Fit-lesz minden versenyző Dorogon
A program már reggel nyolc órakor kezdődik a nevezéssel, melyet a bemelegítés után tíz órakor a gyerekek versenye követ. A fiatalok egész délelőtt mérkőznek egymással, majd délután három órakor már a felnőttek kapják a főszerepet, köztük többek között a már évek óta versenyző, többszörös magyar bajnok, Herczog Erzsébet is. Természetesen a házigazda egyesületből is jó néhány sportoló indul a megmérettetésen, mint Sturcz Szabina, aki idén már a felnőttek között versenyez, vagy Paul Rozina, Balogh Alexandra, Gödrös Andrea és az egyesület vezetője, Pavelka Beáta is. „A versenyek előtt az edzések, a diéta az utolsó hetekben már nagyon kemény, a tréningek ilyenkor már nagyon nehezen mennek, a súlyok nagyobbnak tűnnek, az edzések fárasztóbbak, a bevitt kalória meg csak csökken és csökken. Ilyenkor óriási kitartásra van szükség, de aztán meglesz az eredmény. Ekkor látszik, hogy ez a sport nem „csupán” az edzésekből és fizikumból áll, hanem rengeteg kitartásról, önfegyelemről, lemondásról és küzdelemről” – fejtette ki Pavelka Beáta
Hozzászólások
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











