Hátsó gondolatok
Teszt: Suzuki SX4 sedan
A Suzuki tizedik éve vezeti a magyarországi eladási listákat, és az elmúlt években bevezetett új modelleknek köszönhetően egyre ritkábban hangzik el a nem éppen hízelgő „ti autótok” kifejezés. Évente több ezer (2007-ben pontosan 31.900) autóvásárló döntött a Suzuki mellett, ma már korántsem csak a japán márka vonzó árainak köszönhetően.

Tulajdonképpen minden új modelljük kapós a magyar piacon, a Swift és az SX4 mellett a Vitara-k is szépen fogynak, és valószínűleg a Splash is sikeres lesz idehaza. Mindezek tükrében talán meglepő, hogy a bevezetőben az SX4 sedan változatának hazai karrierjével szemben szkeptikusok voltunk, pedig úgy érezzük: minden okunk meg van rá.

Előtérben a literek
A sedan műszaki alapjai szinte teljesen megegyeznek a ferdehátúéval: az autó eleje a B oszlopig változatlan, a beltér pedig teljes mértékben egyezik, még a helykínálat is, hiszen az autó tengelytávja nem változott egy fikarcnyit sem. A sedan ugyanakkor 39 centiméterrel mégis hosszabb testvérénél, ami a csomagtartónál érhető tette: az öblös csomagtér 515 literes (pontosan annyi, mint a kategória „legjei”, a Thalia-Logan páros esetében), ami az ülések lehajtásával tovább bővíthető. Sajnos a toldásnak mint már annyi más autó esetében a forma látta kárát: az SX4 sedannak szép nagy, kerek feneket kerítettek, aminek legkevésbé tolatáskor örülünk majd. Pakoláskor azonban más a helyzet, és mivel e modell újdonsága a hátsó traktusban rejlik, ezért nem mehetünk el szó nélkül néhány apróság mellett. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a csomagtér ajtó csak kulcsról, vagy az utastérből nyitható, ami ma már egy kicsit ódivatú megoldásnak tűnik. A raktér – a sedan esetében nem túlzás a kifejezés – végig kárpitozott, kivéve a fedelet, amelynek zárszerkezete örök veszélyt jelent majd a csomagtér mélyén szereszét gurult holmik előbányászásánál. Márpedig ez gyakran előfordulhat, lévén hogy sem a ma már elvárt kampók, sem rögzítő háló nem segít a dolgok fixáslásában, ráadásul a fedelet tartó szép nagy zsanérok belógnak az üregbe, hasznos teret rabolva innen. A csomagtér bővítése sem nevezhető forradalminak: az ülések lehajtásával lépcsős rakodóhelyet kapunk, igaz, így már valóban méretes tárgyakat is szállíthatunk.

Drágán mért erő
Az autót jelenleg csak a GLX+ felszereléssel, és egyféle motorral, egy 107 lóerős 1,6-ossal kínálják, a fényezésen kívül pedig a négyfokozatú automata és az ötfokozatú manuális váltó jelenti a „testreszabást”. A felszereltség egyébként minden, ezen a szinten elvárt extrát magába foglal a klímától kezdve az elektromos ablakokon, ülésfűtésen, multifunkciós kormányon, „soklégzsákon”, praktikus pakolórekeszeken keresztül a fűthető, elektromos visszapillantó tükrökig. Mindez azonban minimum 4,1 millió forintunkba kerül, és ez az a pont, ami miatt szerintünk a sedan nem lesz túl népszerű az árérzékeny hazai piacon. A magas ár valószínűleg az 1,6-os erőforrás miatt van, ami egyébként egészen élvezetesen vezethető autóvá varázsolja a puttonyos Suzukit (különösen az általunk is tesztelt, kézi váltós változatot), de szerintünk a jól ismert, olcsóbb 1,5-ssel sikeresebb lehetne itthon a modell. Na meg persze azzal, ha ezért az árért mondjuk meghagyták volna a választható összkerékhajtást…

Adatok:
Méretek (mm): hosszúság 4490, szélesség 1730, magasság 1545, tengelytáv 2500, saját tömeg 1165 kg , megengedett össztömeg 1610, csomagtartó 515 l Motor: 1586 cm3, max. teljesítmény: 79 kW (107 LE) 5600/min, Maximális nyomaték: 145 Nm 4000/min, Átlagfogyasztás 5,8-8,5 Tesztfogyasztás 7,1 l, CO2 kibocsátás (g/km): 165, Gyorsulás (0-100 km/h) 10,7 s, Végsebesség 180 km/h
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











