hídlap.net

Hild, a 19. századi legnagyobb magyar építész
Hild József, Hild János építész fiaként 1789. december 8-án született Pesten. A piaristáknál szerzett érettségit, majd a Bécsi Művészeti Akadémián tanult. Ezt követően az Esterházyak udvari építé­sze lett, de apja által irányított építke­zéseken is részt vett már ekkor. Később azért utazott Itáliába, hogy az építőmes­teri engedélyt megkapja, ezért Nápoly­ban, Rómában, Firenzében, Milánóban folytatott kiegészítő tanulmányokat. Magyarországi építészeti tevékenysége az 1820-as években indult meg igazán, illetve további lendületet adott pályá­jának az 1838-as nagy dunai árvíz pesti pusztításait követő újjáépítési periódus. 1844-ben végre megkapta építőmesteri engedélyét, melynek birtokában kortár­sai fölött messze kimagaslóan, mintegy 900 tervét fogadták el, melyek jelentős része meg is valósult. Európai rangot jelentett, hogy 1836-ban a bécsi Képző­művészeti Akadémia – Pollack Mihállyal együtt – rendes tagjai közé választotta. Hild József 1842-ben emellett megkapta a Pest díszpolgára címet is, mert gyakor­latilag neki köszönhető a magyar főváros 19. századi képe. A virtuális lexikon így ír erről: „Hild klasszicista stílusban fogant építőtevékenysége nagymértékben hoz­zájárult a 19. század első felének magyar­országi, és főként pest-budai arculatának kialakításához. Élete utolsó évtizedében a romantikus historizmus felé fordult ugyan, de életművének meghatározó darabjai a klasszicista stílusban felépült egyházi épületek: az esztergomi bazilika, az egri székesegyház, a ceglédi reformá­tus templom és a kunhegyesi református templom („az Alföld katedrálisa”). Az ő tervei szerint kezdték el építeni a buda­pesti Szent István-bazilikát is, a terveket utóbb azonban Ybl Miklós átrajzolta. Ő tervezte 1856-ban a Deák téri evangéli­kus templom főhomlokzatát is. Az általa tervezett jelentős középületek közé tar­tozott az időközben lebontott, Roosevelt téri Lloyd-palota, de Budapesten lépten-nyomon találkozhatni a magánmegbízá­sokból felépült Hild-bérházakkal. Ilye­nek a Belvárosban a Gross- (József nádor tér 1.), a Károlyi–Trattner- (Petőfi Sán­dor utca 3.), a Derra- és a Marczibányi-ház (mindkettő az Október 6. utcában), illetve hűvösvölgyi villái (Csendilla, Hild-villa)”. A nagy jelentőségű mes­ter életének utolsó szakasza – az utókor számára – érthetetlen mellőzöttségben telt. 1861-ben megvonták tőle Pest városi építészeként kapott ezer forintos java­dalmazását, és idős korára ritkán kapott már megbízást. Egy leírás szerint öreg­korát, melyet az özvegység is sújtott, rangjához méltatlan szegénységben élte, szerény lipótvárosi lakásában. „Szinte észrevétlenül távozott abból a városból, amelynek annyi száz épülete fogamzott az ő képzeletében. 1867. március 6-án halt meg tüdőgyulladásban, a mai Arany János utca 14. szám alatti házban lévő lakásán. 1867. március 8-án a Fővárosi Lapok mindössze ennyivel búcsúztat­ták: Hild József, ismeretes pesti építész tegnapelőtt, 79 éves korában meghalt” – emlékezett az egyik legnagyobb magyar építészre az utókor.



Aki megalkotta a Bazilika végleges formáját
Hild Józsefet az Egri Székesegyház ter­vezőjét bízta meg Kopácsy József érsek a Bazilika építésének folytatásával, mivel Packhot (a korábbi építészt) 1839-ben meggyilkolták. Kopácsy Pyrker érsek javaslatára választotta Hildet, aki akko­ra már – közmegelégedésre – befejez­te az egri székesegyház építését. Hild gondosan áttanulmányozta Kühnel és Packh terveit, valamint Pietro Nobile és Hüppmann Ferenc (Packh János korábbi két vetélytársa) ellenterveit is, de ezen­kívül az érsekség levéltárából kikért még hét tervmásolatot, amelyek kupolás templomokra vonatkoztak. Ezek közül a legfontosabbak: a Római Panteon, a Firenzei dóm, a római Szent Péter bazi­lika, a londoni Szent Pál székesegyház és a párizsi Szent Geneviéve Panteon. Hild akkora már jelentős gyakorlatot szerzett a kupolás templomok és kupolák elméle­tében, tervezésében és építésében. Elve­tette a kupolára kidolgozott összes addigi tervet és teljesen új szellemes és műsza­ki szempontból is újdonságnak számító tervet dolgozott ki. A kupola szerkeze­ti megoldásában analógia fedezhető fel a Sir Christopher Wren által tervezett londoni Szent Pál katedrálisra tervezett kupolával. A kupolaépítés legnagyobb nehézségét a váll-gyűrűnél jelentkező, kifele ható vízszintes feszítőerők kérdése jelenti. A vállnál működő ferde erők víz­szintes összetevőit vagy terheléssel teszik meredekebbé, hogy eredőjük ne lépjen ki a falból, vagy a vállnál, illetve magában a kupolába beépített acél abroncsokkal egyensúlyozzák. Wren a Szent Pál szé­kesegyház kupolája oldalerőinek egyen­súlyozására mind a két módszert alkal­mazta. Hild nemcsak felismerve Wren kupolája szerkezeti megoldásának zseni­alitását, hanem még tovább is fejlesztette azt. A kupola terheit Hild is megosztotta a dob és az azt övező oszlopgyűrű közt, akárcsak Wren. Ez tette lehetővé számá­ra a 12 óriásablak megnyitását a dobon, ami nem csupán a központi, de az egész belső templomteret bevilágítja a kupo­la alatt. További újdonságot jelentett a külső kupolahéj szerkezeti kialakítása. Hild szakított a szakmai hagyománnyal és az úgynevezett héjkupolát tartó szer­kezetet acélszerkezettel építtette meg. A korai térbeli acélszerkezet alkalmazását számosan ellenezték és nagy ellenállást kellett leküzdenie. Hild alaposságára jellemző az is, hogy a 30 méter átmé­rőjű kupolaszerkezetet a bécsi üzem összeszereltette és miután azt ott bemu­tatta és megvizsgálta, csak azután sze­relték fel a falazott kupola fölé, végleges helyére. A lefedés anyagát előbb ólomból kívánta megvalósítani, majd a rézfedés mellett döntött, azonban a rézlemezek felerősítésének módjában is szakított a hagyományokkal, a lemezeket nem desz­kázatra erősítette, hanem pikkelyfedés-szerűen közvetlenül az acélszerkezetre. A külső acélkupola állékonyságát a 20. szá­zad elején, a templom renoválása során ellenőrizték. Csupán egy belső merevítő gyűrűvel kellett a szerkezetet kiegészíte­ni ahhoz, hogy megfeleljen az akkori, de már ez időben tudományosan megalapo­zott méretezési előírásoknak.