Harmadik helyről szervál a Dorog
Még javában tart a tél, a dorogi röplabdások azonban már az NB II-es bajnokság alapszakaszának tavaszi szezonjában játszanak. Legutóbbi összecsapásokon a fiúk a PTE-PEAC felett arattak 3-1-es győzelmet, ezzel pedig a negyedik helyről már feljött a csapat a harmadikra. Az őszt éppen lecsúszva a dobogóról, negyedikként zárta a DESE, a kitűzött célt ezzel együtt teljesítette az alakulat. „Az első három hely valamelyikét céloztuk meg az őszi idényben, ez ugyan nem jött össze, az eredményeket nézve viszont teljesítettük, amit elvártunk magunktól, a listavezető Kaposvár után ugyanis pontazonossággal állunk a második, harmadik, negyedik helyen és csupán a szettkülönbségek döntötték el a Somogyjád, a SZESE és a mi sorrendünket” – számolt be Baranyai Ákos szakosztályvezető, játékos.

Az első tavaszi fordulóban azonban a dorogiak megverték a pécsieket, a PEAC viszont legyőzte a győrieket, így jelenleg a dobogó harmadik fokáról várja a folytatást a dorogi szakosztály. A második fordulót múlt szombaton játszották volna le a fiúk, ellenfelük azonban elhalasztatta a találkozót, így a következő tétmeccsét csütörtökön este hétkor játssza le a csapat hazai pályán a Jedlik ellen. Baranyai Ákos kifejtette, az alapszakaszban az együttes célja, hogy az első háromban végezzen az alakulat, akkor ugyanis a bronzérem már biztos. Ám ezt a rájátszásban akár még továbbfényesíthetik a dorogiak, hiszen a tornarendszerben zajló döntőben még előrébb is végezhetnek a játékosok. A bajnokság mellett a Magyar Köztársaság Kupában a legjobb nyolcba verekedte be magát a Dorog, miután legyőzték a játékosok az NB I-es debreceni együttest. A négy közé jutásért játszott mérkőzésen viszont végül az NB I kiemelt csoportjában szereplő szolnokiak megállították a dorogiak kupa-menetelését.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











