Holcim, otthon, program

2010-11-23 06:30:00
Két, közel 45 négyzetméteres bér­lakás kialakítására nyert össze­sen tíz és félmillió forint támoga­tást Nyergesújfalu önkormányzata a Holcim Hungária Otthon Alapítvány pályázatán. A lakásokat két éven belül kell felépítenie a városnak, melyeket az átadást követően a településen élő, szociálisan rászoruló családok vehetik majd igénybe.

Tavaly immáron ötödik alkalommal hirdette meg az önkormányzati bérla­kás-építési programok támogatását cél­zó pályázatát a Holcim Hungária Otthon Alapítvány. A vállalat a tavalyi kiírás nyomán idén összesen 100 millió forint támogatást ítélt oda négy magyarországi településnek, köztük Nyergesújfalunak is. A döntés értelmében Nyerges össze­sen 10 és fél millió forintot kapott két önkormányzati bérlakás kialakítására, melyek a pályázati feltételeknek meg­felelően két éven belül előre láthatóan el is készülnek. A lakások megépítésének lehetősége az új sportház tervezésekor merült fel a városvezetésben, azt a léte­sítményt saját erőből tervezi létrehozni az önkormányzat.

 

 

„A bérlakások kiala­kítása a saját beruházásként megvalósuló sportház felépülését követően kezdődhet meg, mely épület jelenleg még csak ter­vezési szinten létezik. Ez azt jelenti, hogy a ház terveit, illetve engedélyeit már elfo­gadták a hatóságok, így már csak maga az építkezés van hátra, aminek végén, a pályázaton elnyert összeg segítségével lehet majd kialakítani a két bérlakást” – tájékoztatott a beruházással kapcsoltban Tiba István. A Településfejlesztési Osztály munkatársától azt is megtudtuk, hogy a pályázati feltételek közt szerepelt, hogy az odaítélt összeget két éven belül kell felhasználni, így ha az önkormányzatnak is sikerül megvalósítani a terveit, akkor 2012-ben két vadonatúj bérlakás állhat a nyergesújfaluiak rendelkezésére.
A Holcim Hungária Zrt. öt éve hozta lét­re Otthon Alapítványát, melynek elsőd­leges célja a rászoruló önkormányzatok bérlakáshoz juttatásának támogatása. Az öt évben, az alapítvány 35 települést támogatott összesen 500 millió forinttal. Egy-egy település maximum 50 millió forintot, vagy a beruházás bekerülési érté­kének 50 százalékát nyerheti el. A vissza nem térítendő támogatás összege minden évben 100 millió forint, mely a pályázok számától és a pályázatok tartalmától füg­gően oszlik meg. A tavaly kiírt pályázat eredményeként, idén szeptemberben összesen négy település, Nyergesújfalu, Dévaványa, Dabas és Újszentiván része­sültek támogatásban, aminek eredmé­nyeként az önkormányzatok összesen 14 bérlakást tudnak kialakítani.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép