Globex-ügy: hova tűntek Dorog százmilliói?
A rendszerváltáskor kaptak azok a települések, amelyek területén a szocializmus évei alatt ipari üzemek létesültek, működtek, az üzemek területének értéke szerint megváltást. Afféle elkésett kárpótlás volt ez, mégpedig az adott vállalatok részvényei képében. Így Dorog az ott működő Richter Gedeon Rt., a korábbi Kőbányai Gyógyszerárugyár (Kögyó) értékpapírjait kapta.

Globex – kockázat, vállalás
A részvények hasznosításával, Tittmann javaslatára, a Globex Holding Deutschland AG-t bízták meg. Szakértői vélemény szerint már akkor látszott, hogy a Globex ajánlata túlzó. Olyan hozamokat kínált, ami az e téren tapasztalt szervezetekét százalékokkal haladta meg – miközben azoké egy-két tizedszázalékos eltéréseket mutattak.
A város a részvényeket Globex-papírokra cserélte el. Ez szakértői vélemény szerint az ügy kockázatát növelte. Óvatosabb befektetési politikával, ami a közpénzek terén követelmény, biztonságosabb állampapírokból álló csomagot kellett volna választani. A többi ajánlkozó egyébként jóval alacsonyabb kockázatú, ám sokkal nyereségesebb megoldást kínált a városnak. Tittmann azonban mégis a Globexet javasolta.
Törvénysértések, felelősök
Az Állami Számvevőszék (ÁSz) 1997-es vizsgálata igen súlyos törvénysértések nyomára bukkant a Richter-részvénycsomag értékesítésének ellenőrzésekor. Az ÁSz kiderítette, hogy már a szerződés megkötése időpontjában 300 millió forintos vagyonvesztés érte Dorog önkormányzatát. A veszteséget tetézte az, hogy a részvénycsomag után 1996-ra járó osztalékot is átengedték. Az ÁSz revizorai megállapították, hogy a testület szabályos versenytárgyalás meghirdetése nélkül fogadta el a Globex ajánlatát.
Mindezekért Tittmann János polgármestert nevezték meg felelősként. A tőzsdei Richter-részvényeket tőzsdén kívüli forgalomban adták el, megsértve az értékpapír-törvényt. Az üzletet – mint az ÁSZ is megállapította –, áron alul kötötték. Az ÁSz megállapítása szerint a város a 121 millió forint névértékű Richter-részvényt az átlagos tőzsdei árfolyam (akkoriban kb. a névérték tízszerese!) 76 százalékán értékesítette 1997 januárjában, és ezzel 300 millió forint bevételtől esett el.

Károk, okozók
A megállapított törvénysértések: az államháztartási törvény, az önkormányzati törvény, egy kormányrendelet, az önkormányzat saját rendelet előírásainak megsértése, jelentős, több mint 300 millió forintos kár okozása. (Az ÁSZ szerint egyébként Tallósi Károly jegyzőt is felelősség terheli, mert nem hívta fel a figyelmet a jogszabálysértésekre, és ezeket nem jelezte a törvényességi felügyeletet ellátó megyei közigazgatási hivatalnak – ahogy Tittmann polgármester maradt, úgy Tallósi is a jegyzői székben ül máig.) Az Állami Számvevőszék a törvénysértő Globex-szerződés megkötése miatt feljelentette Tittmann János polgármestert.
Utólag felmerült a gyanú, hogy a polgármester megsértette a devizajogszabályokat is. Ugyanis a Globex Holding Deutschland AG-val, vagyis egy „devizakülföldivel” kötötte meg a szerződést, hatósági engedély nélkül.
Bonyolítás, maszatolás
A részvényeladásból keletkezett önkormányzati bevételért (ami így már sosem folyt be a város kasszájába) 500 millió forint névértékű, egy hónap futamidejű diszkont kincstárjegyet vásárolt a Globex. Ám a futamidő lejártakor a Globex Brókerház sem tőkét, sem hozamot nem utalt, a pénz kezdett köddé válni. Tittmann ugyan még próbálkozott az ügylet „lepapírozásával”, 1997. november közepén április 14-re visszamenőlegesen újabb szerződést írtak alá (ennek szabályszerűsége is vitatható), amely a szóban forgó 500 millió forintos összegre vonatkozott évi 24 százalékos hozammal.
Tehát eladták a részvénycsomagot egymilliárd forintért – valójában a jó Richter-részvényeket elcsereberélték a Globex bóvlipapírjaira. 1998 őszén a buborékként felfújt Globex „kipukkant”, a befektetők, köztük a Globex-papírok nyereségére szerződött dorogi önkormányzat pénzével a mélybe süllyedt – ez volt az a Globex-botrány, amit az előző évtized 12 legnagyobb magyar gazdasági botránya közt tartanak számon a Tocsik-, az Agrobank-, a Lupis Brókerház- és az Ybl Bank-ügyekkel egy sorban. A botrány kirobbanásakor Dorognak 315 millió forintja „ragadt bent” a cégben, ennyi volt az 1998. április végén lejárt követelése. A kár azóta sem térült meg.

