Gyere ki a térre!

Sportbemutatók és koncertek várnak a főtéren

2010-07-09 11:23:00
Különféle sportágakkal, táncstílusokkal ismerkedhetnek meg azok a gyerekek és fiatalok, akik ezen a hétévén kilátogatnak a Széchenyi térre, hiszen az „Ép testben” névre keresztelt tini fesztivál keretében számtalan műfaj bemutatkozik. A kétnapos fesztivál keretében a sportbemutatók mellett a punkrock zenét játszó Supernem nevű zenekar és a Csillag Születikből jól ismert Veres Robi, McDc is színpadra áll.

Sportszombat

Ez a hétvége a teljes egészében a fiatalokról szól majd, hiszen a fesztiválnyár keretében szombaton és vasárnap rendezik meg a „Ép testben” tini fesztivált. A térre érkezőket a COOL tv-ből jól ismert Müller Attila köszönti, aki a nap hátralevő részében a különböző programrészeket is vezényeli majd. A programot szombaton délelőtt tízkor az Aranyló Színpad Pinocció című előadása nyitja meg, majd 11 órától a sporté és a táncé lesz a főszerep.

 

 

A Széchenyi téri nagyszínpadon először a gyerekek mutatják be sporttudásukat, elsőként egy judo bemutató lesz látható, majd a küzdősportoknál maradva a kíváncsiskodók a kick-box világába kaphatnak betekintést. A könnyedebb mozgásformák világába lépve, a Carmen tánccsoport HIP HOP Show-ját láthatják az érdeklődők. Ezt követően ismét a sporté lesz a főszerep, különféle harcművészeti bemutatók következnek, a nézők ezúttal a Sárkánykard Kung-Fu, és az aikido világába nyerhetnek betekintést, majd gyermek kempo és gyermek birkózás színesíti a programot. A szünetben ismét a Carmen tánccsoport műsora szórakoztat, majd a délután hátralévő részében a nap során megismert sportágak felnőtt csoportjai is megmutathatják mire képesek. Hat órakor szabályismertetéssel egybekötött sumo bemutató kezdődik, majd ezt követően az Esztergomi Vitézek rögbi csapata és a küzdősportolókból alakult „esztergom all-stars” sumo válogatott összecsapása is nagy meglepetéseket tartogat. Érdemes lesz sokáig kitartani ezen a napon, hiszen a programot az este kilenckor színpadra lépő Supernem együttes koncertje zárta.

 

 

A vasárnap a zenéé

A vasárnap hasonlóan mozgalmasnak ígérkezik, hiszen négy órától a Mozdulat táncegyüttes pörgős műsora szórakoztat, majd öttől a Csillag Születikből jól ismert Veres Robi, McDc dumálja le a közönséget a lábáról. A nagydumás srác után a Ciklon Sporttánc Együttes mozgatja meg az érdeklődőket, végezetül pedig a Csolnoki Fúvószenekar koncertje zárja majd a napot és a hétvégét egyaránt. Nyári szünidő lévén a tér hétköznap is gyakran megélénkül, így csütörtökön is érdemes lesz ellátogatni a városközpontba, hiszen hat órától az angliai King School együttes koncertje várja az érdeklődőket.

 

 

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe