Hamam, a török varázslat
A tradícionális fürdőélmény
A sivataglakó beduinoknak, ha édesvizű oázisok mentén kialakult városokba értek, első dolguk közé tartozott a fürdők meglátogatása, hiszen a városlakóknak ezek a fürdők biztosították a kapcsolatot az éggel. A Korán szerint "Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet", de a Paradicsom leírásakor is fontos szerephez jut a víz az idilli állapotok ecsetelésében. A víz az életet, az élőket, a növényeket, magát a természeti világot jelképezi, mely a magasból érkezik, összekötve így a világ alsóbb és felsőbb szintjeit. Így már érthető, hogy a hamam szertartásban a víz jelentősége nem merül ki a fizikai, testi megtisztulásban, a teljes lelki és spirituális megújúlás legalább annyira fontos. A fürdőzők valamennyi érzékszervükkel megtapasztalhatták a felfrissülést, az újjászületést, és ezen keresztül az isteni harmóniát.
Régen különösen ügyeltek arra, hogy a férfiak és a nők kizárólag külön tisztálkodjanak, ilyenkor tilos volt még találkozni is, így praktikusan külön férfi és külön női napokat hírdettek a hamamokban. Természetesen, akkor még egy női napra legalább négy férfi-nap jutott. A fürdő elkülönített részei a rituális megtisztulás különböző lépéseit szimbolizálták, építészeti megjelenítése pedig olyan esztétikus – sokszor kimondottan pazar - volt, hogy a hamam valóban maga lehetett a "földi Paradicsom".
Az öltözőkből a vendégek legelőször a melegvizes terembe jutottak, ahol gőzfürdő várta őket. A forró vizes teremben a felhevült padlót a fürdőszolgák vízzel locsolták, és így keletkezett a test pórusainak megnyitását segítő finom pára. Ebből a teremből a langyos-vizes medencét rejtő fürdőszobába mentek a vendégek, onnan pedig a hideg vizes mártózást biztosító helyiségbe.
A mai kor hamam kezelése
Természetesen a tradícióknak komoly jelentőségük van, így a kezelés folyamata alapjaiban semmit sem változott az idők folyamán. A szertartás – mert szertartás ám ez a javából - a fürdőhelyiségben kezdődik. Minden csupa márvány, fekete és fehér, a fal mentén márvány pad fut végig. A kupolás mennyezeten csupán apró lámpák világítanak, akár a csillagok, a félhomályban kellemes, halk, keleties zene szól. Nincs melegebb 35-40 foknál, a páratartalom sem kellemetlenül magas.
A masszőr - aki serényen, kizárólag a vendég kényeztetéséért tevékenykedik - egy réz tálkából önti ránk finoman a meleg vizet, amitől az embert egész egyszerűen nyugalom szállja meg. A selymesen aláfolyó vízzel együtt szinte érezhetővé válik, ahogy a külvilágból származó rossz távozik belőlünk. A helyiséget közben finom pára lengi be, szinte érezni, ahogy tágulnak a pólusok, s nyugszanak meg érzékszerveink. A relaxáció a terem közepén álló, nyolcszögletű márványdobogón folytatódik, amelyet alulról fűtenek, s hogy ne hevüljön túl, a fürdőmester időnként átlocsolja, természetesen velünk együtt. Az igazi kezelés a szomszédos helyiségben kezdődik, egy előmelegített márványlapon. Az első lépés a test teljes átradírozása, amit a masszőr egy dörzsölőkesztyűvel végez, ezután szappanhabos masszázs következik. A fürdőmester az olívaolajos szappant egy kis dézsában oldja fel, habosítja, majd belemárt egy fehér vászonzsákot, belefúj, és máris megtelik habbal, amivel aztán egyenletesen beterít bennünket, majd végigmegy testünk minden pontján. A kezelést rövid pihenés zárja a szerájban, amire nagy szükségünk is van, mert ugyan látszólag nem csináltunk semmit, a hamamban eltöltött másfél óra felér egy kisebb terhelésű edzéssel.
A tradícionális török fürdővel és az igazi hamam szertartással az Aquasziget Wellness Világában ismerkedhetünk meg. Az élményfürdő masszőreit - több napon keresztül - egy török hamammester oktatta, aki különösen ügyelt arra, hogy a résztvevők elsajátítsák a szertartás spirituális mélységeit és a kezelés minden csínját-bínját. A hamam kezelést kizárólag bejelentkezés alapján lehet igénybe.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











