Gödörben a párkányi foci
Őrségváltás a sportszervezet élén
A város felnőtt focicsapata a harmadik ligában kergeti a bőrt, idei eredményei alapján nem sok sikerrel. Az őszi bajnokságban mindössze két-két győzelemmel, illetve döntetlennel dicsekedhetnek, ami mellé 11 vereség társul. Ez összesen nyolc pontot és 19-42-es gólarányt jelent, illetve a tabella utolsó helyét. Emellett az előttük tanyázó két csapatnak 15, illetve 17 pontja van, ami jelzi a csapat mélyrepülését. Az igazgató úgy véli, hogy a sportolók hozzáállásával, harci szellemével nem volt gond, az elszomorító eredmény kialakulásában az is közrejátszott, hogy ősszel a párkányiakat elhagyta a szerencse. Az ificsapatnak jobb a bizonyítványa – a tizenhatos mezőnyben az ötödik helyen állnak, az idősebb kölyökcsapat pedig a nyolcadik helyen várja a tavaszi folytatást. A felnőttek őszi kudarca jövőre sem kecsegtet sok jóval, és félő, hogy a párkányi focihoz eddig is meglehetősen szűkmarkúan viszonyuló szponzorok 2009-ben sem fognak nagylelkűen adakozni. Az igazgató egyébként nem rejtette véka alá, hogy a legnagyobb csalódást éppen a szponzorok hiánya jelentette számára. Idén mindössze 50 000 koronát sikerült szerezni tőlük, aminek oka bizonyára a gyenge sporteredményekben is keresendő. Az ebből fakadó további gond, hogy ily módon a sportvezetésnek nem sikerült valóra váltania azt a fogadkozását, hogy a felnőtt sportot elsősorban a szponzori támogatásokból kívánja fenntartani, mivel a város főleg és elsősorban az ifjúsági sport támogatását preferálja. 2007-ben a sportszervezet költségvetését 4,5 millióra tervezték, a valóság 4,828 millió volt. A idei költségterv már 7,085 millió koronáról szólt, de már most bizonyos, hogy ezt az összeget legalább 300 000 koronával túl fogják lépni. A jövő évi költségvetés 7,62 millióval számol. Idén a legtöbb pénzt (1,36 milliót) a futballszakosztály fenntartására fordították, aminek több mint a felét, azaz 700 000 koronát a felnőtt csapat kapta, amely épp a leggyengébb teljesítményt nyújtotta.

A sportvezető úgy véli, hogy a párkányi sport finanszírozására az utóbbi években a kelleténél kevesebb pénz jutott, annak ellenére, hogy az önkormányzati támogatás az utóbbi két évben több mint a felével emelkedett. Szerinte a sportot támogatni kell, mert mind a versenyszerűen, mind a kedvtelésből sportolók körében növekvőben van az érdeklődés a sport iránt. Jelentősen megnövekedett a versenysportot űzők száma, s emellett az egészséges mozgás öröméért is egyre többen keresik fel a tornatermet. Az igazgató úgy véli, hogy a gazdálkodás eredménye, és az ellenőrzések kapcsán feltárt hibák eltávolítása is bizakodásra adhat okot. A saját vállalkozásból (sportszálló és kemping működtetése) befolyt összeg a tavalyi évhez képest némileg emelkedett. Természetesen még sokat kell dolgozni annak érdekében, hogy jobb eredményekről, a felnőtt labdarúgócsapat sikereiről, a párkányi sport színvonalának emeléséről lehessen beszámolni. Az igazgató szerint ehhez több beruházás megvalósítására lenne szükség, mint pl. a szálló felújítása (10 millió korona), műfüves pálya kialakítása (13 millió korona), a tornaterem felújítása (25 millió korona), egy felfújható sátor megvásárlása a teniszezők számára (1,5 millió korona) és a biztonsági okok miatt jelenleg nem működtethető rehabilitációs részleg felújítása. A sportvezető reméli, hogy az őt követő igazgatónak sikerül a jelenlegi alapokra építkezve előteremteni a párkányi sport felvirágoztatásához szükséges pénzt. A városi hivatal a sportszervezet igazgatói posztjára már kiírta a pályázatot, a jelentkezési határidő december 4. Sikeres pályázat esetén december 8-án ismerhetjük meg az új sportvezetőt.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











