Hat hét hit - református elmélkedés a böjtről
A húsvét előtti hat hetet böjti időszaknak tartották a régi egyházi gyakorlatban. Jézus szenvedéstörténetére emlékezve ebben az időszakban nem ettek húst csak a böjt végén, húsvétkor, Krisztus feltámadása napján. A böjtnek ezt a gyakorlatát a reformáció egyházai fakultatívvá tették, kötelező jellegét feloldották. Mindenestől nem törölték el, aki ezt önként vállalja, mert úgy érzi, hogy ez őt közelebb viszi az Istenhez, emlékezteti Jézus szenvedéseire, az tartsa ma is meg!
A nagypénteki böjt a református egyház gyakorlatában a legutóbbi időkig szokásban volt és van ma is. Ez sem kötelező jellegű, de aki vállalja, nemcsak a húsevéstől tartózkodik ezen a napon, hanem minden ételtől.
Az Ószövetségben is olvasunk böjtről. A zsidóságon belül külön szabályozták azt, de ezek a szabályok az életet és az embert kötötték gúzsba.
Az újszövetségi időkben a farizeusok előírtak maguknak különböző böjtöket a törvény előírásain túl is. Ilyenkor nem ettek, nem ittak és szigorú tekintettel jártak az utcán, úgy, hogy lássa rajtuk mindenki, hogy ők most böjtölnek. Jézus ezeket a formális böjtöket, nagyvonalúan átlépte, nem tartotta meg és a tanítványaival sem tartatta meg. 
Mégis, amikor Jézus felkészül Messiási küldetésére, és negyven napig a pusztában imádkozott, akkor ezt az imádságot nem hagyta félbe azért, hogy elmenjen enni és inni, hanem akkor negyven napig böjtölt. A böjtöt önmagában Jézus soha nem gyakorolta, de az imádsággal együtt igen, és ezt a tanítványainak is ajánlotta, hogy imádkozással, könyörgéssel és böjtöléssel tudtok ti is az Isten erejével csodákat tenni.
Gyakoroljuk tehát mi is a böjtöt, sőt a Református Egyház egyik hitvallásos irata a II. Helvét Hitvallás ajánlja is: „Minél súlyosabban elítéli Krisztus egyháza a tobzódást, részegeskedést és minden bujaságot és mértéktelenséget, annál buzgóbban ajánlja nekünk a keresztyén böjtöt. A böjt ugyanis semmi egyéb, mint a kegyesek önmegtartóztatása és mértékletessége, tehát testünknek fegyelmezése, fékentartása és megsanyargatása, amit a felmerülő szükség szerint vállaltunk magunkra, ezáltal megalázzuk magunkat Isten színe előtt és a testtől elvonjuk a táplálást, hogy annál könnyebben és szívesebben engedelmeskedjék a léleknek… A böjt a szentek imádságának és minden erénynek támasza. Nem tetszett Istennek az olyan böjt, melyben az ételtől, nem pedig a vétkektől tartóztatták meg magukat a zsidók”. Fontos tehát különbséget tennünk lényeges és lényegtelen dolgok között.
A böjtnek a lényege, hogy az embert semmi ne zavarja az Istennel való beszélgetésben, az Istennel való közösségben, Isten megismerésében. Ami ezt segíti, az jó, és ami ezt akadályozza, az nem jó.
Böjtöljünk, hát mi is így, hogy Istenre figyelünk, próbáljuk kijelentései által megismerni Őt, és hagyjuk el, mondjunk le mindarról, ami ebben az Istennel való minősített közösségben akadályozna bennünket.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











