Idén is kiadó a borkirálynői korona

2012-01-23 09:40:00
Még január 31-éig jelentkezhetnek az idei borkirálynő-választásra az érdeklődők. A Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend ugyanis idén is megválasztja legszebb és legtehetségesebb ifjú borszakértő királynőjét a lovagrend február 4-én Párkányban rendezendő bálján.
Idén február 4-én rendezi meg a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend az eurorégió szőlészeinek és borászainak hagyományos bálját, melynek 19 órától a párkányi kultúrház ad majd otthont. Az esemény egyik kiemelt programja ezúttal is borkirálynő választás lesz, melyen nem csak a legszebb és legtehetségesebb királynőt, hanem udvarhölgyeit is megválasztja a lovagrend, amely még január 31-éig várja a régióban élő 18 és 25 év közötti érdeklődők jelentkezését a megmérettetésre. A borkirálynő-választáson a résztvevőknek szépségük mellett borászattal kapcsolatos elméleti ismeretekből is számot kell adniuk. Így a bemutatkozás és tesztlap kitöltése mellett a jelentkezőnek ismertetnie kell a saját illetve családja szőlőhöz és borhoz való kötődését. A tíz kérdéses tesztlapot pedig a nevezők előre megkapják. Mindemellett a leendő borkirálynőnek és udvarhölgyeinek gyakorlati feladatokat is meg kell oldaniuk, hordóból lopóval borszívást és mérőedénybe töltést, melyet a borlovagrend tagjaiból álló ötfős zsűri értékel majd. A borkirálynő-választásra jelentkezni lehet Nyergesi Rezső nagymesternél a 20/ 551-1139-es telefonszámon vagy a nyergesi.rezso@juropnet.hu emailcímen. A borlovagrend csak írásos jelentkezést fogad el – az email mellett levélben a 2536 Nyergesújfalu, Kölcsey utca 17 címre –, melynek tartalmazni kell a jelentkező nevét, címét, életkorát, telefonszámát és email címét, hogy a szervezők meg tudják küldeni a versenyhez szükséges anyagokat. A megválasztott Borkirálynő és Udvarhölgyei idén részt vesznek majd a borlovagrend rendezvényein és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének Borkirálynői találkozóján is.
lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép