Hadüzenet a téli levertségnek
Természetes fény, mozgás és csokoládé a depresszió ellen
A korai sötétedés, a napfény hiánya, a hideg, borús idő mind befolyásolhatják hangulatunkat, sokakat ezek akár depresszívebb állapodba is juttathatnak, mely akár a tavasz érkeztéig is eltarthat. Ezt a jelenséget szokás téli depressziónak nevezni, amely a felnőtt magyarok hat-hét százalékát is érintheti, elsősorban a nőket – talán mivel életükben nagyobb szerepet kapnak az érzelmek. A téli depresszív hangulat tünetei lehetnek a szomorúság, a csökkenő érdeklődés olyan tevékenységek iránt, amiket alapvetően élvezetesnek tartunk, az álmosság, kimerültség, az ingerlékenység, a koncentrációzavar vagy éppen a csökkenő szexuális vágy. Ilyenkor úgy érezzük, hogy kevesebb az energiánk, így hamarabb kifáradunk és kimerülünk, ami ingerlékenyebbé, türelmetlenebbé tesz, és ezek továbbfokozhatják a fáradtságot. Az érdeklődésünk beszűkülhet, szinte semmi nem érdekel igazán. Emellett a gondolkodásunk is lelassulhat, vagy túlsúlyba kerülhetnek a negatív gondolatok, emiatt pedig akár kilátástalannak is érezhetjük életünket. Gyakori jelenség még ilyenkor az önbizalomhiány, illetve az alvás-ébrenlét ciklus is felborulhat, akad, aki sokkal több alvást igényel ebben az időszakban, de van, aki egyszerűen nem tudja kipihenni magát, mert képtelen mélyen aludni. A depresszió a szervezet, a hangulat és a gondolkodás mellett befolyásolhatja az étkezést is, étvágytalanok lehetünk, vagy éppen túl sok szénhidrátot tartalmazó ételt kívánunk, aminek mértéktelen fogyasztása hízáshoz vezethet. Ennek a szezonális betegségnek a tünetei késő ősszel kezdődnek tavasszal azonban spontán eltűnnek.

A téli depresszió okai egyelőre még nem teljesen tisztázottak, de annyi biztos, hogy a fényviszonyokkal függ össze. A napfény hiánya ugyanis az úgynevezett szerotonin gyorsabb lebomlását okozza, a szerotonin fontos szerepet játszik a testhőmérséklet, hangulat, hányinger, szexualitás, valamint az étvágy szabályozásában és egyfajta átvivő anyag az agyi idegsejtjeink között, hiánya pedig felelős a depresszió kialakulásáért is.
A szezonális hangulatzavar ellen azonban számtalan módon küzdhetünk, például a tudatos, változatos és rendszeres táplálkozással – az édesszájúak örömére a mértéktartó csokoládéfogyasztás is hatásos – de a megfelelő minőségű folyadék és vitaminbevitel is már önmagában jelentősen hozzájárulhat általános közérzetünk javulásához. Mindemellett segít, ha nappal minél több időt töltünk a szabadban, vagy megpróbáljuk úgy átrendezni lakásunkat, irodánkat, hogy minél több természetes fényt kapjanak. A tünetek ellen védekezhetünk még mozgással is a szabadban, ezért sétáljunk, kiránduljunk vagy sportoljunk, ha azonban kicsit lustábbak vagyunk, akkor használjunk fényterápiát. A szakemberek szerint egy óra séta a téli napsütésben ugyanolyan hatásos, mint két és fél óra fényterápia. Utóbbi azonban inkább súlyosabb tüneteknél hatásos, de ha már a fényterápia sem segít, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni, aki akár gyógyszeres kezelést is javasolhat. A legfontosabb, hogy a házi praktikákat igénybe véve, ne hagyjuk elhatalmasodni magunkon a téli depresszió tüneteit, még akkor se, ha tudjuk, hogy tavasszal maguktól elmúlnak.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