Feljelentések – mindhiába
Dorog és Tittmann ugyan kimaradt a Globex-ügyben készült vádiratból, de az ÁSz-vizsgálat több ponton is megállapította az MSZP-s polgármester felelősségét az önkormányzat elmaradt hasznai miatt, és több feljelentés nyomán nyomozás is indult ellene. Az ügyben nyilatkozó dorogiak mindegyike arról beszélt, hogy a nyomozás megszüntetése aligha volt lehetséges a hatóság Tittmannt segítő jó szándéka nélkül. Amint a Magyar Nemzetben olvashattuk (Egymilliárdos önkormányzati juss nyomában, 2008. február 20., 5. oldal), 2002. januárjában Tittmannon kívül még a legfőbb ügyészt is beperelték, mert – a feljelentők szerint – a város vagyonvesztéséhez hozzájárult az is, hogy az ügyészség jogsértő módon hosszú évekig nem élt a keresetindítás törvényben megszabott kötelezettségével.
Vagyis ügyészségi vád nem érte Tittmannt, pedig a Globexszel kötött szerződés az ÁSZ szerint bajosan állná ki a törvényesség próbáját. A már említett feljelentés szerint Dorog polgármestere a Globex Holding Deutschland AG-val ráadásul semmis szerződést kötött, és a szerződések végrehajtása során törvénytelenül, hanyagul, hatáskörét túllépve járt el. A szerződés szerint Dorog városa – az akkor hatályos devizajogszabályokat megsértve – a külföldi Globex Holding Deutschland Consulting AG cégnek adta el a részvényeket. Ezt Tittmann tudta, hiszen maga mondta egy testületi ülésen, hogy „a részvények átkerülnek a német bankba, délután megkapják a letéti igazolást, hogy ott van a részvény.”
Félrevezetve
De nem csak ezt látta előre az MSZP-s polgármester. Ahogyan azt az ÁSz megállapította, az akkor 10-szeres árfolyam-növekedést produkáló papírokról a testület úgy kellett, hogy döntsön, hogy „a képviselő-testület a polgármester megtévesztő tájékoztatása, valamint a polgármester által felkért tőzsdeszakértő és a polgármester véleményének befolyása alatt 150 millió forint vagyonvesztés tudatában és a biztos pénz reményében megfelelő előkészítés nélkül és kellő tájékoztatás nélkül fogadta el a beérkezett ajánlatok közül a legalacsonyabb összegűt.”
300 millión túl már nem számít?
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) megszüntette a Tittmann elleni büntetőeljárást. Ezt egyrészt azzal indokolták, hogy Tittmann személyes felelőssége, mivel a többséggel megszavaztatta a döntést, nem áll fenn, másrészt azzal, hogy a vizsgálat „tényként összegszerűen meghatározható vagyonvesztést … nem állapított meg.” Nem, hiszen csak a 300 millióról, meg arról szól, hogy még további károk érték a várost.
A testületi iratokból és a szerződésből kiderül az is, hogy a papírokat üres forgatmánnyal adták át, és már akkor a németországi Globexhez kerültek, amikor még ki sem fizették az árukat. Erre mondta azt az ORFK SZBEI, hogy Dorog közpénze „biztonságos és kockázatmentes formában álljon a város rendelkezésére”. Az „üres forgatmány” egyszerűsítve azt jelenti, hogy a részvények átadása után azt a Globex sajátjaként használhatja, vagyis az SZBEI állításával szemben legkevésbé sem volt ezután hozzáférhető a dorogi önkormányzat számára.
Mindezt figyelmen kívül hagyva, valamint az ÁSz által megállapított „félretájékoztatást”, a részvényeladásra ösztönző, Tittmann által felbérelt szakértő által előadottakat igazságügyi szakértővel nem vizsgáltatva döntöttek az eljárás megszüntetéséről.
Dorogi panaszok
Az ORFK nyomozást megszüntető végzése ellen panaszt nyújtott be a Fővárosi Főügyészségre Elek János, az ÁSZ igazgatóhelyettese és a dorogi feljelentők is, ám a panaszokat az ügyészség elutasította. Feljelentették az ügyben eljáró ügyészeket is, ám a nyomozást Vitéz Miklós fővárosi főügyész-helyettes 2001 augusztusában megtagadta.
Összegzés
Végeredményben tehát több jogszabályt kijátszva a dorogi önkormányzatot egy trükkösen bonyolult ügyletsorral megszabadították részvényeitől – és az ÁSz súlyos megállapításainak ellenére az ügyben senkit soha semmilyen formában nem vontak felelősségre. A város a jó Richter-részvényt rossz Globex-papírra cserélte, de ezért sem kellett felelősséget vállalnia senkinek. A Globex megbukott, ám a dorogiak pénzéért sem a csaló Globex-vezetőknek, sem az üzletet nyélbe ütő Tittmann Jánosnak nem kell felelnie (igaz, a globexeseket leültették, de nem a dorogi pénzek miatt).
Annak ellenére, hogy az önkormányzatok ellenőrzésére egyedüli jogosítvánnyal rendelkező Állami Számvevőszék szakvéleménye szerint a várost Tittmann János tevékenysége miatt százmilliós kár érte, a nyomozó- és vádhatóságok, a rendőrség és az ügyészség soha nem voltak hajlandóak kifogásolni valót találni az MSZP-s polgármester eljárásaiban.
Dorogon azonban még él a remény, hogy egyszer az ügyek végére jár valaki.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











