hídlap.net

A rendelkezésre álló forrásmunkák tudósítása szerint Esztergom határában 1720-ban két dunai malom működött: az egyik a Kovács-patak partján, a másik pedig a Dunán állott. 1728-ban a Duna hátán már több malom is őrölte a gabonát, ezek között voltak úgynevezett „parasztőrlő“ és „szitás“ malmok egyaránt. Az 1800-as évek elején a dunai gőzhajózás megjelenésével rendezni kellett a malmok elhelyezését is. 1817-ben a Helytartótanács a Dunán való hajózás feltétlen biztosítására arra utasítja a vármegyét, hogy Guba István párkányi malmának helyét ennek megfelelően jelölje ki a vármegye mérnöke. 1856-ban Szentgyörgymezőnél 16, míg Párkánynál hét malomról tudunk. 1862-ben a párkányiak az alacsony vízállás miatt mind a hét malmukat áthozták a szentgyörgymezői oldalra. Feltételezhető, hogy ezek egy része már nem is került vissza a régi helyére, így a szentgyörgymezői révben a múlt század révén mintegy 20 hajómalommal számolhatunk. 1870 után egyre nagyobb számban jelennek meg a gőzmalmok, amelyek a hajómalmok számának csökkenését idézik elő. 1889-ben a lisztnek több mint felét már gőzmalmok őrlik Magyarországon.

A 19. század második felében az esztergom-párkányi Duna-szakaszon 18-20 vízimalom állt, és ezek három révbe tömörültek. Legfelül volt a Szentkirályi rév, legalul - Kovácspatakkal szemben – pedig az „Alsó rév“. Közöttük a Duna bal partján helyezkedett el a párkányi rév. A szentkirályi rév azonban lassú vize miatt fokozatosan megszűnt, s a párkányi révben is csak két malom maradt a századfordulóra. Ezek a párkányi „Gurgyal“ magasságában állottak és a Juhász család tulajdonát képezték. Végnapjaikban a malmokat a Garamra vontatták, s ott is maradtak, míg tönkre nem mentek.

A hajómalom deszkából épített, fazsindelyes építmény volt. Négy fő részből állt: két hajótest tartotta középen a malomkereket, s a két hajótestet egy hídszerű alkotmány fogta össze. A nagyobbik hajótest neve „anyahajó“ vagy „őrlőház“ volt. Ebben a többszintes építményben végezték az őrlést. Ez tartotta a malomkerék gerendájának egyik végét, míg a másik végét a kisebbik hajótest, azaz a „vízhajó“. A malmok egy részénél a hajótesteket tölgyfából, míg mások a hajótest vízben lévő részét vörösfenyőből készítették. Vörös- vagy lucfenyőből készítették a malomkerék gerendáját is. A malomkerék lapátjait fűzfa bilincsekkel rögzítették. A két hajó között hátul helyezkedett el a malomkerék, elöl pedig a „vízenjáró“. A malomkerék vázát vaselemekből csavarozták össze. A váz „levéltartóiba“ helyezték el a lapátokat. Az anyahajó háromszintes építmény volt: víz alatti részből, vízszinten álló részből, és padlásrészből állt. A padlón helyezkedett el a két malomkő, a hengerszékek, a különböző csigák, a garat, az áttételek, a triőr vagy koptató, a rögrosta és a daráló, a padlásszinten pedig a sziták. A szitákhoz a padlásról a felvonó, azaz a „páternoszter“ vitte fel a gabonát, amelyen kis kanalak, „pikkerek“ voltak. A gabonazsákokat a berendezések mellé egy sarokba rakták le, majd a lisztet a hajóház végén levő raktárajtó közelébe tették. A raktár mellett volt a hálófülke. A hajómalom körül általában háromféle közlekedési eszközt használtak. A hat méter hosszú és másfél méter széles kisladik csak személyszállításra szolgált. A nagydereglyét a gabona ki-be szállítására használták. Hossza 12-14, szélessége 2 méter volt, és egyszerre 70-80 mázsát lehetett rápakolni. A nagyladikot, vagy másképpen kisdereglyét kisebb tételek szállításánál vették igénybe. Hossza 8 méter, szélessége másfél méter és egyszerre 15-20 mázsa gabonát bírt el. A dereglyék végén volt egy evező, a „védli“, amely inkább kormányzásra szolgált. Az irányítás műveletét, ami nagy ügyességet kívánt „védlizésnek“ nevezték.

Az utolsó párkányi hajómalmot 1928-ban adta el a Juhász család Dunaradványban. Esztergomban az utolsó hajómalom – amely a Tóth családé volt - 1945-ig működött.

A malmoban egy-egy műszak, azaz „strázsa“ 24 órán át tartott. Aratás után, és a párkányi Simon Júda-napi vásárok tájékán egy-egy strázsa alatt 30-40 mázsát is meg kellett őrülniük. Párkány környékéről Bény, Kéménd, Kőhidgyarmat, Szőgyén, Libád, Sárkány, Nána, Muzsla és Béla gabonáját őrölték itt elsősorban.

A múlt század elején legjobb minőségűnek a bélai búzát tartották, ennek egy mázsájából 42 kilo nulláslisztet lehetett készíteni. Őrölni búzát, rozsot és árpát hoztak, darálni pedig kukoricát és árpát. A vámot persze minden lisztfajtából levették. Egy jól ismert molnártréfa ezt így ecsetelte:

- Kivetted a vámot?

- Ki. - Látta a paraszt?

- Nem.

- Vedd ki még egyszer, hogy lássa!