Idén a VIP szolgál és véd
Ismét munkában az esztergomi diákrendőrök
Visszatekintő
Az esztergomi képviselő-testület 2005 novemberében fogadta el a lakosság igényeinek megfelelően kialakított „Esztergom Város Bűnmegelőzési Stratégiáját”. A prevenciós elképzelések megvalósulásához egy konkrét programot is kidolgozott az esztergomi rendőrség 2006 márciusában, melyet az önkormányzat el is fogadott. E program keretén belül születhetett meg az Info Police, melyet a turistaidény biztosítására hozott létre a városvezetés és a rendőrség. Kezdetben a kerékpáros és gyalogos fiatal járőrök mellett pavilonok is segítették a turistákat éppúgy, ahogy a helyieket. A helyzet azonban változott és kétkerekűek nélkül, rendőri közreműködéssel folytatták a munkát a diákok. Idén is kissé módosul a korábban bevett gyakorlat, így most a városőrséggel működik együtt az Info Police.
Napjainkban
Mivel idén a rendőrség helyett a városőrség irányításában működik a program, ezért ez névváltoztatást is maga után vont, Városőrség Info Police-nak keresztelték a csapatot, innen a VIP betűszó. Az elnevezés nagyon ötletes, hiszen ezáltal egy rövid, találó névvel fejezhető ki legjobban a biztonság szolgálata. Noha a városőrség nagy szerepet vállalt a VIP-ben, nem szabad elfeledkeznünk a rendőrökről sem, hiszen ők szükség esetén szintén segítő jobbot nyújtanak. A program kitűzött célja természetesen változatlan: az elmúlt évek gyakorlatához híven, Esztergom idegenforgalmi szezonban történő biztonságának erősítése az elsődleges feladat. A bűncselekmények megakadályozása, a lopások, autófeltörések számának visszaszorítása, valamint a turisták és helyi lakosok biztonságérzetének növelése szerepel a teendők között.

A VIP megőrizte korábbi erősségeit: a nappali tagozatos, még iskolás járőrök legalább két nyelven beszélnek, az angol és német mellett egy-egy diákrendőr franciául, olaszul és spanyolul is. Ismerik ráadásul a helyi nevezetességeket, a közlekedési szabályokat, és kiválóan kommunikálnak. Tekintettel arra, hogy a korábbi csapat már bizonyított, ezért őket visszahívták dolgozni erre a nyárra is. A legjobb Info Police tagok nem voltak restek a Közbiztonsági Hétvégén sem segédkezni az iskolaidő alatt, így ez további referenciát jelentett számukra. Az idei nyárra összesen tizenkét, 17 és 21 év közötti diák vállalta a VIP-szolgálatot, s nagy meglepetésre a többség lány, s csak három fiú képviseli az erősebbik nemet. Egy nap rendszerint három diák járőrözik majd a városőrökkel együtt. A kölcsönös együttműködésben pedig a fiatalok nyelvtudásukkal, a városőrök szakértelmükkel, tapasztalatukkal járulnak hozzá a turisták, járókelők védelméhez. A városőrök formaruhája mellett ráadásul a tanulók sem maradnak uniformis nélkül, ők VIP feliratú pólóban járják majd Esztergomot. A gyalogos VIP-csapatok a rendezvények helyszíneit, mint a Széchenyi teret, a hajókikötőt, a forgalmasabb köztereket – Rákóczi tér, élményfürdő, strand – járják körbe, felügyelve a rendet, segítve mind a bel- és külföldi turistákat, mind a helyieket. Idén is lesz Info Police-os faház, a piacutca belváros felőli végén, illetve a Bazilika tövében, ahol szórólapokkal, menetrendekkel, térképekkel, környékbeli információkkal várják az érdeklődőket. A munka hétfőn kezdődött el, s augusztus 31-ig tart, így a korábbiaktól eltérően nemcsak a főszezont, hanem az egész nyarat felügyelik a VIP-esek, akiknek ezenkívül változott még a napi beosztásuk is. Az elmúlt években egy műszakban, reggel 10-től délután 4-ig tartott a „helyszínelés”, idén viszont két idősávban, reggel 9 és délután 5, valamint délután 5 és este 10 között váltják egymást a VIP tagjai.
Hozzászólások
- > Reggel még ünnepelt, este már megverték, kirabolták
- > Eifert Esztergomban
- > Az elmúlt évek legnagyobb vására lesz pünkösdkor
- > Javuló a tendencia nemdohányzók védelme terén
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











