Gyerek- és felnőttprogramok az élményfürdőben
Mikulás-nap az Aquaszigeten
December 4-én, pénteken 21 óra és hajnali 1 óra között éjszakai szauna partira invitálják a felnőtt vendégeket. A Mikulás-napi hangulatot különböző meglepetés-programokkal is fokozza az élményfürdő. Az est nyitányaként – megadva ezzel az alaphangulatot – különleges táncbemutatóval kedveskednek az érdeklődőknek. Ezenkívül egyedi, mézeskalácsos, puncsos és szaloncukros fantázianevekre keresztelt szauna-show-k is tarkítják a programpalettát. A szaunashow-k mindegyike tartalmaz olyan különleges pluszt, amellyel ez idáig még a rendszeresen szaunázó törzsvendég sem találkozhatott.

A „mindegyikünk lelkében ott rejlik a gyermek” alapgondolatot követve, vidám szórakozásként gyermekkorunk kedvenc rajzfilmjeit is megnézhetjük a moziteremmé átalakított pihenő részen. A már a nap folyamán a wellness részlegen tartózkodó vendégeknek rendkívül kedvezményesen, 1000 forint per fő áron teszik lehetővé az éjszakai szaunázáson való részvétel lehetőségét az Aquaszigeten.

A helyszínen 1600 forint a belépő egy főnek, elővételben, bejelentkezés alapján pedig 1300 forintos áron lehetnek részesei a különleges programokkal tarkított szaunázásnak az érdeklődők, akik a wellness@aquasziget.hu címen jelentkezhetnek be.

Baba- és családbarát fürdőként természetesen a gyermekekről sem feledkeznek meg, december 6-án, vasárnap ugyanis ők kerülnek az élményfürdő középpontjába. Zozó, az Aquasziget kabala figurája már érkezéskor ajándékkal várja az apróságokat, de a jeles nap alkalmából a Mikulás is ellátogat az Aquaszigetre. Ezenkívül egész nap kibővített játszóházzal, különleges foglalkozásokkal várják a gyerekeket. A fürdőbe a népszerű Mikkamakka játszóház is kitelepül és a tőlük megszokott attrakciókkal, mint például arcfestés, ugrálóvár, lufifigurák hajtogatása és még sok egyéb érdekes programmal szórakoztatják majd a gyerekeket. Az egész napon többször is szakavatott edzők invitálják a piciket egy kis mozgásra, gyerek aqua fitness keretében. A pancsolás- és játék közben a megéhezett csöppségek pedig ínyenc Mikulás-napi finomságokkal is megtömhetik bendőjüket. A programokon bárki részt vehet, aki megváltja a belépőt az Aquaszigetre.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











