Házkiállítás a művelődési házban

2011-01-23 06:24:00
Már több éve kalauzoljuk el olvasóin­kat az esztergomi kiállítóhelyek legújabb bemutatóira Tárlatjárat néven futó képző­művészeti rovatunkban, melyben ezúttal egy olyan kitérőt teszünk, melynek alkal­mával nem festészet, grafika, fotók vagy szobrok, hanem házak, egészen ponto­san azok tervei és a kész „művek” fotói kerülnek górcső alá.

Tavaly télen nyílt az Imaház utcai Zsinagóga galériájában Az Év Háza Komárom-Esztergom megyében 2010 című tárlat több mint húsz tablója. A mai ember némileg kétfelől közelíti meg az újonnan épült házak értékelését, egyfelől csodálja, másfelől nem tartja művészet­nek az építészetet. Az Év Háza sorozatban, csupán két éves hagyományra hivatkozva a tavalyi Komárom-Esztergom megyei új épületek között is megszervezték a megmérettetést. Az eredményt most a Zsinagóga galériájában ellenőrizhetjük le az itt kiállított tablóképeken. Ritka pilla­nat ez, hiszen azonkívül, hogy ezek a köz­épületek tervei amúgy nyilvánosak, és az adott település önkormányzatánál meg­tekinthetők, ilyen összerendezettségben ritkán látni a tervrajzokat, a látványterve­ket és a már elkészült építmények fotóit.



A szakma a megyei önkormányzat hon­lapján adott rövid kommentárt a kollekci­óra, ebben ezt olvashatjuk: „A tatai Szent kereszt templom kivételével a három másik kategóriában a modern, csaknem a minimálra jellemző jegyeket alkalmazó munkák kaptak elismerést, ezt tükrözi a győztes épületek látványa. (...) Az épí­tett környezet minőségét befolyásolják a meghatározó szakemberek, egy-egy szép és meghatározó középület, de különleges családi ház is hatással bír a közvetlen kör­nyezet ízlésére. Jó esetben jó irányba tereli a tulajdonosokat, építkezőket”.
Családi ház kategóriában Somody Zsolt kapta legjobbként az elismerést, az Esz­tergom, Schiszler úti 18980/2-es helyrajzi számú ház tervezéséért. Társasház kategó­riában Dankó Kristóf nyergesújfalusi hat­lakásos társasházát értékelte legjobbnak a szakértő zsűri. Középület kategóriában Jaksics László lett az első az almásfüzitői száz férőhelyes Sün Balázs Óvoda terveiért. Műemlék, helyi védelem alatt álló épület kategóriában Besey László tervező munká­ját ítélték a legjobbnak a tatai Szent Kereszt római katolikus templom toronysisak rekonstrukciójáért”. Az Év Háza kiállítás márciusig megtekinthető a Zsinagógában.

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép