hídlap.net

Nemcsak beszélni, beszélgetni is gyermekkorban tanulunk

A kisgyermekekkel való beszélgetésre a karácsonyváró időszak nagyon jó lehetőséget kínál, de ugyanilyen fontos az év többi napján is időt és teret engedni az egymás felé fordulásnak, hiszen ez a szeretet és a törődés kifejezésének egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja. Amikor beszélgetünk, közössé teszünk élményeket, gondolatokat, érzéseket – mondja a pszichológus. Mindez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a beszélgető felek mindegyike küldhet jelzéseket társának, és erre valamilyen választ is kap, majd legközelebb ő adhat választ a társ jelzéseire, akár a szavak síkján is túl, csak egy mélyebb pillantásban vagy érintésben. Ezt a fajta kölcsönös kommunikációt már az édesanyja hasában is megtapasztalhatja a gyermek, amikor rugdosására egy-egy simogatást kap, majd megszületését követően élete számtalan mozzanatában szintén. Akinél már a korai tapasztalatszerzés elmarad e téren, az feltételezhetően később is nehezebben tud majd ráérezni a társai számára is elfogadható kommunikációs lépésekre. A szülők a gyermekekkel való beszélgetés során akkor követhetnek el hibát, ha elfelejtenek „meghallgatni”: közbeszólnak, kérdeznek, belejavítanak a mondandójába, mivel így a gyermek kedve is csökkenhet a későbbi beszélgetésekhez. A kicsiknek akkor sem esik jól a beszélgetés, ha a szülő főként nem az ő elvárásainak, ütemének megfelelően reagál a szavaira, hanem a saját élményeit fejezi ki.

Ha egy gyermek hiányt érez a ráfigyelésben, eleinte rendszerint próbál változást előidézni a környezetében, hátha mégis felhívhatja magára a figyelmet, és ezt sajnos a „rosszasággal”, pimasz szavakkal, agresszív tettekkel, később pedig akár kirívó öltözködéssel, extrém vagy káros szenvedélyeknek való hódolással a legegyszerűbb elérni. De miért kellene mindezt megvárni? Ha a gyermek folyamatosan érzi, hogy figyelmet kap, fontos a szüleinek mindaz, amit ő mesél, talán nem lesz szüksége rá, hogy más oldalról hívja fel a figyelmet magára. A beszélgetés egyben példamutatás is: ha a szülők maguk is beszámolnak a velük és bennük történtekről, ezzel azt a mintát is közvetítik, hogy az élmények megoszthatók, és az élmény mögötti érzések is megfogalmazhatók. A szavakká formált élmények és érzések segítenek a hozzájuk kapcsolódó indulatok „levezetésében” is, hiszen a megfogalmazás által az elbeszélő számára is érthetőbbé válnak a vele történtek. A kisgyermekek felnéznek szüleikre, csodálják őket, hisz mindez szinte feltétele annak, hogy mellettük biztonságban érezzék magukat. Ez önmagában nagy erőt, de egyben veszélyt is jelent. Ha a szülő ugyanis a beszélgetések során túl sok fegyelmezéssel, irányítással összefüggő gondolatot, esetleg nemet mond, és kész válaszokat ad a gyermeknek a helyzetek megoldásához, akkor neki nem lesz szüksége saját gondolatainak megkeresésére a helytálláshoz, és ennek képességét sem sajátítja el. Hasonló akadályt tud állítani a parancsolás, a kioktatás, a megszégyenítés, és különleges módon a túlzott dicsérés is, amelyek egyaránt a gyermek alárendeltebb helyzetét alapozzák meg. A nem túlzott mértékű, önbizalom-erősítő dicséretekkel, bármilyen pozitívum kiemelésével ugyanakkor jelentős támaszt kaphatnak a gyermekek. Ha a megerősítés rendszeres, ez biztosítja a törődés és az odafigyelés érzését, másrészt a kapcsolat erősítésén túl magában a gyermekben is segítenek tudatosítani, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezik, amelyekre később egész élete során építhet.

Hogyan kell beszélgetni?

