HÍD-MKP érdekszövetség?
Független alpolgármestere lesz Párkánynak
A képviselő-testület alakuló ülése előtt a függetlenek párbeszédet kezdeményeztek a három pártfrakcióval, az MKPés a HÍD azonban elutasította a közeledést és inkább egymás között osztották el a bizottsági helyeket. Így két bizottság – a pénzügyi és az építésügyi élére az MKPállíthatott embereket Szigeti László, illetve Karakán Gábor személyében, míg a kulturális-oktatási, illetve a vállalkozói bizottságot két HÍD-párti képviselő vezeti majd, JUDr. Vitkó Andrea, illetve Lengyel Attila személyében. A legkevésbé fajsúlyos szociális és egészségügyi bizottság vezetését a HÍD-MKPérdekszövetség átengedte a Smer képviselőjénék Miroslav Chalmovskýnak. Így a testület egyharmadát kitevő függetlenek nem jutottak bizottsági vezetői poszthoz, sőt többeket közülük még bizottsági tagságra sem érdemesített a többség, inkább a listáikról be nem jutottakkal töltötte fel a bizottságokat. A dolognak két érdekessége is van. Egyrészt először fordult elő, hogy a testület többsége bizottsági tagság tekintetében több esetben külsősöket részesített előnyben a megválasztott képviselőkkel szemben. A helyi demokrácia e fölöttébb egyedi értelmezése szerint a közügyek gyakorlásában való részvétel lehetősége főleg csak azokat illeti meg, akik pártokba tömörülve izzadják ki döntéseiket, lehetőleg mellőzve a szakmai és konszenzuális megfontolásokat. Másrészt bizonyára sokak elcsodálkozhatnak azon is, hogy a Híd és az MKPaz esetenként szitkoktól sem mentes ellenséges kampányok után mily gyorsasággal ébredt rá a választási matematika egyedül üdvözítő voltára.

Ján Oravec hatodszor újraválasztott polgármester azonban nem hagyta magát zavartatni ettől a szemlélettől, és Kornélia Slabáková személyében független, szlovák nemzetiségű képviselővel töltötte be az alpolgármesteri széket. Őt a testület többsége az alakuló ülésen nem tartotta érdemesnek sem a tanácsbeli, sem a kulturális bizottsági tagságra, annak ellenére, hogy a választókörzetében ő szerepelt a legjobban, messze megelőzve vetélytársait.
Miközben ezen történések zajlanak, a szlovák kormányzat az információs törvény módosításával igyekszik átláthatóbbá tenni az önkormányzatok működését. Az információs törvény év elejétől hatályba lépő módosítása értelmében az önkormányzatoknak kötelező érvénnyel nyilvánosságra kell hozniuk hivatalos honlapjukon az összes szerződést, megrendelőt és számlát, amelyek a közpénzek felhasználását dokumentálják. A törvény értelmében például az a szerződés, amely nem lesz nyilvánosságra hozva, érvényét veszti. Ily módon bárki hozzáférhet a közérdekű pénzügyi információkhoz, így ez a törvényi rendelkezés sokkal átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé teszi az önkormányzatok gazdálkodását.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











