A párkányi gimnáziumi oktatás mindössze két emberöltőnyi időre tekinthet vissza. A város és környéke gimnazistái 1918-ig Esztergom nagy múltú oktatási intézményeit látogatták, utána húsz évig az ipolysági vagy érsekújvári alma materekbe jártak, majd 1938-tól 1945-ig ismét visszatérhettek a királyvárosba. A háború utáni hontalanság éveiben Párkánynak nem lehetett magyar iskolája. 1949-ben –, amikor aztán újra megalakulhattak az első magyar nyelvű iskolák, a szlovák mellett Párkányban is létrejött a magyar tannyelvű alapiskola. Az ugyanekkor - Párkányban első ízben - létrehozott gimnázium azonban csak szlovák tannyelvű volt, s ez így is maradt egészen 1953-ig, amikor is létrejöttek a tizenegy éves középiskolák, így most már egy fedél alatt magyar nyelvű általános, ill. középiskolai képzés is működött a városban. 1961-ben egy újabb oktatási reform eredményeképpen a két iskola 9-11. évfolyamait egy közös igazgatású - szlovák, ill. magyar tannyelvű - általános műveltséget nyújtó középiskola keretében vonták össze, amely 1969-től gimnáziumra változtatta a nevét egy újabb oktatási reform következtében. Így az önálló intézményi keretekben működő magyar középiskolai (gimnáziumi) oktatás mindössze nyolc évig létezett Párkányban. A közös igazgatású iskola az elmúlt évtizedekben számtalan sikert könyvelhetett el, padjaiban későbbi orvosok, mérnökök, tudósok, színészek, újságírók, tanárok és mások alapozták meg tudásukat, akik nyilván hálával gondolnak egykori alma materükre és tanáraikra. Az utóbbi évtizedekben az intézmény diákjai számtalan nemzetközi projekt és együttműködési program részesei is lehettek, amely tágra nyitotta számukra a világot. Az iskola partnerkapcsolatot tart fenn az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziummal és a budapesti Zrínyi Miklós Gimnáziummal.

A megemlékezés kétnapos rendezvényének első napját a diákok töltötték meg programmal. A diáknapon természetvédelmi és rendőrségi bemutató, előadások, beszélgetések és egyéb művelődési és szórakoztató programok zajlottak. A folyosókon számtalan panelen láthatók az iskola által szervezett programok és rendezvények fotói és dokumentumai, amelyek az itt folyó gazdag tevékenységi kört hivatottak bemutatni. Ez alkalomból az iskola hagyományait és programjait bemutató DVD is készült, amelynek dokumentumaival nem csak az emlékezők, de a jövendőbeli diákok is haszonnal ismerkedhetnek.

A megemlékezésen részt vett Milan Belica megyefőnök, továbbá Ján Oravec, Párkány polgármestere, Szigeti László MKP-s politikus, a megyei oktatási hivatal elöljárói, és az egykori tanárok is.
A kerek évforduló megülésébe sajnos üröm is vegyül, mivel a mostani tanévtől fokozatosan megszűnik a nyolcosztályos képzési forma, amely 1993-tól állt a diákok rendelkezésére. A leépítés oka egyrészt a jelentkezők csökkenő száma, valamint az állami oktatáspolitika azon törekvése, amely erre a képzési formára csupán az adott korosztály öt százalékának ad lehetőséget. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fenntartó - azaz a megye - csupán a járási székhelyen, Érsekújvárban teszi lehetővé a nyolcosztályos képzést egy-egy magyar, ill. szlovák osztály megnyitásával. Az osztályok számának ilyetén csökkenése folytán az iskola sajnos kénytelen megválni tanárai egy részétől. Az általános gyermekhiány persze nem csak a gimnáziumnak, de a többi párkányi középiskolának is permanensen gondot okoz. További probléma, hogy a gimnáziumi oktatást választó diákok egy része esetenként más városban (pl. Komárom) tanul tovább, míg mások esztergomi intézményeket választanak.
A jubileum azonban a nehézségek mellett reménységre is alkalmat nyújthatott, hiszen az elmúlt évtizedek eredményei nem vesztek el.

hozzászólások
Csak nem az öt évre bebetonozott uszodamester úrról lenne szó?
"...vajon
meddig lehet polgármester az, aki egy masszív Fideszes
képviselő-testületi t...
Nagyon kíváncsi vagyok már a Prímás Pincére. Hamarosan ismét Esztergomban leszek pár hét...
Úgy látszik másokat is csipkedtek a szúnyogok, mivel beindították a repülőgépes szúnyog...
A KTV-n mutatnak képet az eltűnt fiúról,én is most láttam.
Gyakori vendég vagyok a Széchenyi téren és be kell valljam jómagam is csak elvétve akadtam ...
Más; Évek óta rendszeres, hogy az Esztergomba beérkező vonat elől, vagy még annak érkez...
Lehet, hogy a rock- zenétől riadtak meg annyira a szunyik, mert még az Irinyi utcát is megsz...
Fotót lehetne látni a fiúról, mert így nagyon sok hasonló gyerek képbe jöhet.
A rendezvényeken nem nagyon volt szúnyog, mert mind a Szent Tamás
utcába mentek ki a városb...