Húsz centivel több lett. Maradhat?

Teszt: Nissan Qashqai+2, 2.0 dCi AT 4x4 Tekna Premium

2009-08-10 08:58:00
A Nissan Qashqai hét személyes változatát a szokásosnál több kilométeren keresztül volt alkalmunk kipróbálni. A prágai kiruccanás során a plusz két ülésnek nem, de a nagyobb csomagtérnek hasznát vettük, ennek ellenére nem nőtt annyira szívünkhöz az autó, mint a húsz centivel rövidebb alapváltozata.

Az alap Qashqai megjelenésekor elismerően csettintett a szakma jelentős része, hiszen a „crossoverként” emlegetett jármű valóban ideális városi autónak bizonyult. Szabadidőautós kiképzésének, a nagy hasmagasságnak köszönhetően remekül átlátható a forgalom a pilótaülésből, a fedélzeten akár öt ember elfér, a csomagtér szintén bőséges. Mindezt úgy érte el a Nissan, hogy az autó nem lehet kezelhetetlenül nagy, az átlagos parkolóhelyekre simán befért, és nem kellett attól tartani, hogy egy magasabb járdaszegélyt lekoccolunk vele. Mindennek a tetejében nagyon is szerethető, arányos formába öntötte mindezt a Nissan, és a siker sem maradt el, nem csak Európa nyugati részén, de nálunk is szépen fogyott a Qashqai, nem csoda, hogy a többi gyártó is egyre másra rukkol elő hasonló „öszvérrel”, a hamarosan tesztautóként hozzánk is megérkező Peugeot 3008 forgalmazása például nemrég kezdődött meg idehaza.
Persze a Nissan sem ül tétlenül a babérjain, még mielőtt mindenki megtalálta volna az új kategóriát, máris megtette a lépést annak érdekében, hogy előnyét megtartsa. Bár nem tudom pontosan, mi hajtja a gyártókat az 5+2 üléses modellek megalkotására, a japánok is elkészítették hétüléses modelljüket. Annak ellenére, hogy a Nissannak akad több hasonló autó is a repertoárjában, és annak dacára, hogy a plusz két üléssel szerelt autók csak tapasztalataim szerint igencsak korlátozott mértékben alkalmasak hét felnőtt szállítására. Nincs ez másként a Qashqai+2-nél sem, a harmadik üléssor pótszéken még gyerekeket sem érdemes hosszabb távon utaztatni, felnőtteket pedig csak akkor érdemes ide száműzni, ha nagyon keményen szeretnénk megbüntetni őket. Az ülőlapok annyira alacsonyan húzódnak, hogy csak felhúzott térdekkel tudunk kuporogni – maradjunk annyiban, hogy végszükség esetén ki lehet bírni itt néhány kilométert, de már rövidebb túrára se induljunk ilyenkor, már csak azért se, mivel csomagtérről ebben az esetben egészen egyszerűen illetlenség beszélni.

 

 

A fentiek nem hibái a Qashsqai-nak, hiszen a leírtak valamennyi plusz két üléses autóra érvényesek, talán a Dacia Logan MCV kivételével. A harmadik sort sokkal egyszerűbb választható extraként értelmezni, és így van is némi értelme, hiszen esetenként jól jöhet.
Nem véletlenül szántunk ennyi időt a hátsó traktusra, hiszen minden egyéb gyakorlatilag változatlan az alap Qashqai-hoz képest. A hétüléseshez alapáron jár a hatalmas napfénytető, amiért az alapváltozat esetében fizetnünk kell, ezt leszámítva azonban minden azonos. Bőségesen felszerelt tesztautónkban gyakorlatilag az összes extra megtalálható volt, ezek közül az izzasztó bőrüléseknek nem, de a meglepően jól teljesítő gyári navinak különösen örültünk, főleg úgy, hogy Prágában nem csak az óvárosi szűk utcákban navigált hajszálpontosan, de az éppen zajló óriási építkezések környékén is remekül működött. (Míg nálunk újabb metróra költünk, addig a cseh főváros – a meglévő metróhálózat fejlesztése mellett – a föld alá vezeti a közúti forgalom jelentős részét. Nem egyedüli példa, Pozsonyban is több ezer méteren keresztül terelték alagútba a keresztülhaladó forgalmat).

 

 

A Qashqai-al utazni kifejezetten pihentető volt, a kétliteres dízelmotor még autópálya-tempónál is dicséretesen halkan tette a dolgát, valamivel több, mint nyolc literes fogyasztása is elfogadhatónak számít. Négyen kényelmesen elfértünk csomagokkal együtt, még az utolsó csehországi bevásárlóközpontban a fedélzetre vett jelentős mennyiségű ottani nemzeti ital ellenére is. A belvárosi utcákban azonban hiányzott az alap Qashqai átláthatósága, tesztautónkkal körülményesebb volt a manőverezés és a parkolóhely-vadászat is bonyolultabb feladatnak bizonyult.
Mindent összevetve a Qashqai továbbra is ragyogó húzásnak tűnik a Nissantól, és bár jómagam az alapváltozat mellett tenném le a voksomat, az, aki sokat, sok cuccal utazik, vagy éppen gyakran szállít egy kiscsoportnyi óvodást, nem fog csalódni a +2-es változatban sem.

Adatok:
Adatok:
Méretek (mm): hosszúság 4525, szélesség 1780, magasság 1645, tengelytáv 2765, saját tömeg 1707 kg, megengedett össztömeg 2356, csomagtartó 130/450/1520 l
Motor: dízel, 1995 cm3, max. teljesítmény 150 LE 4000/min, Maximális nyomaték: 320 Nm 2000/min, Átlagfogyasztás 6,6-10 Tesztfogyasztás 8,4 l, CO2 kibocsátás (g/100 km): 209, Gyorsulás (0-100 km/h) 12,4 s, Végsebesség 183 km/h

A modell alapára (Qashqai+2 2.0 dCi 4x4 A/T Tekna Premium) 8 640 000 Ft, tesztelt modell ára 8 890 000 Ft

Bukovics Krisztián
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe