Filmek a múltból

2010-07-07 09:31:00
Sokan töprengtek a múlt heti Széche­nyi téri fesztivál nevén, vajon mit je­lenthet ez esetben a „szamizdat” szó? Még maga Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere is megjegyezte két szám között, hogy ez neki sem világos. A Szamizdat és Underground Piknik kon­certsorozata ugyan múlt hétvégén befe­jeződött, de a korszakra és misztikus rész­leteire még lesz időnk és alkalmunk gon­dolni.
Folytatódik ugyanis a piknik alatt beüzemelt „retromozi”, mely egy valóban korszakot idéző helyen, a Széchenyi téren lévő régi drogériában várja az érzékeny közönséget. Az itt látható filmek külön­legességét nemcsak az adja, hogy azokat ma már sem a filmszínházak, sem pedig a televíziócsatornák nem tűzik műsorukra, de az alkotások közül nem egy bizony va­lóban „dobozos”, azaz az elkészülés után be nem mutatható film, amelyek közül nem egyet legfeljebb ha filmszakos főis­kolások néztek meg. A rendszerváltás egyik legfőbb erénye, hogy a magyarok végre szembenézhettek múltjukkal. Néhány filmrendező a ’89-es váltás után foglalta össze művében az 50- es, 60-as évek „szűk levegőjű” légkörét. A művészet így vált történelemmé és per­sze fordítva is. Július 5-étől minden nap 16 órától újra megnyitja kapuit a különle­ges vetítőterem, ahol egy letűnt és átkos korszak filmművészeti relikviáit tekinthe­tik meg az érdeklődők. Az említett első napon a Büntetőexpedíció és A császár üzenete, 6-án az Öndivatbemutató és az Álommásolat, 7-én a Pócspetri és a Bás­tyasétány 74, 8-án a Törvénysértés nélkül és a Tanú, 9-én (17 órától) a Megáll az idő, 10-én (17 órától) a Jégkrémbalett és 11-én (17 órától) a Csinibaba című filmet nézhe­ti meg a közönség. A fesztiválmoziban minden előadás ingyenes.
p.z.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe