Főszerepben a hegy leve
Jubileumi borverseny Sárisápon
Az Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete 1972-ben jött létre, Borbarát Klub néven, majd a szervezet első átalakulása 1985-ben ment végre, amikortól is Borbarát Kör néven működtek tovább, s ekkor tartották első hivatalos borversenyüket is. A társaság egyre gyarapodott, formálódott, míg 2006-ban hivatalosan is egyesületté váltak, s felvették az Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete nevet.

Az évek során tehát sok minden változott, ám az évente megrendezett borverseny mindig az egyik legfontosabb esemény volt az egyesület életében. Nincs ez másként az idén sem, amikor is február 27-én jubileumi 25. borversenyének eredményhirdetését tartja a szervezet. A rendezvény sikerességét jelzi, hogy amellett, hogy az elmúlt negyed évszázadban minden évben egyre nőtt az érdeklődés, a verseny az utóbbi esztendőkben kinőtte korábbi korlátait, és néhány éve nemzetközivé vált. Ennek megfelelően az egyesület borászai mellett versenybe szállnak a térséghez tartozó települések szakemberei is, és a korábbi évekhez hasonlóan minden bizonnyal a szlovák borászok is képvisletetik magukat a megmérettetésen.

Az évforduló megünneplése mellett természetesen a múlt előtti tisztelgés is fontos része lesz a 25. alkalommal megrendezett borversenynek, tudtuk meg Schummel Tamás főszervezőtől: „ A jeles évforduló alkalmából úgy gondoltuk, hogy kötelességünk elismerni azoknak a borászoknak a munkáját is, akik sajnos már nem lehetnek köztünk, de nagy szerepük volt a borászat kultúrájának elterjedésében a térségben. Éppen ezért mindazokat, akik már a kezdetektől részt vettek a versenyeinken, illetve az ő hozzátartozóikat a 25. Térségi Borverseny díjátadó ünnepségén egy-egy Emléklappal szeretnénk megjutalmazni. Fontos szerepük volt továbbá a borkultúra fejlődésében a korábbi versenyeink zsűritagjainak, zsűrielnökeinek is, akiket szintén meghívunk ennek a kerek évfordulónak a megünneplésére.” – vázolta a szervezet vezetője, majd a verseny részleteire kitérve elmondta: „A 25. borversenyünk is egy nyílt, nemzetközi verseny lesz, amire bárki, bárhonnan jelentkezhet. A versenyen nevezett borokat 5x3 tagú nemzetközi zsűri bírálja el, aminek az elnöke Dezsényi Ágnes borász lesz. A bormintákat február 25-én 8-17 óra között lehet leadni a Sárisápi Bányász Művelődési Házban, ahol 26-án megtörténik a zsűrizés, majd 27-én az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás is.” – vázolta a forgatókönyvet Schummel Tamás.
A rendezvényen a finom borok kóstolgatása mellett lehetőség nyílik egy, a régi borversenyeken készült fotók, valamint a régi mezőgazdasági és borászati eszközökből létrehozott kiállítás megtekintésére is.
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











