Gyakorlóé a legifjabbak körzeti döntője

2010-12-18 07:06:00
Az első korcsoportos labdarúgó-diákolimpia városi döntőjét december elsején rendezte meg az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület az esztergomi gyakorló általános iskolában. A versenyen a körzet iskoláinak első és második osztályos tanulói vehettek részt.

A rendezvényre öt intézmény, a házigazda gyakorló, a József, a Szent Imre (Petőfi), az Arany és a pilismaróti iskola nevezett, a csapatok pedig körmérkőzések formájában küzdöttek meg a trófeáért. A legtöbb mérkőzésen, melyeket Osvald Zsolt vezetett, gólnélküli döntetlen született, tízből hat, 0-0-val zárult. Az Arany János, valamint a József Attila iskola diákjai egyszer-egyszer tudtak nyerni, míg a házigazda gyakorlós tanulók két találkozón is diadalmaskodtak, így végül Nagyné Stróbl Katalin felkészítő tanár irányításában a Baranyai Péter, Vollár László, Kovács Erik, Révész Marcell, Ferkó Máté, Visi Péter, Vígh Soma és Kajtor Milán együttes zsebelte be az első helyet és vele egy évig őrizheti a vándorkupát.

 

 

A helyezettek érem- és oklevéldíjazásban részesültek. A döntő második helyét az Arany János, a harmadikat a József Attila iskola szerezte meg, míg a negyedik a Szent Imre, az ötödik pedig a pilismaróti iskola lett.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép