Hinni Esztergomban
Botló ország, beinduló város
– Kénytelenek vagyunk tavalyi önmagunkat ismételni: eléggé nehéz év áll mögöttünk…
– Ez inkább 2007-re igaz. Helyi szempontból.
– …s nem az látszik, hogy jövőre könnyebb lesz. Mindenki aggódik. Joggal. Hogyan lehet védekezni az izmosodó pánikhangulat ellen?
– Nem félünk a farkastól. A közelmúltban láttam egy kis természetfilmet a kígyókról. Megmutatták, hogy nem kell tartani tőlük, nem bántanak, a kígyók is „barátok”. Mert ha „levadásznánk a rosszaságokat” – nem pusztán ezekre a csúszómászókra gondolok, hanem átvitt értelemben minden negatív dologra –, akkor nem lenne mihez képest értelmezhető a jó. Ez hozzátartozik a világhoz. No de a kérdés, nyilvánvalóan, nem a természeti környezetrajzra vonatkozott, hanem a közéletre.
– Abszolút arra.
– Szerintem a 2007-es volt Esztergom szempontjából a nehéz év.
– A mélypont?
– Komoly közéleti vitákra került sor, gondolok a forgalom-egyirányúsítás kapcsán kulminálódottak csatározásokra, vagy arra, hogy indokolatlanul kialakult egy pánikhangulat a Szent István Gimnázium körül. 2007-et nehéz, vitáktól tarkított évként éltük át, hozzá képest 2008 – bár személyesen velem sok minden „rosszaság” történt – mégis, a közélet szempontjából, a nehézségek dacára szerintem kiegyensúlyozottabb, könnyebb volt.
– Érdekes, hogy ezt mondja, amikor hazánkat sújtó gazdasági (és a hozzá társuló erkölcsi) válság alapján a 2008-as esztendőt nem fogjuk említeni a dicsőséges évek sorában.
– Országosan pont fordítva történtek az események, mint helyben. 2007-ben még azt remélhettük, hogy a betegeskedő magyar gazdaság előbb-utóbb talpra áll, elkezd növekedni, meg 2008 nyarán is azt remélhettük, hogy ahogy a kormány propagandája hirdette: „beindultunk”.
– De nem.
– De nem, ugye, éppen akkor, amikor az MSZP és a kormány plakátjai, hirdetményei szerint „beindultunk”, jött a gazdasági válság. Mondjuk, eleve hazug volt ez a kampány, ami azt állította, hogy „beindult” a növekedés, most aztán mindent rendbe teszünk, igaz, toporogtunk egy pár évet, süllyedtünk, vacakoltunk, elrontottuk, amit csak el lehetett, na de most aztán futunk előre. A probléma az, hogy nemhogy beindultunk, hanem egyre jobban lelassultunk. S a válsággal – ami októberben pattant ki, illetve akkor vált világossá és egyértelművé, hogy Magyarország nem kerülheti el, sőt ráadásul minket duplán érint, minden, általam ismert országhoz képest – nemhogy lelassultunk, megálltunk, hanem most visszafejlődés következik a gazdaságban, úgynevezett recesszió.
– Mindenki rosszabbul fog élni, mint egy éve? –
Vagy mint négy éve, vagy mint 2002 tavaszán. Igazából azt mondhatjuk – „vicces” kampányszlogent félretéve –, hogy a Fidesz-kormány, Orbán Viktor miniszterelnökségének utolsó hónapjaihoz képest szinte minden tönkrement az országban. Van ugyan új, szép Megyeri hidunk, és ez eredmény, el kell ismerni, Esztergomnak is és ennek a régiónak is a hasznára válik, tovább épültek az autópályák, több irányban, ennek hasonlóképpen lehet örülni, de minden más tételt tekintve tönkrementünk. Az Európai Unió huszonhét tagállamából tízen csatlakoztunk 2004-ben, ebből a tízből az első helyen álltunk 2004-ben és akkor is, amikor még a csatlakozásra vártunk, Orbán Viktor miniszterelnöksége idején, 2002 elején. Most az összes fontos mutatót tekintve utolsóként kullogunk. Legyen az gazdasági növekedés, a költségvetés éves hiánya, az eladósodottság mértéke, az egy főre jutó adósság, a várható életkor, a várható születések, a gyermekvállalások száma. Mindenben visszacsúsztunk a sor végére, az elsőből az utolsó helyre. Ez olyan dráma, amit – akármilyen hazug propaganda vesz minket körül, és akármennyire kerüli a sajtó a baloldali kormányok idején a valósággal való szembenézést – mindannyian érzünk. Megérezzük. Egyszerűen: rossz kedvünk van. Tavaly a karácsonyi interjúban azt mondtam, hogy az esztergomi rossz kedvünk tele után jöhet egy építkező év. Jöhet a jókedvünk, a remény tavasza. Szerintem ez sok mindenben be is igazolódott, 2008-ban sokat tudott előrelépni a város. De az országgal éppen ellenkező előjelű dolgok történtek, történnek. Ez egy olyan kettősség, ami nehezen feldolgozható, az általunk készítetett közvélemény-kutatások jól tükrözik ezt. Tavaly azt mondtam, nehéz év áll mögöttünk, esztergomiak mögött, az ország meg úgy, ahogy álldogál a lábán, ha nem is fejlődik. Idén azonban aztán az ország elbotlott, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) extrahitele szükséges ahhoz, hogy ne menjünk csődbe, ne essen teljesen hasra az ország, hogy egyáltalán ki tudják adni hó elején a fizetéseket. Ez elég szomorú, mert ez a hitel akkora, mint a szocializmus utolsó évtizedeiben felhalmozódott teljes adósságállomány, sőt nem is szomorú: ez rémdráma, hogy itt tartunk, hogy erre szükségünk lehetett. Egyetlen más európai ország sem kényszerült ilyet fölvenni, sőt az európai országok állami pénzekből megerősítették a magánszférát, hogy minél kisebbek legyenek a krízis következményei. Nálunk épp fordított a helyzet: az állam van a legnagyobb válságban. Nemhogy segíteni tudna a magánszektoron, hanem fordítva, az állam rántja le, húzza le azt, és most a csődközeli állapottal végleg elgáncsolja a kisvállalkozókat, de még a multinacionális cégek is komolyan megsínylik ezt. Ehhez mérten 2008 nem bizonyult helyben elviselhetetlenül nehéz esztendőnek, mi több, egy nagyon komoly költségvetéssel, nagyon komoly programok beindításával jellemezhető gazdag évnek tarthatjuk, a következő esztendő pedig még gazdagabb lesz, hiszen idén mi, esztergomiak döntöttünk arról, hogy felgyorsítjuk a Gyarapodás Programjának a megvalósítását. Ez természetesen nem lehetséges az esztergomiak bámulatra méltó egész esztendei munkavégzése és türelme nélkül, amiért nagyon hálás vagyok.

– Az iménti szavai alapján 2009 inkább a bizakodásra adhat okot, semmint az aggodalomra.
– Jövőre hihetetlenül sok mindent fogunk tudni megcsinálni, őszintén bízom benne, hogy egy olyan év áll előttünk, ahol Esztergom minden polgára büszkén tekinthet körül az országban. Hogy bezzeg mi, mi nem hagyjuk magunkat – hiszen, ne feledjük, a válság mindig lélektani jelenség is, attól működik igazán, ha hisznek benne. Mi nem hiszünk benne, hogy Esztergomban válság lehet, és én biztatnám is az esztergomiakat, hogy higgyenek saját városunk felemelkedésében. Higgyünk abban, hogy Esztergom működik, és tegyük szépen a dolgunkat. Fogva egymás kezét, ahogy az egy nagy családhoz illik.
– Említette a decemberi közvélemény-kutatásokat. Mi látható belőlük?
– Az emberek nagyon rosszul vélekednek az ország várható kilátásairól Esztergomban, annál jobban Esztergom perspektíváiról. Az elmúlt hónapok drámáinak, a világgazdasági válságnak a hatásainak köszönhetően még az Esztergomra vonatkozó vélemények is romlottak valamelyest: májushoz képest december első hetében az emberek azt mondták, hogy valamivel rosszabb kilátásokat várnak. Vélekedtek így amikor, ugyanakkor a következő kérdésben, a közvetlen lakókörnyezetükre vonatkozóban éppen olyan jól, bizalommal telve nyilatkoznak, mint tavasszal. A közvetlen lakókörnyezet és az ország megítélése között óriási a különbség. Ez azért lehetséges, mert az emberek helyben több jót tapasztalnak, mint rosszat. Itt tényleg bizakodni tudnak. S hogy a város egészére nézvést romlott valamelyest a bizalmi index, az azért van, mert nem hiszik, hogy Esztergom el tudja kerülni ezt a nagy romlást, ami az egész országot sújtja.
– El tudja kerülni?
