hídlap.net

A korabeli tudósítás szerint jó han­gulat volt a vaskapui menedékház ven­dégei körében, senki nem gondolt arra, hogy a vasárnapi jókedvet fegyverdör­renés zavarja meg. A vendégek között volt Halász Pongrác postás és családja is, valamint Stámusz István is, aki amikor már többet ivott a kelleténél, molesztál­ni kezdte a vendégeket. Egyik asztaltól a másikig menve mindenkit megszólított, kezdett már egyre kellemetlenebbé vál­ni. Halászék társasága röpke szóváltást követően el is indult lefelé, ám a gya­logösvényen váratlanul előttük termett Stámusz. Ismét szóváltást kezdeménye­zett, majd lekapta válláról a fegyverét és három lépés távolságból Halász hasába lőtt. A postás azonnal összeesett. Rette­netes riadalom támadt, Halász családja kétségbeesetten kiáltozott és jajveszékelt. Az éppen arra cirkáló csendőrök azonnal letartóztatták Stámuszt és megbilincsel­ve bekísérték a járásbíróságra.



A sérültet a kirándulók bevitték a menedékházba, de már nem tudtak rajta segíteni, alig fél óra múlva meghalt. A megrendítő dráma nagy riadalmat keltett Esztergomban. Számos kérdés merült föl a történtek­kel kapcsolatban. Egyrészt nem lehetett tudni, hogy Stámusz szolgálatban volt-e azon a napon, ha igen, hogyan válhatott italossá, amennyiben pedig nem, akkor miképpen lehetett nála fegyver? A bonco­lás mindenesetre megállapította, hogy a sörétek szétroncsolták az áldozat gyomrát és két főerét is átütöttek majd elvérzett. Halász Pongrác negyven éves volt, négy gyermek édesapja. Húsz esztendeig telje­sített szolgálatot az esztergomi postánál. Temetésére két nappal később került sor a Szent Anna temetőben. Stámusz István ezalatt a pestvidéki törvényszék foghá­zában várta bűnperének a tárgyalását. A sértettet, illetve családját Jármy István képviselte. Az ügyet végül július 6-án, csütörtökön tárgyalták. A vád szándékos emberölés volt. A vádlott konokul visel­kedett a bíróság előtt, a megbánás sem­miféle jelét nem mutatta, cinikusan véde­kezett. A tanuk kihallgatása után még a fegyverszakértő véleményét is kikérte a bíróság. Az ügyész vádbeszédében egye­bek között azt hangsúlyozta, hogy kár az ilyen éretlen sihedernek a kezébe fegy­vert adni. „Ez a hetyke legény fegyvert érezve a kezében kiskirálynak képzelte magát. Egyszer a menedékházat akar­ta szétlőni, máskor pedig békés embe­reket fenyegetett meg…” Sándor László budapesti ügyvéd védőbeszéde után Stámusz Istvánt 8 évi fegyházra ítélte a királyi törvényszék, halált okozó súlyos testi sértés bűntettében. Özvegy Halász Pongrácné sértett képviseletében Jármy István esztergomi ügyvéd előterjesztette az özvegy kártérítési igényét, mely tete­mes összeget tett ki, hiszen az elhunyt­nak még 12 esztendő szolgálata volt hát­ra nyugdíjigényének megszerzéséig és minősítése olyan jó volt, hogy előléptetés előtt állott. Az özvegy kárigénye évi 1500 pengőre rúgott. A bíróság kijelentette, hogy a kártérítési igényt a munkaadó­val szemben polgári peres úton fogják megállapítani. Azt mindenesetre sajná­latos tényként állapította meg a bíróság, hogy a város erdővédgyakornokként rovottmúltú egyént alkalmazott, aki már megelőzőleg is volt büntetve. Az ügyész közben súlyosbításért, a vádlott pedig a büntetés enyhítéséért fellebbezett. Még szintén 1933 decemberében került sor egy bizonyítást kiegészítő tárgyalásra, amely valójában a gyilkos javát volt hiva­tott szolgálni. Kiderült ugyanis, hogy a fegyver egyik ravasza hibás volt, kön­nyen oldódott, továbbá a menedékház gondnoka, aki a gyilkosság után magá­hoz vette a fegyvert, korábban bizonyít­hatóan kijelentette, hogy „majd ő még aláfűt Stámusznak”. Mindezek alapján a védő egyenesen azt kérte a bíróságtól, hogy a vádlottat helyezzék szabadláb­ra. A bíróság ezt ugyan nem teljesítette, de a tárgyalást elnapolták. Ítélet végül 1934 szeptemberében született. Időköz­ben összeférhetetlenséget jelentettek be Jármy Istvánnal szemben, így a képvise­letet Berky Zoltán vette át. Mivel a kárté­rítési igényt a város ellen is bejelentették, Esztergomot Etter Jenő főügyész képvi­selte, Stámuszt pedig Torday Géza. Az íté­letet végül Hankovszky törvényszéki bíró hozta meg. Mindkét alperest kötelezte az özvegynek 1931 márciusától havi 9 pengő járadék, a három kiskorú gyermek részé­re pedig húszesztendős korukig 11 pen­gő havi összeg megfizetésére. Etter Jenő ugyan fellebbezést jelentett be, ám azt a törvényszéki bíró jogerősnek tekintette, így végül ezzel zárult a város kedélyeit joggal felborzoló vaskapui tragédia.