Fontoljátok meg szavainkat
A Mindszenty Alapítvány választásokkal kapcsolatos felhívása
„Fontoljátok meg szavainkat
Itt az idő, most minden választónak állást kell foglalnia, hogy a jövőben nyugodt,
kormányzóképes erő vezesse Magyarországot. Iránymutatásul idézünk Mindszenty József bíborosnak az 1945-ös, és '47-es választások előtt írt leveleiből, melyeknek üzenete ma is aktuális lehet.
Választások előtt áll a magyar nép. Nagyon sok függ attól, hogy a jelen körülmények között milyen irányban nyilvánítja akaratát az ország.
„... a keresztény hívek lelkére kötjük, hogy választójogukat lelkiismereti felelősségük átérzésével gyakorolják.”
„Meg kell mondanunk, hogy a magyar közéletben sok, nagyon sok olyan jelenséget tapasztalunk, amelyek a tiszta demokrácia elveivel éles ellentétben vannak. Meg kell mondanunk, hogy ez az irányzat újabb veszélyekbe sodorhatja szerencsétlen és súlyosan megpróbált hazánkat.”
„Különféle nézetek mellé állnak most ki az emberek; olyanok mellé is, melyeknek még tegnapjuk sincs.”
„...fontoljátok meg szavainkat és a választások alkalmával adjátok a szavazatotokat arra a jelöltre, aki z erkölcsi tisztaság, a jog, az igazság és a rend érdekében fog síkra szállni. (…), hogy ilyen válság, ilyen szellemiség, ilyen eltévelyedések többé ne ismétlődhessenek meg a magyar földön.”
Magyarországi Mindszenty Alapítvány
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