– Azt gondolom, hogy 2008-nak éppen az a tanulsága, és ezt 2009-ben fogjuk igazán bebizonyítani.. Már 2000-ben elkezdtünk egy új programot megvalósítani, egy új utat járni. Egy felelősen gazdálkodó, hosszú távra, évtizedekre tervező, egy komoly városi stratégia szerint eljáró közösségnek lehetősége nyílik arra, hogy elszakadjon a fő irányoktól, vagy legalábbis a lehető legkevésbé rántsák vissza azt ezek a kormányzati vagy világgazdasági válságok. Esztergom külön úton jár. Nem lesz semmi baj, meg fogjuk tartani az itteni fejlődés ütemét, meg fogjuk tartani az esztergomi beruházásokat, sőt előrehozzuk azokat, hiszen ha válság üti fel a fejét, akkor munkát kell adni az embereknek. Minél nagyobb a baj, annál inkább ténykedni kell. Pont úgy, mint a családban.
– Mire gondol?
– Ha a családnak rosszul megy, nem jut már a nyaralásra, a betervezett ruhacserére vagy ételre sem, legalábbis annyi, mint korábban, akkor az következik, hogy még többet kell dolgozni. Jobban kell szervezni a munkát, jobban kell kihasználni az időt, és még többet kell dolgozni. Ezt fogjuk tenni. Előre fogjuk hozni a nagyberuházásokat, még jobban kihasználjuk az önkormányzati és hivatali lehetőségeket, még több munkát követelünk meg a hivatali dolgozóktól, hogy annyi beruházást, fejlesztést tudjanak közvetíteni, ami például a helyi építőipart, a helyi vállalkozókat kellőképen segíti.
– Milyen módon?
– Az a tervünk, hogy egy alvállalkozói kört (több tucat vállalkozásról van szó) a következő, világgazdasági szempontból nehéz egy-két évben fix munkákkal segítünk. Ami alapján tervezni tudnak, meg tudják tartani a dolgozóikat. Munkahelyeket tudnak biztosítani olyan esztergomi embereknek, akik nem csak maguknak, hanem az egész családjuknak keresnek, akik kenyeret visznek haza. Ezenfelül pedig például a Suzukiból elküldött munkavállalóknak is állásajánlatokat fogunk tenni. Úgy fogjuk bővíteni a városi cégeket, pontosabban az ott dolgozók körét, hogy ezeket az egyébként dolgos, jól kipróbált embereket is alkalmazzuk, hiszen ők az egyik legnehezebb helyen, a Suzuki gyártósorai mellett álltak helyt már évek óta, s ezeket a dolgos embereket mi nem hagyjuk veszni. Nem hagyjuk, hogy feleslegesnek érezzék magukat, munkát fognak kapni. Azt reméljük, hogy Esztergom meg tudja védeni magát.
– Ezért is született a Védegylet Esztergomért szerveződés?
– Ez a mozgalmunk az önvédelemről szól. Hogy mi, esztergomiak összekapaszkodunk, akár egy nagy család, nem pusztán úgy, mint a nagy családot, a sok gyermeket pártoló város, hanem mint összetartozó közösség. Mindezt függetlenül politikai csatározásoktól vagy véleménykülönbségektől, néhai műbalhéktól, vagy egészen gonosz és rosszindulatú támadásoktól, merthogy mégis egy közösség vagyunk, itt élünk. Nem érdemes, nem szabad úgy tönkretennünk egymás életét, hogy ne legyen öröm találkoznunk az utcán egymással nekünk, esztergomiaknak, hogy ne legyen öröm lejönni egy adventi vásárra. Egy nagy család összefog, ha baj van – kire másra számíthatna elsősorban, ha nem magára –, mindegyik tagját a keblére öleli. Az ilyen alkalmak, mint a mostani adventi vásár – ami, elfogultság nélkül állíthatom, egyöntetű tetszést aratott, főként éppen családias-közösségi jellege miatt –, arra is jók, hogy itt a táborszimpátiát, megosztottságot hátrahagyva együtt legyünk, örüljünk és bizakodjunk Esztergomban, a nagy családban.
Kedves Hídlap-olvasók!
Kedves esztergomi és régióbeli polgárok! Az ünnep meghittsége fontos. Együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Együtt kell lennünk, nem azért, mert ez így szokás, hanem mert ez a szívünk parancsa. Bensőnkből fakad. Áldott, békés és szeretetteljes karácsonyt kívánok! Meggyes Tamás polgármester
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











