Hagyomány és rock
Kézművesek, rockzenészek, lovas- és motorosbemutatók a máriahalmi falunapon
A korábbiaknál jóval szélesebb programkínálattal készül az idei Falunapok rendezvénysorozatra a település önkormányzata a Faluvédő Egyesület, valamint a Német Kisebbségi Önkormányzat Máriahalmon. „A programok összeállításakor arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbb korosztályt megszólítsuk, illetve, hogy mindenki érdeklődési körét kielégítsük. Ennek megfelelően érdekes bemutatók és fellépők mellett próbáltunk olyan háttérprogramokat szervezni, melyeken megelevenednek a régi falusi mesterségek úgymint a fazekasság, a kovácsmesterség vagy éppen a nemezkészítés hagyományai” – részletezte Góbor Attila szervező. A nyitónapon, pénteken a népzene és néptánc műfaja iránt érdeklődőknek kedveztek a szervezők, hiszen este héttől a nagyszínpadon felvidéki táncokat láthatott a közönség a párkányi táncegyüttes előadásában. Őket követte nyolctól a Steinhilbeni zenekar, majd a kilenckor kezdődő Svábbálon a pilisszentiváni Pilistaler Echo húzta a talpalávalót.

Szombaton már korán reggel közös falunéző kisvonatozással kezdődnek a programok. Tíztől aztán egész nap kézműves foglalkozások és arcfestés várja az érdeklődőket, a kézműves portékákat kedvelők pedig a kirakodóvásár termékei közül válogathatnak. Szintén tízkor kezdődik a lovasíjász-bemutató, ami után lovas kocsikázásra is lehetőség nyílik, tizenegytől pedig a lovas huszárok bemutatója lesz látható. A lovak helyét délben a középkori harcművészetek veszik át, délután kettőtől pedig repülőgép- és helikoptermodellező bemutatót láthatnak a rendezvényre kilátogatók.

Fél háromtól látványos motocross free style show és motoros triál bemutató várja az extrém sportok után érdeklődőket. Fél öttől várhatóan ismét a szilárd talajra szegeződnek a tekintetek, hiszen ekkor kezdődik a látványos, fegyelmező és őrző-védő gyakorlatokból felépített rendőrkutyás akció, amit egy óra múlva a helyi csoportok műsorából összeállított folklórelőadás követ. Hét órától a Maffia Swing együttes előadásában a húszas, harmincas évek hangulatát idéző tánc-showt láthat a nagyérdemű, majd nyolckor a Mátrix zenekar lép a színpadra.

Fél tíztől újabb táncprodukciók fokozzák a hangulatot, elsőként egy hastáncbemutatót láthat a közönség, majd a Póka Egon Experience műsorát, végül pedig a Maddening Girls együttes lép fel. Fél tizenkettőkor érkezik majd a Gangszta Zoli és a Kartell, a formációt a Blues Company követi, majd a napot egy hajnalig tartó buli zárja. A mulatozás után vasárnap mégis korán kelőket tíztől különféle gyermekprogramok és légvár várja, valamint a sportos kedvűek benevezhetnek a kispályás labdarúgótornára is. Délelőtt újabb motocross free style show és motoros triál bemutató színesíti ismét a programot, majd kettőtől zajlik a kistérségi vacsoracsata, melyen a környező kistelepülések csapatai mérhetik össze főzőtudományukat. Háromtól Fekete László a Natúr Világ Legerősebb Embere showja lesz látható, hatkor pedig a focimeccsek és a vacsoracsata eredményhirdetése következik, majd a napot és az egész programsorozatot egy közös tábortűzzel zárják a rendezők.
Hozzászólások
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