Fehér Ágota azt tanácsolja, hogy a gyerekekkel való beszélgetés során alakítsuk úgy a helyzetet, hogy legyen kedvük mesélni, és a kérdező mondatok helyett érdemes hagyni, hogy ők fűzzék össze gondolataikat. Az akár ártatlan szándékú belekérdezés azt az érzést is keltheti a kicsikben, hogy rá nem kíváncsiak, hisz mindig megszakítják, így egy idő után már talán nem is szeretne hosszabban megnyilatkozni, hanem inkább várja a következő kérdést, amire majd újabb rövid választ adhat. Az sem szerencsés, ha a gyermek túl gyorsan kész válaszokat kap a kérdéseire, mivel ezzel azt is erősíthetik szülei, hogy neki ezekre szüksége van, azaz ő maga nem biztos, hogy képes egyedül helytállni. Viszont ha „belülről” formálhatja meg az adott helyzettel való megküzdés lépéseit, úgy saját maga képességeinek megismerése is közvetlenebb, ami nagy kincset jelent a jövőbeni hasonló élethelyzetekben. Bízzunk tehát benne, hogy ő is képes megtalálni ezeket a lépéseket. A jó beszélgetések során, bár többnyire nem tudatosan, de értékeljük, átgondoljuk a körülményeket, a beszélgetőpartnerrel való kapcsolatunk minőségét, valamint a szóba kerülő témákat és a társalgás célját, vonulatát. Beszélgetni tehát egyszerre több szinten is szoktunk, és nagyon fontos tényező a beszélgetés helyszíne is. Természetesen mélyebb érzelmi témákról nem lehet, és nem is jó zajos, sok ember járkálásával, telefoncsörgéssel terhelt szobában beszélgetni, így már érdeklődni sem szerencsés, hiszen az efféle „alkalmatlankodás” tovább távolíthatja a két személyt egymástól.

A szavakon túl nagyon fontosak az egyéb nonverbális megnyilvánulások is, hiszen akaratunk ellenére folyamatosan kommunikálunk arckifejezéseinkkel, szempillantásunkkal, gesztusainkkal, megjelenésünkkel akár teljes csendben is. Az emberiség fejlődésének folyamatában a metakommunikációs jelzések mélyebben alapozódtak meg, mint a szavak, ami azt is jelenti, hogy a nem szóbeli jelzéseket sokkal mélyebbnek, igazibbnak érezzük, mint a szóbelieket. Ha például egy felnőtt azt mondja a gyermeknek, hogy figyelek rád, de közben a lábát mozgatja és szemével is a szobát pásztázza, akkor mégis azt érezteti, hogy nem teljes az odafordulása, amiből a gyermek érzi, hogy mégsem számíthat hosszabb beszélgetésre. A testbeszéd jelzéseinek hatását mindenképpen figyelni és tudatosítani kell magunkban is, hisz a tudattalan által is irányított mozdulatok révén a hitelesség és az irántunk érzett bizalom csorbulhat, ami nemcsak a családi életben, de a hivatásban is okozhat nem várt következményeket.

Beszélgessünk a Mikulásról!

Aktualitása miatt érdemes néhány szót ejteni a Mikulásról való beszélgetésről is. A Mikulás olyan személy a gyermekek életében, aki csak az ő örömükkel törődik. Ő a jóindulatnak, a gyermekek boldogsága iránti elkötelezettségnek a szimbóluma. Az év többi ünnepnapja szólhat mindenkinek, de a Mikulás érkezésének varázsa kihagyhatatlan, a gyermek akár egész életére ható esemény. A szülők gyakran korán feltárják a Mikulás és a karácsony titkát, „ésszerű” magyarázatát, ám ezzel a kívülről kapott válaszlehetőséggel mégsem lehet megváltoztatni a gyermekek számára oly fontos képeket, a csodában való hit tehát minél tovább marad meg, annál jobb. Ha túl korán fosztják meg a gyermeket ettől, nagy igazságtalanságnak érezheti, hogy hozzá már nem „az igazi” Mikulás jön. A kicsik lehet, hogy időnként „csalódnak” a családjuktól kapott ajándékokban karácsonykor, de a Mikulás-csomagok varázsa egészen különleges. A téli ünnepek igazi csodája a vallási tartalomtól függetlenül az, ami a gyermekek lelkében megy végbe, s amely segítségével a ruhát, melyben a Mikulás alakja mögött más rejtőzik, egy jóakaratú, boldogító világ ígéretévé változtatják. A gyermekek iskolába kerülésével a teljesítményük egyre fontosabbá válik, de az egészséges fejlődéshez és a jó tanuláshoz nagyon fontos a mágiába vetett hit is: nagyjából tízéves korukig szükségük van a titokzatos világ és a mesebeli alakok által nyújtott kapaszkodókra is.