Holcimos túrán Mogyorósbánya és Bajót
Idén is megrendezte a Holcim Hungária Zrt. Öregkői Környezetvédelmi Napját a bajótiak és a mogyorósbányaiak számára. A múlt szombati eseményen közel száz felnőtt és gyermek túrázott el az Országos Kéktúra útvonalán az öregkői turistapihenőhöz, ahol játékos programok várták a két szomszédos település vállalkozó kedvű résztvevőit. Az Öregkő hegyen a vállalat jóvoltából az elmúlt években esőbeálló készült, padok és székek kerültek ki, hogy a túrázók kifújhassák magukat a hosszú séta után. Emellett információs táblákkal is segíti a Holcim a jobb tájékozódást, idén pedig útjelző táblákat helyez majd ki a gyár. Az Öregkő Bajót és Mogyorósbánya települések között helyezkedik el, így a közös túra a két település együttműködését is erősíti. A helyiek körében népszerű programon a bajóti és mogyorósbányai polgármester mellett részt vettek a települések önkormányzati képviselői, civil szervezetei, valamint a két település iskolájának diákjai, pedagógusai. A bajótiak a Hősök teréről, a mogyorósbányaiak Diósról indultak a pihenőhely felé, felérve a csúcsra pedig a WWF természetvédelmi szervezet várta a gyerekeket környezetvédelmi játékokkal, de emellett a Mocorgó játszóház népi és ügyességi játékokkal szórakoztatta a kicsiket. A játékos program után a résztvevők a bajóti pincebarátok és a Jázmin Asszonykórus tagjainak köszönhetően krumpligulyást fogyaszthattak el.

A Holcim Hungária Zrt. 2005-től hagyományosan minden évben megrendezi a Környezetvédelmi Napot Lábatlanon, Miskolcon és Nyergesújfalun. Bajót és Mogyorósbánya 2008-ban csatalakozott ehhez a kezdeményezéshez.
Hozzászólások
2011-05-30 09:42:15
Akkor most miért is járnak erdőt-mezőt takarítani? HOLCIM-hoz barátkozni?
"Környezetvédelmi nap a HOLCIM szervezésében"? Ezen behány a tisztességes ember!
És lehet, hogy a Hídlap pénzt kap az ilyen cikkekért, de azt sem kellene elfelejteni, hogy Esztergomban is "nem"lett a szavazás eredménye, méghozzá sok "nem" a cementgyárra.
Úgyhogy nem kellene bedőlni már az ilyen HOLCIM-reklámnak, akármennyi pénz áll mögötte. Mert az a pénz büdös pénz, koszos pénzu, egészségtelen pénz.
Fuj, fuj, fuj!
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...














2011-05-30 19:06:55
Ébresztő emberek, ne adjátok el magatok ,gyerekeitek , családotok egészségét !!!