hídlap.net

Megszűnése után közel másfél évtizeddel, az esztergomi SZIM Marógépgyárra, mint a város legrégebbi ipari üzemére tekinthetünk vissza. Érdemes tehát e létesítményről bővebben is szót ejtenünk, a gyár és a város sorsa majd száz éven át egybefonódott. A létesítmény előzőleg az Esztergomi Hercegprímási Uradalmak Jószágigazgatóság tulajdonában volt, a Petz testvérek ugyanakkor már korábban is ellátták a cég budapesti képviseletét. Amikor a gyár az országhatár-módosítás hatására kihasználatlan maradt, Petzék átvették azt. Az üzemet így 1922. december 22-én indította el Petz H. Lajos és testvére, Béla. A gyár létrehozásában a piaci igények mellett minden bizonnyal nagy szerepet játszott Petz H. Lajos előzőleg Angliában eltöltött hat éve, ahol mérnöki diplomát szerzett és különböző gyárakban dolgozott. A külföldi tapasztalatok nemcsak a műszaki, de a kereskedelmi és az üzemszervezési szaktudást is gyarapították Petzben.

A gyár ekkor a Petz Testvérek Hercegprímási Vasöntöde és Gépgyár nevet vette fel, ezt még ma is olvasni lehet néhány csatornafedélen az esztergomi utcákon. Az üzem az Úri (ma Berényi Zsigmond) utcában működött, itt univerzális satukat és különböző öntvényeket gyártottak. Az indulás után egy évvel megkezdték a PF-12-es jelű úgynevezett keretes fémfűrészgépek gyártását, ebből 1923-ban 25 darabot már Svájcba exportáltak. A vállalat jó hírnevének és Petz H. Lajos korábban említett angliai kapcsolatainak köszönhetően a cég a 30-as évek elején közös vállalkozásba fogott a brit John Fowler Corporation-nel, igaz, ez a nexus nem tartott sokáig. A brit kapcsolatot követően a Petz-gyár fellendült. A termelés és a létszám nőtt, a vállalat Esztergom legjelentősebb ipari üzemévé vált. 1937-ben már százötvenen dolgoztak a cégnél, mely osztrák, német, svájci és angol vállalatokkal kooperált. Megalapozódott egy, a kor követelményeinek megfelelő gépipari kultúra, a gyár magas technikai színvonalon termelt, és nem mellékesen egy komoly műszaki nívón teljesítő szakmunkásréteg kinevelését is elvégezte. Az 1938-tól 1944-ig tartó háborús időszak, az ágazati sajátosságból fakadóan újabb progressziót hozott Petzéknek. Ekkoriban fűrészgépek, oszlopos fúrógépek, valamint gyalu- és esztergagépek készültek itt. A helytörténetíró lejegyezte, hogy „a kezdődő háborús konjunktúra során hadiipari termékek előállításához szükséges alkatrészek gyártására is sor került. Ez időben lett a vállalat neve Petz Iparművek Rt”. Ugyancsak az említett tollforgató írt a háborús, valamint az azt követő évekről: „A város három hónapig közvetlen a frontvonalban feküdt. Többszöri súlyos légitámadás, állandó ágyúzás és aknázás ellenére a gépgyár épülete és gépparkja nem szenvedett számottevő kárt. (…) Ennek köszönhetően már 1945 júliusában újraindulhatott a termelő munka”. A gyárat 1948. márciusában államosították, ekkor újabb lendületet véve 230 munkás és harminc adminisztrátor dolgozott a cégnél, melynek neve Esztergomi Szerszámgépgyár”-ra módosult. Az idézett kötetben arról olvashatunk, hogy az 1957-ig tartó szakaszt (1979-ben, a vállalat fennállásának 60. évfordulóján) a „nagy sikerek és múló nehézségek évtizedének” tartották. Tény, hogy a gépgyár bekapcsolódott a „népgazdaság” új rendszerébe, de a cél maradt a régi, szerszámgépek gyártása.

