Fidenter ac fideliter – Hittel és hűsséggel
Meszlényi Zoltán püspökre emlékezve
Meszlényi Zoltán Lajos 1892. január másodikán született Hatvanban, a római katolikus tanító Meszlényi Zoltán és Brunszki Etelka házasságából. Meszlényi Zoltán jó tanuló volt, és jó képességeitől is ösztönözve a papi hivatás felé fordult, ezért a gimnázium utolsó osztályát az esztergomi bencés gimnáziumban fejezte be. A kisszemináriumot 1909-ben végezte, majd megkapta a római Collegium Germanicum et Hungaricum ösztöndíját. 1915. október 28-án, Szent Simon és Júdás apostolok ünnepén szentelték áldozópappá. Az ifjú levitát hazatérése után Csernoch János hercegprímás idején káplánná, majd 1920 decemberében érseki titkárrá nevezték ki. Csernoch bíboros halála után, az új főpásztor, Serédi Jusztinián hercegprímás Meszlényi Zoltánt nevezte ki kanonokká az esztergomi főszékesegyházi káptalan beleegyezésével, miután a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium részéről megkérdezett Klebersberg Kunó miniszter sem emelt kifogást. Ezek mellett 1934-ben Szmrecsányi Lajos egri érsek kinevezi az Egri Érseki Jogakadémia magántitkárává, majd ugyanebben az évben Serédi Angelo Rotta apostoli nunciustól megkéri Meszlényi segédpüspöki kinevezését. Érdekesség, hogy a nuncius nem pártolta a kinevezést, de a másik jelölt, Hamvas Endre betegsége miatt elhárul az akadály, a püspökszentelésre így 1937-ben, Szent Simon és Júdás apostolok ünnepén kerül sor. A szertartást az esztergomi Bazilikában végzik, Serédi Jusztinián bíboros vezetésével. 
Az új püspök jelmondata: Fidenter ac fideliter, azaz Hittel és hűséggel. A frissen felszentelt egyházvezetőt 1939. július 14-én a Magyarországi Katolikus Legényegyletek Országos Szövetségének és az Országos Központi Katolikus Legényegyletek elnökévé teszik meg, de egy év múltán a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Kara rendkívüli tanárává nevezik ki. Serédi Jusztinián utódja az esztergomi érseki székben Mindszenty József veszprémi megyéspüspök lett az 1945. október másodikán kelt pápai bulla alapján. Meszlényi Zoltán az új főpásztora iránt is hűséggel viseltetett, akinek bizalmát bírta. Mindszenty 1946-ban az Esztergomi Prímási Főszentszék elnökévé nevezte ki Meszlényit. 1948. december 26-án letartóztatták Mindszenty József bíboros hercegprímást. Az ezt követő nehéz évek az egyházon belül is érződtek, Meszlényi sorsán, pályafutásán keresztül is. Meszlényi Zoltánt 1950-ben egy meglehetősen szövevényes úton, az egyházon belüli hierarchiához igazodva, és az egyre zordabbá váló kommunista nyomás alatt lévő közéleti atmoszféra árnyékában választották meg érseki helynökké. Meszlényi székfoglalójában ekkor ezt írta: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget meg nem tagadtam soha”. A nehéz körülmények között átvett hivatal mellett eleget tett e ranggal összefüggő tisztségének és 1950. június 20-án Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben megrendezett püspökkari konferencián első és egyetlen alkalommal vett részt. Kilenc nap múlva letartóztatták, mely esetről Salacz Gábor történész így ír: „Június 29-én elhurcolták Esztergomból a főegyházmegye Rákosi által kifogásolt helynökét. (…) Meszlényi lakását aznap éjjel ki is fosztották, ékszereit, egyházi ruháit is elvitték. Őt magát a pusztulásra ítéltek recski büntető internálótáborába szállították, majd a kistarcsai internálótáborában elkülönített helyen őrizték”. Halála dátumáról, az akkori hatalom ebbéli kegyetlensége okán, többféle változat látott napvilágot, a kutatások alapján az egyháztörténészek úgy valószínűsítik, hogy 1951-ben hunyt el, a pontos dátum vitatott. Először az Új Köztemetőben temették el. 15 évvel később, földi maradványait 1966. június 23-án hozták a Bazilikába, melynek altemplomában helyezték nyugalomra.
Hozzászólások
- > Támogassuk az orgonatanszakot!
- > Villanyok fel, ajtók nyitva - Múzeumok éjszakája
- > Helló nyár!
- > Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
- > Fölényes Apród diadal
- > Az ember hangján szóló Duna ünnepe
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
-
pubi @
Kökény Roland esztergomi színekben az olimpián
végre jó híre is megy a városnak! hajrá fiúk!!!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...











