(frissítve!) Négy egyház vezetői egy helyen hirdették Isten igéjét (videó)

2012-01-18 21:23:00
Január 18-án este 6 órakor négy egyház - a római katolikus, a görög katolikus, a református és az evangélikus - vezetői és hívei vettek részt az idei ökumenikus imahét fő napjának számító alkalmon Esztergomban. A zsúfolásig megtelt evangélikus templomban az egyházak vezetői mindannyian Krisztusról és egységre törekvő egyházáról prédikáltak.

A szerdai alkalmon Kocsis Fülöp görög katolikus püspök, Paskai László bíboros, Steinbach József református püspök, Szemerei János evangélikus püspök állt a szószékre, hogy hirdesse Isten igéjét.

 

 

 

A szószékre először Paskai László bíboros lépett, aki az evangélium azon részéről prédikált, melyben Krisztust megkísérti a sátán. A magyarázat a már megismert krisztusi állhatatosság mellett arról is szólt, hogy a kísértő a világi ismérvek szerint próbálta eltéríteni az Urat, aki mindvégig az igére hivatkozva tagadta meg az ördögöt. Ezt követően Steinbach József református püspök követte a bíborost, aki arról beszélt, hogy Isten igéjét idézve jóval kell legyőzni a gonoszt. Steinbach püspök azt is kifejtette beszédében, hogy a Bibliában a jó és rossz fogalma nem relatív. A jó az igében van, annak megőrzését az ember a rendszeres tanulmányozás révén érheti el, mondta többek között a református vezető. Ezt követően Kocsis Fülöp görög katolikus püspök beszélt a templomban összegyűlt hívekhez. Mint többek között kifejtette, az egyházak közti különbözőségek nem ellenérzést váltanak ki, hanem Isten gazdagságát bizonyítják. Ezt a gazdagságot kell a különböző egyházak tagjainak az egység ügyében felhasználni. Emberi átváltozásunk egyik záloga az imádság, mellyel egymás számára is felragyoghat krisztusi arcunk. A prédikációk sorát Szemerei János evangélikus püspök zárta, aki arról beszélt a szószéken, hogy a különböző egyházaknak közös céljuk és érdekeik vannak. A püspök kiemelte, hogy a hívő ember legtöbbször az ünnepek idején találkozik egyházával, így elmondható, hogy az ünnepek a legfontosabbak. Azok elhagyásával csak a hétköznapok maradnak, s akkor az élet szépsége vész el. A keresztyén egyházak összefogása azért is fontos, mert közösen kell tanúskodnunk Krisztusról, zárta gondolatait Szemerei János.

A prédikációk után közös hitvallás következett, a templomban lévő négyféle egyház hívei együtt mondták az igen ritkán, csak a legnagyobb ünnepeken elhangzó úgynevezett niceai hitvallást, mely így hangzik: „Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett. Poncius Pilátus alatt keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet. Amen.”

Az istentisztelet végén a négy egyházi vezető a maguk liturgiája szerint áldotta meg a híveket.

Az idei ökumenikus imahét folytatásában 19-én csütörtökön, 18 órakor a Szent Anna (Kerek-) templomban Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész prédikál majd. 20-án pénteken, 18 órától a Szentgyörgymezői templomban Ágoston Csaba református lelkész áll a szószékre. 21-én, szombaton 18 órától a Petőfi Sándor utcai református templomban Papp Szabolcs görög katolikus paróchus hirdeti az igét. Az ökumenikus imahét utolsó alkalma a 22-ei vasárnap lesz, amikor is 18 órától a Bazilikába várják Krisztus híveit, a főszékesegyházban Kulcsár Sándor diakónus végzi majd a szószéki szolgálatot.

 

 

 

 

 

 

 

p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe

Nincs kép