hídlap.net

A húsvét előtti hat hetet böjti időszak­nak tartották a régi egyházi gyakorlatban. Jézus szenvedéstörténetére emlékezve ebben az időszakban nem ettek húst csak a böjt végén, húsvétkor, Krisztus feltáma­dása napján. A böjtnek ezt a gyakorlatát a reformáció egyházai fakultatívvá tették, kötelező jellegét feloldották. Mindenestől nem törölték el, aki ezt önként vállalja, mert úgy érzi, hogy ez őt közelebb viszi az Istenhez, emlékezteti Jézus szenvedé­seire, az tartsa ma is meg!
A nagypénteki böjt a református egy­ház gyakorlatában a legutóbbi időkig szo­kásban volt és van ma is. Ez sem kötelező jellegű, de aki vállalja, nemcsak a hús­evéstől tartózkodik ezen a napon, hanem minden ételtől.
Az Ószövetségben is olvasunk böjtről. A zsidóságon belül külön szabályozták azt, de ezek a szabályok az életet és az embert kötötték gúzsba.
Az újszövetségi időkben a farizeusok előírtak maguknak különböző böjtöket a törvény előírásain túl is. Ilyenkor nem ettek, nem ittak és szigorú tekintettel jártak az utcán, úgy, hogy lássa rajtuk mindenki, hogy ők most böjtölnek. Jézus ezeket a formális böjtöket, nagyvonalúan átlépte, nem tartotta meg és a tanítvá­nyaival sem tartatta meg.



Mégis, amikor Jézus felkészül Messiási küldetésére, és negyven napig a pusztá­ban imádkozott, akkor ezt az imádságot nem hagyta félbe azért, hogy elmenjen enni és inni, hanem akkor negyven napig böjtölt. A böjtöt önmagában Jézus soha nem gyakorolta, de az imádsággal együtt igen, és ezt a tanítványainak is ajánlot­ta, hogy imádkozással, könyörgéssel és böjtöléssel tudtok ti is az Isten erejével csodákat tenni.
Gyakoroljuk tehát mi is a böjtöt, sőt a Református Egyház egyik hitvallásos ira­ta a II. Helvét Hitvallás ajánlja is: „Minél súlyosabban elítéli Krisztus egyháza a tobzódást, részegeskedést és minden bujaságot és mértéktelenséget, annál buzgóbban ajánlja nekünk a keresztyén böjtöt. A böjt ugyanis semmi egyéb, mint a kegyesek önmegtartóztatása és mérték­letessége, tehát testünknek fegyelmezé­se, fékentartása és megsanyargatása, amit a felmerülő szükség szerint vállaltunk magunkra, ezáltal megalázzuk magun­kat Isten színe előtt és a testtől elvonjuk a táplálást, hogy annál könnyebben és szívesebben engedelmeskedjék a lélek­nek… A böjt a szentek imádságának és minden erénynek támasza. Nem tetszett Istennek az olyan böjt, melyben az ételtől, nem pedig a vétkektől tartóztatták meg magukat a zsidók”. Fontos tehát különb­séget tennünk lényeges és lényegtelen dolgok között.
A böjtnek a lényege, hogy az embert semmi ne zavarja az Istennel való beszél­getésben, az Istennel való közösségben, Isten megismerésében. Ami ezt segíti, az jó, és ami ezt akadályozza, az nem jó.
Böjtöljünk, hát mi is így, hogy Isten­re figyelünk, próbáljuk kijelentései által megismerni Őt, és hagyjuk el, mondjunk le mindarról, ami ebben az Istennel való minősített közösségben akadályozna bennünket.