Hősök és áldozatok előtt tisztelgett Esztergom
Október 26-a a város egyik legfontosabb ünnepe, Esztergom ekkor kapta a huszadik században a legnagyobb sebet. Az is igaz viszont, hogy ezen a napon állt ki leginkább a kommunista diktatúra ellen, a hősök és áldozatok emléke újabb és újabb erőt ad a ma emberének. Ezekkel a gondolatokkal álltak a márványtáblák előtt vasárnap este, először a Vaszary Kolos Kórház volt sebészeti osztályánál, majd pedig a Sötétkapunál az esztergomi emlékezők.

A kórház nevében Tőrös Péter sebész orvos mondott beszédet a volt sebészet épületénél. A Sötétkapunál több százan vettek részt a megemlékezésen, s nemcsak az iskolák, a városi intézmények és politikai, valamint civil szervezetek képviselői voltak jelen ekkor, de az esztergomi polgárok is nagy számban voltak jelen. A megemlékezésen az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola tanulói, az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium és Szent István Gimnázium diákjai, valamint a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium tanulói adták elő az 1956. október 26-áról szóló műsort. Ünnepi beszédet mondott Tőkéczki László történész. A szónok szavaiban többek között arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy Esztergom városa teljes szívvel és lélekkel kivette részét az 52. évvel ezelőtti magyar szabadságharcból.

Az ünnepség utolsó szakaszában a különböző szervezetek, intézmények és a magánemberek helyezték el koszorúikat, virágaikat, mécseseiket a mártírok emlékművénél.

A megemlékezés ezen szakaszának érdekes momentuma volt, hogy bár a műsorvezető bejelentette, a szabaddemokraták képviselői nem vettek részt a koszorúzásban. Mint emlékszünk rá, tavaly ezen az ünnepségen a koszorúzás alkalmával az SZDSZ képviselőjét ismeretlenek kifütyülték és „lehazaárulózták”.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











