hídlap.net

- Mikor ültél először lesen?
- 1986-ban történt, hogy a természet szeretete összehozott egy idős vadásszal, akit egy alkalommal kivittünk a lesre. Akkor kezdte el megmutatni, magyaráz­ni, hogy miből is áll a vadászat, hiszen az nem egy egyszerű dolog vagy játék. A jogosultságért bizony körülbelül négy esztendőt kell dolgozni, részt venni az etetésekben, lesek építésében, termé­szetvédelemben és csak mindezek után lehet valaki tagja egy vadásztársaságnak és szerezhet fegyverviselési engedélyt. Arról nem is beszélve, hogy nem egy olcsó passzióról van szó, mire a végére jutsz, az ma már belekerülhet akár kétmillió forintba is.
- Valamikor egy társadalmi réteg úri passziója volt a vadászat. Napjainkban ez hogyan működik?
- Ma ez már közel sem ezt jelenti. Elő­ször is csak az adott társaság területén művelheti az ember, máshová legfeljebb meghívás útján kerülhetsz. Arról nem is beszélve, hogy idény-jellegű tevékeny­ség, nem lőhetsz bármikor őzet vagy szarvast. És ne feledjük, hogy – egyebek között az említettek miatt is – a vadá­szat felelősség. Ugyanakkor élmények és kudarcok sokasága, amiért bizony adni is kell és nem is keveset. Sokat kell tenni azért, hogy megőrizzük a természetet és benne a vadat, hiszen az állatokat etetni kell, védeni kell, selejtezni kell, vagyis a gyenge, rossz egyedeket el kell távolítani az állományból, ki kell lőni. Természe­tesen engedélyezett időszakban hibát­lan állatok is meglőhetők, ráadásul nász idején igen nagy a mozgás. Magam láttam szarvast átúszni a Dunán Visegrád és Nagy­maros között.
- Tisztes polgári foglalkozást űzöl, mégis gyakran hétköznap is egész éjszakákat töltesz éberen a lesen.
- Igen, mert megéri. Nem járok kocs­mába, alkoholt nem fogyasztok, de mind­ezért kárpótol az erdő, a csend, az a nyu­galom és béke, amit az ember a városban sosem találhat meg. Sokszor csak ezért megyek ki, nem is feltétlenül azért, hogy valamit lőjek.



- Mi lesz a sorsa mondjuk egy szarvas­bikának, ha sikerül elejtened?
- Akkor kezdődnek vele a munkálatok. Először is el kell hozni onnan, ki kell zsi­gerelni, és amikor szállítható állapotba hoztad, akkor le kell adni a vadbeszállí­tónál, hiszen ez a társaság egyik legjelen­tősebb bevételi forrása. A tiéd legfeljebb a trófea.
- Azért gondolom, akad mindig némi vadhús a hűtőszekrényedben.
- Igen, ha megvásárolom, hiszen amint mondtam, az elejtett állat egészében a társaságot illeti.
- Melyik a legnehezebben becserkész­hető nagyvad?
- A legokosabb a vaddisznó. Hihetetlenül érzékeny, rafinált állat, megérzi az ember közelségét. Nagyon érzékeny a szélre, a sza­gokra, az időjárásra. Igen nehéz meglőni.
- Sosem gondoltál arra, hogy véletlen­ségből vagy tévedésből egy kirándulót sebesítesz meg?
- Ez szóba sem kerülhet. Először is a vadász éjszaka vár a zsákmányra, olyan helyeken, ahol ember akkor már nem nagyon fordulhat elő, másrészt szigorú előírás, hogy mindig és kizárólag csak a tökéletesen felismert vadra szabad fegy­vert fogni. Hiába zörög egy bokor, az nem úgy van, hogy csak úgy egyszerűen odalövünk.
- Melyik típusú vadgazdálkodást tar­tod szerencsésebbnek? A jelenlegit, vagy a múltbélit?
- A mai korban a jelenlegi a szeren­csésebb, illetve halad jó irányba, bár az ideális az lenne, ha a települések nem ter­jeszkednének – sokszor indokolatlanul – a napjainkban tapasztalható ütemben az erdők és így a vadak rovására.
- Mi az oka annak, hogy – bár sokkal több erdő borította területtel rendelkez­nek – mégis egy-egy idényben telis tele van Magyarország német meg svájci vadászokkal?
- Egyszerűen más típusúak az erdeink, más a vadak mozgása, mi – és főként a tör­ténelmi Magyarország – mindig is híres volt legendás vadállományáról. Előfordul, hogy – épp az említettek miatt – vala­mely területet akár egy egész esztendőre is kibérelnek. Ez mondjuk az adott tár­saság számára kedvező jövedelemforrás. Valószínűleg úgy vannak ezzel ők, mint mondjuk én a medvével. Afrika szavannái nem érdekelnek, de az egyik legnagyobb álmom, hogy kijussak Erdélybe medvére vadászni.