Hat hét hit - evangélikus böjti elmélkedés

2011-04-16 06:09:00
Hatodik, utolsó fejezetéhez érkezett a böjti sorozat. Ezt követően jön vi­rágvasárnap, majd a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét, illet­ve ezelőtt emlékezünk meg a nagyhét eseményeiről, a passió állomásairól is. A mostani elmélkedést Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész írta a Hídlap olvasói számára.

„Már a pálmalevél,
Melyet elődbe hintnek,
Győzelmedről beszél.”
Húsvét előtt egy héttel még tart a böjti idő és ezen a hétvégén Palmarum vasár­napjával elkezdődik a nagyhét. Virágva­sárnap az az ünnep, amikor a Jeruzsálem városkapuján belépő Jézusban egybelát­juk a nagypénteki áldozatot a győztes, Feltámadott Krisztussal. Pálmalevelekkel köszöntik a szent városba érkező Jézust, a diadal útján együtt ujjongnak a bevo­nuló Királynak, pedig még a nagy küz­delem ezután jön. Nem korai az öröm. A Jézust követők jól érzik, közöttük a Mes­siás van. Még akkor is, ha szamárháton ül, ha sokat kell szenvednie, keresztre feszítik, mert a harmadik nap föltámad, a legutolsó és nagy ellenséget, a halált, ördögöt legyőzi.



A virágvasárnapi jelenet lelkesít, előre mutat. Szívesen vagyunk együtt olyanok­kal, akik a győztes Úr szabadságától átitat­va, sok nehezet elfeledve egyszerűen csak szeretnek tisztán élni, egyszerűen a Jézusi ragyogás betölti életüket, és mindennel megelégedettek, mert a megelégedettség forrása Isten. Jézust lett a mi boldogítónk, életünkben vigasztalónk, az úton és a kereszthordozásban is velünk tartó.
Az a kérdés virágvasárnap, hogy Jézust fogadjuk-e? Jöhet-e hozzánk, bevonulhat-e a mi utcánkba, a mi házunkba, a szívembe az Isten küldte Megváltó. Tudunk-e fogad­ni, beengedni? Érkezésénél ez nem kérdés, hiszen Jézus esetében nem tudunk mást tenni, mint ujjongani, köszönteni, ünne­pelni Őt. Neki enged a lélek, neki kinyílik az ember, rögtön észreveszi, Ő az, akire mindig vártam, előtte nem tudunk titkolózni, Isten átvilágít és milyen jó, hogy szabad lehetek előtte, megvallhatok neki mindent, min­den titok, szégyen, régi vétek, bánat, amire eddig lakat került, most kinyílhat és meg­szabadul a félelem alól. Jézust nem lehetett föltartóztatni. Jött, mert Isten elküldte, hogy közénk érkezzen, benne legyen az életünk­ben. Teljesen beleköltözött az enyémbe, a tiédbe, hogy fölvigye a keresztfára testében minden nyomorúságunkat, napi harcunkat és kezünkbe tegye a pálmalevelet. Győztes öröm azoknak adatik meg, akik Tőle meg­kapják. Ujjongás, győzelemittasan boldog mámorban úszó ember Jézustól van. Neki soha sincsenek kudarcot vallott, becsapott, félrevezetett követői. Jézusban minden a győzelemről beszél. A próba, a keresztfa, a halál is. És ahhoz, hogy minderről megbi­zonyosodjunk, el kell indulnunk az úton! Virágvasárnap mennünk kell a nagyheti eseményekkel. Ne feledjük ezen a héten nagycsütörtököt, nagypénteket, nagy­szombatot, hogy a Feltámadt Krisztussal örvendezzünk!

hídlap
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép