ződségeskombiról” van szó, sokkal inkább egy kényelmes utazóautóról. Ez akkor válik egyértelművé, ha helyet foglalunk az autóban, különösen a bal egyben, azaz a sofőrülésen, amely a legjobb francia hagyományokat követően kényelmes és szabható személyre. Remek anyagokkal dolgoztak az oroszlános szakik, mind ránézésre, mind tapintásra nagyon „rendben van” a 407-es belseje, és még a műfabetétek sem rondítanak bele – túlságosan – a képbe.

Egyedül a szemmel láthatóan a múltnak tervezett középkonzol lóg ki az összképből, annak ellenére, hogy már itt is jelen van a korábban csak a prémium szegmensnek járó, mindent vezérlő joystick.

A 407-ben ettől függetlenül rengeteg a kapcsoló, egy ideig eltart, mire megtanuljuk „vakon” kezelni őket. A múltidéző középkonzolt a tetején trónoló nagy képernyős navigáció egészíti ki, amely meglehetősen jól tájékozottnak bizonyult idehaza is: a legrövidebb út opciót választva olyan sokadrangú utakon navigált Győr környékén, ahol egy valódi mithfahrer is megizzadt volna. Mikorra már teljesen megrendült volna a bizalmam, egyszer csak a célhoz értünk, de legközelebb inkább a leggyorsabb út opciót választanám. Főleg, mert a 2,2-es dízellel motorizált 407 sw elsősorban nem a kanyargós szűk utakra, hanem nyílegyenes országútra, autópályákra való. Itt fogjuk igazán értékelni a nyomatékos gázolajost, ami nagyon kultúráltan, csendben teszi a dolgát, és – köszönhetően többek közt a hatgangos váltónak – visszafogott kortyokban szürcsölgeti az üzemanyagot. A Peugeot 407 sw véleményem szerint kora ellenére megállja a helyét ifjonc vetélytársaival szemben, ráadásul karakteres formájával, a felhasznált minőségi anyagokkal könnyű beleszeretni. Főleg, hogy az importőr szinte folyamatos akciókkal hívja fel rá a figyelmet…
Adatok: Motor. 2179 cm3, teljesítmény: 125 kW (170 LE)/6500. Nyomaték: 370 Nm/1500. Méretek: hosszúság/szélesség/magasság: 4765/1874/1460 mm. Tengelytáv: 2725 mm. Tömeg: 1675 kg. Csomagtartó térfogata: 448 l. Menetteljesítmények, fogyasztás: Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,7 mp. Végsebesség: 225km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 5-8,1 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,6 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 159 g/100 km. Ár: 8 440 000 Ft-tól
Hozzászólások
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











