Három kategóriában már harmadszor szerváltak
Ötven induló küzdött a harmadik Esztergomi Nyílt Asztalitenisz versenyen múlt vasárnap a Babits iskola tornatermében, ahol az EASE három kategóriában hirdette meg a tornát. Az igazolt versenyzők között a házigazda egyesület tagja, Kasza Endre vívta ki magának a végső győzelmet, legyőzve Illés Rolandot, a Tatabányai ASE versenyzőjét. A harmadik helyen a szintén esztergomi pingpongos, Bárkány Tamás illetve a KSI sportolója Szőnyi Petra végzett.

A hobbi kategóriában Várvölgyi Béla szerezte meg az első helyet, Hajnal G Mátyás a második lett, Senkál Lajos és Kalmár Csaba előtt a harmadik helyen. Az összevont páros kategóriában a tatabányaiak legyőzhetetlennek bizonyultak, így Illés Roland és Szakál Béla nyerte meg a versenyt. A második a KSI két sporotlója, Ilosvai Brigitta és Szőnyi Petra lett, míg a bronzérmes a tokodi Váli Zsolt és a nyergesújfalui Tóth Pál alkotta kettős, valamint a Széchenyi Egyetem SE tagja Saláta Viktor illetve Vác színeiben Makovics Péter. A helyezetteket a szervezők a Suzuki által felajánlott ajándékcsomagokkal jutalmazták.

Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...

@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...