Háztáji teendők
Május végi, kora nyári munkálatok a kertben
A hagymás növények gondozása
Májusra nagyrészt megtörtént a tavaszi hagymás növények levirágzása, így ezek fejét le kell vágnunk, hogy energiájukat a hagyma növekedésére tudják fordítani. Ezután a megüresedett ágyásokba ültethetjük az egynyári virágokat, ügyelve a földben maradt hagymák épségére. Mindenképpen olyan növények ültetése ajánlott, melyek képesek átvészelni a kései fagyokat, hiszen mostanában még előfordulhat nagyarányú éjszakai lehűlés, melyet nem minden növény visel el. A földben hagyott virágok közé tartozik a nárcisz, melyet több évig a talajban hagyhatunk, a tulipán, melyet ajánlott minden második évben kiszedni. A hóvirágot, a sáfrányt és a tavaszi tőzikét ne szedjük fel, ha a földben hagyjuk, akkor ezek szépen elterjednek, néhány éven belül sűrű virágszőnyeget fognak alkotni. A felszedett hagymákat a következő évi ültetésig száraz, levegős helyen, alacsony ládákban legfeljebb két rétegben tároljuk. A tárolótér hőmérséklete akkor ideális, ha valamivel magasabb mint 20 0C, de a túl nagy meleg sem igazán előnyös.
Ebben az időszakban esedékes a lombhullató sövények metszése, valamint az orgona elvirágzott hajtásainak letörése, gondosan ügyelve arra, hogy az új hajtásokat meg ne sértsük.
A szép gyep titka
Az egynyári növények, illetve évelők elültetését követően, valamint a fűmagok elvetése után a legfontosabb a rendszeres és bőséges locsolás annak érdekében, hogy ezen növények kellőképpen megerősödjenek, a változó nyári időjárásnak ellenálljanak. Nagyon oda kell figyelni azonban a fűvel együtt növekvő gyomokra, melyeket időben ki kell gyomlálni, hiszen ha hagyjuk őket megerősödni, akkor elnyomhatják a fiatal fűszálakat. A frissen telepített gyepet akkor nyírjuk először, ha már elérte a 10 cm-es magasságot, ezt követően pedig 7-10 naponként ajánlott a fűnyírás, hiszen ha túl hosszúra hagyjuk nőni, akkor a fűszálak könnyen megdőlnek.

Építsünk sziklakertet
Manapság egyre divatosabbak és egyre több kertben megtalálhatóak a sziklakertek. A kertépítészet alapvetően kétféle sziklakertet különböztet meg, a tájképi sziklakertet, melyet a természetben is előforduló formák alapján terveznek, valamint a mértani sziklakertet, mely a geometrikus formarendszerek sajátosságaira épít.
Tájképi sziklakert létrehozásánál minden esetben szabálytalan köveket használjunk, hiszen a természetben gyakran előforduló egyetlen növénnyel benőtt és lekopott szikla hatását csakis így érhetjük el. Emellett fontos, hogy olyan növényeket ültessünk a kövek közé, melyek harmonizálnak a kertben található többi virággal, cserjével.
A szabályosabb formák kedvelőinek a mértani sziklakertek kialakítása ajánlott, hiszen ezek szárazon, kötőanyag nélkül összerakott, sziklakerti kőkeverékkel hézagolt kőfalak, lépcsők és teraszok szabályos rendben való elrendezésével hozhatóak létre.
Ezen kertek telepítésekor nagyon fontos, hogy az egyes ágyásokba hasonló gondozást igénylő, azonos víz- és fényigényű növények kerüljenek, hiszen ellátásuk során ez kiemelkedő fontosságú. A sziklakertek a kert ékeként szolgálnak, ezért jól válasszuk meg helyüket, a bele ültetett növényeket és gondozásukra is nagy figyelmet fordítsunk.
A tavaszi munkálatok nagy részén már túl vagyunk, de a kerttel rendelkezők tudják, hogy egy szép, egészséges és gondozott területen mindig van mit csinálni, így az elkövetkezendő hónapokra is kellemes kikapcsolódást nyújthat a kertben való tevékenykedés.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











