Fókuszban a turizmus
Esztergom is profitálhat a kormányzati törekvésekből
A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint a turizmus és egészségipari konzultáció a magyar turizmus jövőjéről szóló konferencián – amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Helyettes Államtitkársága rendezett, s amelyet Schmitt Pál nyitott meg – a miniszter kijelentette: a turizmus mennyiségi fejlesztési kora lejárt, szerinte a minőségi fejlesztésre kell a hangsúlyt fektetni.
Matolcsy György szerint integrált programokban kell gondolkodni. Mint mondta, az ország széttöredezett, mozaikszerű működést mutat, és ez igaz a turizmusra is.
A miniszter azt mondta, a turizmus egészét be kellene ágyazni az egészségiparba.
Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár az egyediség erősítésére, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója pedig a marketingtevékenység hatékonyságának javítására hívta fel a figyelmet.
Matolcsy György az eszközöket ismertetve elmondta: egy 10 éves turizmusfejlesztési tervet kellene kidolgozni és meg kellene alkotni a turizmustörvényt, amely elindítja, szabályozza és keretet ad a szakmának. Emellett pedig a turizmus számára is szükség van a jó üzleti klímára, a jó közgazdasági környezetre, az adóváltozások mellett a bürokrácia csökkentését is végre kell hajtani – tette hozzá.
Horváth Endre a fejlődés érdekében fontosnak nevezte egyebek mellett a lefelé irányuló árverseny megszüntetését. Megerősítette, úgy kellene kihasználni a költségelőnyt, hogy közben az árak ne csökkenjenek. Kiemelte a célcsoport azonosítását, éves reklámkampányok helyett hosszú távú termékstratégia megalkotását. Fontosnak nevezte az összefogást a szakmán belül, a helyi szolgáltatókkal. Hangsúlyozta: meg kell ismerni a piacot.
A fejlődés érdekében kiemelte a piackutatás jelentőségét, a távoli célok meghatározását, a szakmával kialakult kapcsolat megerősítését, az oktatás jelentőségét, a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, az infrastruktúra fejlesztését és a fogyasztóvédelem megerősítését.
Horváth Gergely elmondta, az MT Zrt.-nél nagyobb hangsúlyt kap a profittermelés, a forgalom erősítése, az értékesítési szemlélet kerül a középpontba. Mint mondta, nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az akciók hatékonyságának mérésére is.

Példaként említette, hogy a téli fővárosi szállodai forgalom erősítését célzó Winter Invitation akcióra az idén a korábbi 50 millió forint helyett 100 milliót kívánnak fordítani. Elmondta: csökkenteni tervezik a nemzeti turisztikaimarketing-szervezet működési költségét, és többet fordítanának a marketingtevékenységre. Horváth Gergely is egyetértett azzal, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a hosszú távú imázsépítésre, és mint mondta: fő arculati elem az egészségturizmus.
Zoltai Dániel, a konferencián Esztergomot képviselő szakember, a Gran Tours utazási iroda ügyvezetője lapunknak elmondta: a kormányzat azért is fordít különös figyelmet az ágazatra, mert ez a gazdaság azon szegmense, mely talán a legtöbb különböző végzettségű szakembert tudja alkalmazni kezdve a különböző szakmunkásoktól a turisztikai szakemberekig.
Hozzászólások
2010-08-02 15:02:56
Azt viszont biztos forrásból tudom,hogy esztergomi szúnyogok nincsenek,az a néhány ami a városban van,mind vidékről vándorolt be.
2010-08-02 13:28:59
2010-08-02 13:12:45
2010-08-01 23:00:43
utcába mentek ki a városból.
2010-07-31 23:04:42
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...














2010-08-04 21:28:06