Győzelmek éjszakáján gáláztak kemposaink
Nemzetközi érmek után hazai K-1 siker
Egy nemzetközi kick-box versenynek adott otthont Szigetszentmiklós a közelmúltban, a megmérettetésen pedig a Fighting Kempo Stílus esztergom-kertvárosi és sárisápi kemposai is részt vettek. A Szigetszentmiklós-Tököl SE által rendezett versenyen közel száz sportoló indult, köztük több szlovák válogatott versenyző is. A küzdelemben Pokorni Gábor vezetőedző tanítványai hat ezüstérmet és két aranyérmet gyűjtöttek be. Az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klubból Kiss Dániel egyedül mérkőzött meg kick-light szabályrendszerben, a 13-14 éves korosztály 60 kilogrammos mezőnyében pedig végül második lett. Mellette a Fighting Kempo Stílus minden résztvevője light-contact szabályrendszerben bunyózott a versenyen. A Dobogó második fokára állhatott fel Kiss Rebeka is a 17-18 évesek között -50 kilóban, de Kiss Zsófia is ezüstérmet zsebelt be a 11-12 évesek 50 kilogrammos súlycsoportjában. Nagy Petra azonban a 9-10 évesek -40 kilós mezőnyében első helyen zárt, miután az elődöntőből egy kemény csatában továbbjutott és a fináléban egy nála jóval nehezebb sportolót megérdemelten legyőzött. A Sárisápi Kempo Karate Klub versenyzői közül Nagy Levente (9-10 év, 45 kilogramm) és Thier Bettina (12-13 év, 45 kilogramm) zsebelt be egy-egy ezüstöt. Igaz Horváth Zoltán is második lett, ám a 90 kilós felnőtt kempos a döntőben parázs küzdelmet vívott ellenfelével, sőt mindketten a szabályrendszerhez képest keményebb küzdöttek, így a bírók többször is megintették őket, majd végül salamoni döntéssel mindkét versenyzőt leléptették, így a sárisápi kemposnak is a második hely jutott. Pokorni Gábor szerint azonban ezzel együtt dicséret illeti, ahogy a többi tanítványát is.

Mindezt múlt szombaton, az esztergomi sportcsarnokban a Fighting Kempo Stílus sportolóinak egyik hagyományos rendezvénye, a harmadik Győzelmek Éjszakája elnevezésű, K-1 szabályrendszerben megrendezett gála követte. Az eseményen tizenkét egyesület –kazincbarcikai, karcagi, gyomaendrődi, győri, székesfehérvári, veszprémi, szentesi, sárisápi, esztergom-kertvárosi és két szlovák, valamint a Karacs Team Budapest – elsősorban kick-boxos és thai-boxos versenyzője vett részt, néhány kempossal kiegészülve. A sportcsarnokban teltházas, közel ötszáz érdeklődő kísérte figyelemmel a kemény csatákat, melyeket az utánpótlás versenyzők kezdtek maximális védőfelszerelésben, de természetesen K-1 szabályrendszerben. A nyitómeccsen Fighting Kempos rangadóként az esztergom-kertvárosi Jónás Miklós 3-0-s egyhangú pontozással verte meg a sárisápi Nagy Leventét. Ezt követően a szintén sárisápi Kovács Adél közönségszórakoztató összecsapáson egy Báthory Gym-es versenyzőt győzött le 3-0-ra. Ezután a negyedik bunyóban volt érdekelt a Fighting Kempo Stílus, melyből Szendrei Rebeka küzdött meg egy gyomaendrődi sportolóval. Az esztergom-kertvárosi kempos a harmadik menetben közel járt ahhoz, hogy KO-val nyerjen, de végül egyhangú pontozással győzött 3-0-ra. Az ötödik mérkőzésen klubtársa Nagy Dominik parázs küzdelemben, edzője szerint taktikusan bunyózva szintén 3-0-ra diadalmaskodott szentesi ellenfele felett.

A hat utánpótlás mérkőzést a felnőtt résztvevők ünnepélyes bemutatása, majd összecsapásuk követett. A kertvárosi klubból Képes Krisztián a kilencedik meccsen Karacs Attila egyik versenyzőjével csapott össze, majd végül 2-1-es megosztott pontozással megérdemelten nyert. A tizenegyedik küzdelemben, a gála első főmérkőzésén Pokorni Ádám egy székesfehérvári profi kempo klub sportolójával vívott kemény csatát, mialatt mindhárom menetet megnyerve 3-0-ra győzött. „Ádám egy szimpatikus bunyós ellen hatalmas küzdelemben nyert, ráadásul sikerült több magas technikai tudást igénylő ütést is bevinnie, így egy ugró köríves rúgást, egy ugró testtérdelést és egy forgó ütést is, amikkel óriási lázba hozta a nézőket” – fejtette ki a vezetőedző. Pokorni Ádám meccse után testvére, Milán következett, aki egy szlovák világ- és Európa-bajnok bunyóssal mérkőzött meg. A kertvárosi klub 79 kilogrammos kemposa ráadásul nehezebb, 86 kilós, rendkívül technikás ellenféllel csapott össze, akit azonban az első menetben KO-val győzött le. „Óriási csatával indult a meccs, majd Milán a megbeszélt taktikát követve lassította, altatta ellenfelét, de a menet végén egy hirtelen tempóváltás után, egy hatalmas hátsó kezes csapott ütéssel a padlóra küldte” – részletezte Pokorni Gábor. A gálán a hazai Fighting Kempo Stílus hét versenyzőjéből hat nyert, a vezetőedző pedig a teljesítménnyel és az eredményekkel is teljes mértékben elégedett. „A bíráskodás is korrekt volt, ehhez hozzátartozik, hogy csak egy volt saját bíró a négy között. A sikerek mellett pedig a legnagyobb öröm, hogy a sportcsarnokot megtöltve nézővel, bebizonyosodott, hogy a környéken óriási szükség van ilyen gálára és kőkemény K-1 küzdelemre” – zárta a vezetőedző.

A Győzelmek éjszakáját megelőzően Pokorni Ádám meghívásra részt vett az Osztrák Profi Box Szövetség által rendezett gáláján, melynek K-1 szabályrendszerű, profi összecsapását meg is nyerte 3-0-s egyhangú pontozással. Látványos bunyójának köszönhetően pedig már novemberre és decemberre is kapott meghívásokat az osztrák profi szövetségtől egy-egy meccsre.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











