Fradival gálázik a kistérség
Az esztergomi alakulat számára már nem ismeretlen a Ferencváros, hiszen 2008-ban az első Kistérségi Sportgála keretében már a játékosok ugyanis megtapasztalhatták milyen érzés egykori ferencvárosi klasszisok ellen játszani. Akkor a zöld-fehérek nyertek nagy küzdelemben, de most eljött a visszavágó ideje.

Hummel Rudolf, az Esztergomi Kistérség csapatának játékos-menedzsere lapunknak elmondta, hogy az alakulat több edzőmérkőzéssel is hangolt a Fradi elleni találkozóra, legutóbb a nyolcadik Esztergomi Halászléfőző Ünnepen mérettette meg magát az együttes, melyre Détári Lajos is kilátogatott. A Kistérség-Fradi meccs egyben a csarnok műfüves borításának hivatalos avatója is lesz. A mérkőzés kezdőrúgását Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás játékosa végzi el.

Az összecsapás előtt pedig a Mogyorósbányai Fúvószenekar és a Táti Mazsorettek szórakoztatják a nézőközönséget. A gálamérkőzésen és az azt megelőző programokon való részvétel ingyenes.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...

@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...