A masinák között több is volt, amely számos sorozatgyártást élt meg, ilyenek voltak az  ME-1000, az MS-NC, az EAN-170 vagy a brüsszeli világkiállításon nagydíjjal kitüntetett GH-400 típusú gépek. A vállalat 1963-tól viselte a SZIM (Szerszámipari Művek) Esztergomi Marógépgyára nevet, ebben az évben kezdődött el az egész céget érintő rekonstrukció. A felújítás, fejlesztés nemcsak a termelést, a kapacitásnövekedést és a gyártás-korszerűsítést érintette, de új fürdő-öltöző, illetve orvosi rendelő, munkásszálló, valamint konyha is épült az üzemnél. Ugyancsak ebben az időszakban gyarapodott a vállalat a Búbánat-völgyi Duna-parton egy ötvenszemélyes üdülőházzal, a régi irodaház pedig megmaradt tanműhelynek. A gyár a hatvanas éveket egyértelműen a különböző fejlesztések, új típusok gyártása jegyében élte meg. 1965-ben elkészült az MM 320 másolómarógép prototípusa, az ebben alkalmazott megoldások a magyar szerszámgépgyártásban elfoglalt úttörő szerepre predesztinálták a céget. Miként az országban oly sok helyen, úgy itt is érezhető volt a konjunktúra, „a gyár technikai alapjaiban, dolgozóinak szakképzettségében, új iránti fogékonyságában, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével kialakult rugalmasabb gazdaságpolitikai helyzetben felkészült a minden eddiginél nagyobb feladatokra. A vállalat 1968-ban elnyerte a Szocialista Munka Gyára címet, és még ebben az évben a környéken elsőként tért át a heti 44 órás munkarendre”. A folytatás még mindig felívelőnek számított, a SZIM Marógépgyár minőségi munkájának köszönhetően 1971-ben, majd 1975-ben is licencszerződést kötött a Ratier-Forest francia céggel. Ez azért is érdekes, mert az ipartörténeti író pár oldallal korábban még azt írta „A gyár munkája az államosítás után fokozatosan beilleszkedett a népgazdasági tervekbe és sorsa nem függött a piac kénye-kedvétől”. Ez az évtized amúgy is az abban az időben oly sokat hangoztatott „ipari termékszerkezet váltás”-ról szólt, a gépgyár pedig megpróbált megfelelni ennek a követelményrendszernek is. Az említett francia kapcsolat még továbbiakkal bővült, 1973-ban a nyugat-berlini Fritz Werner céggel kötöttek az esztergomiak együttműködési szerződést, melynek eredményeképpen hat év alatt csak ennek a partnernek százötven gépet gyártott a SZIM. A termékszerkezet váltás kifejezés valójában a világpiaci viszonyok gyökeres megváltozása és egy új technikai korfázis beköszönte miatti új helyzetet jelentette. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a nyugati ipari technológiákat korszerűbbek váltották fel, másrészt, hogy az el-elmaradó export-igények mellett nem tudott erősödni a fejlődő országok piaca sem. Ezekkel párhuzamosan a SZIM természetesen az ún. KGST-országok cégeivel is kooperált, így Csehszlovákia, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió egy-egy vállalata is partnere volt az üzemnek. A gépgyár még 1978-ban új öntöde és szerelde csarnokot épít, a hozzácsatolt érsekvadkerti mezőgépgyártó üzemnél meghonosítja a szerszámgépgyártást és felfejleszti gépparkját. A 70-es évek második felétől megindul a gyár számítástechnikával való felszerelése. Ekkor még működött a vállalat patronálásában a SZIM Vasas Sportegyesület, mely a Prímás-sziget festői környezetében saját sportteleppel, lelátóval, hatalmas pályával rendelkezett. A foci mellett, atlétikai, evezős, kosárlabda, asztalitenisz ágakat is támogat a cég. A 60. évfordulóra készített kötetben statisztika is olvasható, eszerint 1979-ig 22 581 gép készült a gyárban, ezt a kezdetektől folyamatosan növekvő, 1978-ban 1160 fős létszámmal érték el. A SZIM Marógépgyár a rendszerváltást követő években megszűnt, az épület többé-kevésbé funkció nélkül áll a Táti úton. Helytörténeti sorozatunk mostani részének készítésében Baják István két, a SZIM Marógépgyárról szóló kötete volt segítségünkre.